Krausz Mihály (magyarosítva Krasznai Mihály, külföldön Michael Krausz, Michael Krasznay-Krausz) (Pancsova, 1897. április 11. – Budapest, 1940. november 3.) zeneszerző. A két világháború közötti korszakban főként német nyelvterületen népszerű operett- és slágerszerző.

Élete Zsidó családból származik. Édesapjának gramofonkészítő üzeme volt.

Krausz tizenhárom évesen kezdett komponálni. A Zeneakadémián Herzfeld Viktor és Kodály Zoltán tanítványa volt. Komolyzeneszerzőként indult pályája. 1916-ban díjat nyert egy miséjével. Írt nonettet vonós- és fúvóshangszerekre.

1919. május 22-én a budapesti Operaházban volt a premierje egyetlen komoly műfajú színpadi művének, a Marikának. A magyaros stílust a verizmussal ötvöző mű hét előadást ért meg. Ez volt az egyetlen opera-ősbemutató a Tanácsköztársaság alatt.A budapesti Operaház 100 éve. Szerk. Staud Géza. Budapest, 1984. Zeneműkiadó. 149., 265. l.

1923-tól kizárólag operett-, filmzene- és slágerszerzéssel foglalkozott. Előbb Bécsben, majd Berlinben élt. Zömmel német szövegre készült művei is ezekben a városokban kerültek először színpadra, olykor egy-egy évben több új darab is. Legnagyobb sikerét 1927-ben bemutatott Eine Frau von Format c. operettjével aratta. Az 1930-as években Budapesten is volt néhány premierje. A Bíró Lajos drámája nyomán készült Sárga liliom c. háromfelvonásos „magyar rapszódiáját”A német változat műfaji meghatározása. a Fővárosi Operettszínház játszotta először 1934-ben, de ennek is elkészítette német verzióját (Die gelbe Lilie. Ungarische Rhapsodie).

Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található [17B–4–17].Öröklét

Művei Színpadi művek Marika (opera egy felvonásban, 1919) Bajazzos Abenteuer (1923) Pußtaliebchen (1924) Eine Frau von Format (1927, magyarul A fenséges asszony 1934) Yvette und ihre Freunde (1927) Glück in der Liebe (1927) Die Frau in Gold (1928) Das Herrgottslied (1930) Die Lindenwirtin (1933) Papucs (1933) Sárga liliom (1934, németül Die gelbe Lilie 1934) Der schwarze Schmetterling (1935) Eső után köpönyeg (1936) Verzeih, daß ich dich lieb’ (1937) Dixie (1938) Marion (1940)

Filmzenék Der Kaufmann von Venedig (német, 1923) Panik in Chicago (német, 1931) Mädchen zum Heiraten (német, 1932) Marry Me (brit, 1932) Jegyzetek

Források Németh Amadé: A magyar operett története. H. n., 2002. Anno K. Szabolcsi Bence–Tóth Aladár: Zenei lexikon. Átd. új kiad. Főszerk.: Bartha Dénes. II. kötet. Budapest, 1965. Zeneműkiadó. IMDb Magyar Színművészeti Lexikon Magyar zsidó lexikon Oesterreichisches Musiklexikon Michael Krausz = Der Humorist 44. Jg. Nr. 24 S. 2 (1924. december 24.)

Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Operettszerzők Kategória:Magyar filmzeneszerzők Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Pancsovaiak Kategória:1897-ben született személyek Kategória:1940-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek