thumb|t ábrázoló festmény

bélyeg| taoista istenség képe egy a „rózsaszín családba” sorolható kínai porcelán tányéron ( császár kora) (magyarul: Nyugati anyakirálynő, vagy Nyugati Királyi Anya) a nyugati égtáj úrasszonya az ókori kínai mitológiában, később egyfajta istennő. Egyes legendák szerint ő birtokolja a halhatatlanság varázsszerét. A legősibb mítoszokban az alvilág nyugaton található birodalmának uralkodónője lehetett. A középkori taoizmusban és a folklórban a halhatatlanok Kunlun hegyi paradicsomának gazdasszonya, ahol a halhatatlanság őszibarackjai teremnek. A középkori képeken t gyönyörű fiatal nőként ábrázolták, udvari öltözékben, hajában hajtűvel, gyakorta páva kíséretében, vagy páván ülve.

Korai története A legrégibb leírásokban, például a Hegyek és vizek könyvében (i. e. 4-2. sz.) emberhez hasonlatos lényként szerepe, akinek párducfarka és tigrisfoga van, szeret fütyülni, kócos hajában hajtűt visel, és ő felügyeli az égi büntetéseket és az „öt fenyítést”.Az eredeti szöveg: egy barlangban lakik, és három kék madár hordja neki az élelmet.Az eredeti szöveg: A Hegyek és vizek könyvéhez íródott egyik kommentár szerző, szerint t egy olyan istenségnek tekintették, aki járványokkal, betegségekkel és természeti csapásokkal árasztotta el a világot. Egy 3. századi mű, a (《博物志》; „Minden dolgok leírása”) szerint rendelkezik az emberek életével, kivéve a bölcsekét, a szentekét és a taoistákét. Az alakjával kapcsolatos legkorábbi mítoszok szerint, kezdetben minden bizonnyal a halál és a ragályos betegségek istene lehetett. Más mítoszok azonban úgy tudják, hogy a Kunlun hegyen él a palotájában, ahol a függőkertjei ( 懸圃) is találhatók. Más legendaváltozatok szerint a Fehér Jádehegyen ( 白玉山) lakik, és a lakhelyéhez vezető úton folyik a (若水) folyó.Az eredeti szöveg:

Az i. sz. 193-nál nem későbbi kripta ( tartomány) bejáratánál látható sírkövön t még antropomorf alakban ábrázolják, a hajában hatalmas hajtűvel. A hegy központi, legmagasabb csúcsán trónol, alatta valamivel pedig egy tigris látható, amely a nyugati égtáj szelleme. Mellette nyulak találhatók, amelyek mozsarakban a halhatatlanság elixírjét őrölik. Ennek a szernek a megszerzése áll a központjában a , a mesteríjász közismert történetének is. Az időszámítás kezdete körül azonban fokozatosan emberi alakot öltött, általában már gyönyörű nőként ábrázolták. A Han-dinasztia hivatalos történeti művében, a ban (i. sz. 1. sz.) az olvasható, hogy t istenségként tisztelték, aki az égi büntetéseket felügyeli. Egy i. sz. 3. században történt hatalmas aszály idején áldozatokat mutattak be nak, amelyeket a szenvedők megsegítéséért való könyörgések kísértek.Az eredeti szöveg:

Kapcsolata a kínai uralkodókkal császár A Bambusz-évkönyvek tanúsága szerint a legendás császár uralkodásának 9. esztendejébe maga látogatott el az uralkodóhoz.Az eredeti szöveg:

Nagy A jelentős konfuciánus filozófus, (kb. i. e. 312–230) szerint a legendás uralkodó Nagy országában folytatta a tanulmányait.Az eredeti szöveg:

