A bíró (eredeti cím: The Judge) 2014-ben bemutatott amerikai filmdráma David Dobkin rendezésében. A főbb szerepekben Robert Downey Jr., Robert Duvall, Vera Farmiga, Vincent D’Onofrio, Dax Shepard, Jeremy Strong, Sarah Lancaster és Billy Bob Thornton látható. Ez volt a Robert Downey Jr. és felesége, Susan Downey által alapított Team Downey filmprodukciós cég első filmje.

Amerikai Egyesült Államokban 2014. október 10-én mutatták be a mozikban. Magyarországon október 23-án jelent meg az InterCom Zrt. forgalmazásában. A film vegyes kritikákat kapott, dicsérve Downey Jr.és Duvall filmbeli teljesítményét, de kritizálva a történet sablonos jellegét.

Cselekmény Hank Palmer sikeres nagyvárosi jogász az édesanyja halála miatt kénytelen hazautazni, és egy kis időt együtt tölteni apjával, Joseph Palmer bíróval. Ez nem egyszerű, mert az apa halálos beteg, kiállhatatlanul viselkedik, ráadásul gyilkossággal gyanúsítják. Hank egyre több időt tölt abban a házban, ahol felnőtt, és napról-napra jobban megérti, miért kellett innen örökre megszöknie. Hosszú idő elteltével mégis felébred benne a szülei iránti szeretet, melyet igyekezett elfelejteni.

Szereplők Szerep Színész Magyar hang Henry „Hank” Palmer Robert Downey Jr. Stohl András Joseph Palmer bíró Robert Duvall Fodor Tamás Glen Palmer Vincent D’Onofrio Berzsenyi Zoltán Dale Palmer Jeremy Strong Markovics Tamás Dwight Dickham Billy Bob Thornton Laklóth Aladár Carla Powell Leighton Meester Csuha Borbála Samantha „Sam” Powell Vera Farmiga Pápai Erika C.P. Kennedy Dax Shepard Moser Károly Warren bíró Ken Howard Ujréti László Morris doktor Denis O’Hare Tarján Péter

Fogadtatás A Metacritic oldalán 39 kritika alapján 48 pontot kapott a maximális százból. A Rotten Tomatoes-on 46%-os értéklésen áll, 170 visszajelzés alapján.

Jegyzetek

További információk

Kategória:2014 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:InterCom-filmek Kategória:Warner Bros. Pictures-filmek Kategória:Chicagóban játszódó filmek Kategória:Amerikai tárgyalótermi filmek