thumb|Geberi philosophi ac alchimistae maximi de alchimia libri tres, 1531, Chemical Heritage Foundation thumb|Geberis philosophi perspicacissimi, summa perfectionis magisterii, 1542
Pszeudo-Geber („hamis Geber”) néven egy névtelen 13. századi születésű európai alkimista ismert (időnként tarantói Pállal azonosítják<ref>William R. Newman. New Light on the Identity of Geber", Sudhoffs Archiv 69 (1985): 79-90</ref>), aki vegyészeti és kohászati témákban írt könyveket „Geber” álnéven.
A „Geber” eredetileg Dzsábir ibn Hajján 9. századi alkimista rövidített és latinizált neve volt. Európában a 14. századtól évszázadokon át úgy hitték, hogy „Geber” azonos volt Dzsábir ibn Hajjánnal, és hogy „Geber” könyveit arabról fordították. A 13. századi európai alkimisták nagyra tartották az arab vegyészetet, így Pszeudo-Geber felvette híres elődjének nevét, hogy több megbecsülést nyerjenek a munkái. Egy-egy nagy előd nevének felvételét pszeudoepigráfiának nevezik, és a középkorban gyakori jelenség volt. A középkori írásoknak széles palettáját terjesztették például Pszeudo-Arisztotelész szerzőségével.
Pszeudo-Geber igen nagy hatással volt a vegyészetre és a kohászatra a késő középkori Európában – alighanem nagyobb hatással, mint bármely más szerző.
A Pszeudo-Geber Gyűjtemény és a Geber-probléma Az alábbi könyveket „Pseudo-Geber Corpus” (Pszeudo-Geber Gyűjtemény) néven ismerik. A 16. század első felében többféle nyomtatásban is kiadták őket.Alchemy and Early Modern Chemistry, Allen G. Debus, Jeremy Mills Publishing, 2004. , ezt megelőzően pedig nagyjából kétszáz éven át voltak jelen a tudományos életben. A feltüntetett szerző „Geber” vagy „Gebri Arabis” (latinul „az arab Geber”) volt, és egyes változatokban bizonyos Rodogero Hispalensi-t (sevillai Rodogero) tüntették fel fordítóként.Summa perfectionis magisteriiLiber fornacum („Kemencék könyve”)De investigatione perfectionis („A tökély vizsgálatáról”)De inventione veritatis („Az igazság felfedezéséről”). Illetve:Testamentum GeberiAlchemia GeberiAz alkímiai elmélet és laboratóriumi gyakorlat legvilágosabb addig megjelent kifejtése lévén Pszeudo-Geber munkásságát széles körben olvasták és használták fel az európai alkimisták, miután ezen a területen általában miszticizmus, titokzatosság és többértelműség uralkodtak. A Summa Perfectionis a késő középkori Nyugat-Európa egyik leggyakrabban olvasott alkímiai könyve volt. The Summa perfectionis of Pseudo-Geber: A critical edition, translation, and study, by William R. Newman (1991) A következő három könyv rövidebb és jórészt a Summa Perfectionis anyagát tartalmazzák tömörebb változatban. A Testamentum Geberi és az Alchemia Geberi Marcellin Berthelot szerint „vitán felül hamisak, későbbről származnak [a másik négynél]”, és általában nem tekintik őket a Pseudo-Geber Corpus részének. Szerzőjük nem azonos az első négy könyvével, habár az sem bizonyos, hogy azok ugyanattól a szerzőtől származnak.
Az a feltevés, hogy a gyűjteményt arabból fordították volna, a késő 19. században bukott meg Kopp, Hoefer, Berthelot és Lippmann tanulmányai nyomán. A gyűjteményre egyértelműen hatást gyakoroltak a középkori arab írók (főleg Ar-Rázi, nem pedig a névadó Dzsábir). Az első négy könyv valószínűleg 1310-re készülhetett el; ennél nem lehetnek sokkal korábbiak, mert Summa Perfectionis''-nak a világon sehol nincs nyoma a 13. század előtt. Nem említik például Albertus Magnus és Roger Bacon 13. századi munkái sem.History of Analytical Chemistry, Szabadváry Ferenc (1960). Egyetlen arab változat sem ismert.Makers of Chemistry, by Eric John Holmyard (1931). Tartalmuk nagyjából az 1300-as évekbeli Európa tudását tükrözi. Ennek egyik legfontosabb bizonyítéka, hogy a benne szereplő új tudásanyag – többek közt a salétromsav, a királyvíz, a kénsav és az ezüst-nitrát – ismeretlen a korábbi arab művekben.Chapter VI: "The Pseudo-Geber" in A History of Chemistry from the Earliest Times (2nd ed., 1920), by J.C. Brown.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Alkimisták