Mu király

A -dinasztia ötödik uralkodójának Mu királynak ( 穆王; i. e. 10. sz.), a legendás utazását írja le a vitatott keletkezésű (valamikor i. e. 4. sz. és i. sz. 4. sz. között) (《穆天子傳》„Munak, az ég fiának története”) című mű, amelyben a király selymet visz a gyönyörű asszonyi alakban megjelenő nak, bort iszik vele a Jáde-tó ( 瑤池) partján és hallgatja dalait.Az eredeti szöveg:

császár (班固; i. sz. 32-92) áltörténeti elbeszélésében, amelynek a címe: (《漢武故事》; „Régi történetek a Han-házbeli császárról”) a központi történet , bíbor hintóban tett látogatása a Han-házbeli császárhoz (i. e. 141-87). A történet szerint hintóját tündérleányok kormányozták, és két kék madár volt a személyes szolgálója. látogatásának a célja, hogy elvigye a császárnak ajándékba az örökélet őszibarackjait ( 蟠桃). Lehetséges, hogy ennek a történetnek az előzménye volt a Bambusz-évkönyvekben fennmaradt utalás, amely szerint meglátogatta császárt.

Alakja a középkorban Amikor az időszámítás első évszázadaiban a filozófiai taoizmus egyre inkább vallási színezetet öltött, alakja is kiegészült taoista jellegzetességekkel. A taoisták úgy tartották, hogy az éterből született, vagyis a női princípiumot képviselő lényegű lény. Ekkor már férje is van (東王公), vagyis a Kelet ura személyében. Egy legenda szerint évente egyszer találkozik vele egy hatalmas madár hátán.

Mivel a hagyomány kínai öt elem rendszerében a nyugati égtáj a fém elemnek ( 金) felel meg, ezért második neve: (金母), vagyis „fém anya” vagy „arany anya”. A taoista hagyományban nak (西靈王母; „Nyugati szellem királyi anya”) vagy nak (瑤池金母; „Jáde-tavi arany anya”) is nevezik.

A középkori taoista hagyományban és nép folklórban a halhatatlanok ( 仙) Kunlun-hegyi paradicsomának gazdasszonya, ahol kertjében a halhatatlanság őszibarackjai teremnek. A halhatatlanok rendszeresen ünnepi lakomára gyűlnek össze nála. A férje felügyeli a halhatatlanok jegyzékét, akiket tetteik szerint időről-időre megjutalmaznak vagy megbüntetnek.

A középkori képeken t udvari öltözéket viselő, gyönyörű fiatal nőként ábrázolják. Hajában hajtűt visel, gyakorta pedig páva hátán ül, vagy páva kíséretében jelenik meg. Előszeretettel ábrázolták alakját a népi nyomatokon is, amelyeken akár férjével együtt jelenik meg. Az ilyen nyomatokat például temetések alkalmával égették el, hogy segítse a halottat a túlvilági útján. képmását azonban előszeretettel ajándékozták a nők 50. születésnapjára is. Peking környékén, ha a földművesek a várható időjárást akarták előre tudni, akkor jóslatért hoz fordultak. Olykor nak (王母娘娘), vagyis „Uralkodói anyánknak” is nevezték. Ismert olyan legenda is, amely szerint nak 9 fia és 24 lánya volt. alakja gyakorta felbukkan a középkori regényekben, így például a népszerű Nyugati utazásban is, ahol a majomkirály az ő kertjében dézsmálja meg a halhatatlanság őszibarackjait. azonban nem ismeretlen a koreai és a mongol irodalomban sem, sőt igen népszerű a hagyományos távol-keleti költészetben.

Megjegyzések

Jegyzetek

Irodalom Kínai mitológia. In Mitológiai enciklopédia II. kötet, 385-456. o. Fordította: Kalmár Éva. Budapest: Gondolat Kiadó, 1988. II. kötet Knauer, Elfriede R. The Queen Mother of the West: A Study of the Influence of Western Prototypes on the Iconography of the Taoist Deity.. In Victor Mair (ed.), Contact and Exchange in the Ancient World, 62–115. Honolulu: University of Hawai’i Press. Vasziljev, L. Sz.: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest: Gondolat Kiadó, 1977.

Kapcsolódó szócikkek Kínai mitológia

További információ Dashu, Max. Xi Wangmu: the shamanic great goddess of China Encyclopedia Britannica: "Xiwangmu" Wu Hung. "Xiwangmu, the Queen Mother of the West"

Kategória:Kínai mitológia Kategória:Istennők