thumb|right|350px|A pekingi Tiltott Városban található „Kilenc sárkány falának” részlete
A sárkányok évezredek óta a kínai mitológia és folklór legnagyobb jelentőségű természetfeletti lényei. Már az i. e. 2. évezredben, az úgynevezett jóslócsontokra karcolt feliratokon is megjelent piktogram formájában. Az ábrázolásokon többnyire több másféle állat részeiből alkották meg alakját, amely általában négy lábbal rendelkező, kígyószerű lény. Az első Han császártól kezdve mindig a császárt szimbolizálta, párba állítva a főnixszel, amely a császárné mitikus jelképállata volt. Megkülönböztettek égi, földi, földalatti sárkányokat, amelyek különböző színűek lehettek. Az égi sárkányok biztosították az esőt, a föld alatt lakók pedig a föld kincseit őrizték. A tengereknek, tavaknak és folyóknak külön gazdáik voltak, az úgynevezett sárkánykirályok. A kínai mitológiában a sárkányok általában jók, a béke, a jólét és a virágzás szimbólumának tekintették őket. Azonban nem csupán a jó szerencse, a termékenység, a gazdagság és az uralkodó szimbólumává vált, hanem mind a mai napig magát Kínát, a kínaiakat és a kínai kultúrát is szimbolizálja. A képző-és díszítőművészetek egyik legnépszerűbb motívuma. Számtalan anekdota, mese, elbeszélés örökítette meg, de szerepel a hivatalos történeti művekben és a régi enciklopédiákban is, mint a „pikkelypáncélos” állatok legfontosabbika. Hatással volt azon távol-keleti népek mitológiájára is, amelyekre Kína erős kulturális hatást gyakorolt, így alakjából és legendáiból sokat merített a japán, a koreai és a vietnámi mitológia sárkánya is. A sárkány a kínai zodiákus 5. állata.
Eredete thumb|right|350px|Sárkányt ábrázoló Han-kori szobor thumb|right|350px|A írásjegy történeti fejlődése és változatai. (Az írásjegy legrégebbi, piktogram formái a felső két sorban láthatók, amelyek az i. e. 2. évezred második feléből származó jóslócsont-feliratokon szerepelnek. Alatta a szertartási bronzedényeken használt, úgynevezett bronzírással írt formák, míg az alsó szakaszban a pecsétírásos változatok láthatók.Vö.: Neolit-kori jelenléte thumb|150px|left|A neolitkori -kultúrából származó C alakú, sárkányt ábrázoló, fekete jáde karperec Kína területén már az írott történelem előtt időkből, a neolitikus kultúrákból is ismertek sárkányok, legalábbis sárkányszerű ábrázolások. A mai tartományban, kb. az i. e. 5. évezredben létezett, úgynevezett -kultúra területéről 1978-ban egy sárkányszobor került elő, míg a kb. i. e. 4700 és i. e. 2900 között létezett, úgynevezett -kultúra területének régészeti lelőhelyén egy sárkányt formázó, fekete színű jáde karperecet találtak, valamint ebből a kultúrából ismertek az úgynevezett disznó-sárkány ábrázolások is. Ezeknek a sárkányoknak a megjelenése határozott hasonlóságot mutat a majd az i. e. 2. évezred második feléből ismert „sárkány” jelentésű (龍) írásjegy piktografikus rajzolatának alakjával, amely bizonyítékként szolgálhat a sárkánykultusz újkőkor óta jelenlévő folyamatosságára.
Korai értelmezések és tévhitek A föld alól előkerült, megkövült dinoszauruszok, madarak, emlősök csontjait, fogait régóta „sárkánycsontoknak” ( 龍骨) vagy „sárkányfogaknak” ( 龍齒) nevezték. Ezekről úgy tartották, hogy a történelem előtti korokban élt sárkányok maradványai. Előkerült dinoszauruszcsontokról már az i. sz. 4. századból is ismertek írott források, például a történész (常璩; kb. 291–361) tartományból előkerült „sárkánycsontok”-ról tesz említést. Ezek a leletek természetesen még nem archeológiai feltárások eredményeként kerültek napvilágra. A „sárkánycsontok” korai felbukkanására vonatkozó feljegyzés olvasható például a Han-dinasztia hivatalos történeti művének, a nak a 29. fejezetében is: „Ezt követően mintegy tízezer katonát vezényeltek csatornát ásni, hogy a -folyót ( 洛水) elvezessék től (徵) ig (商顏) … mivel ásás közben »sárkánycsontok« ( 龍骨) kerültek elő, a csatornát »Sárkányfej-csatornának« ( 龍首渠) nevezték el.”Lásd az eredeti szövegben:
A „sárkánycsontok” kitüntetett figyelmet kaptak a hagyományos kínai orvosszerek között is. Például az 1578-ban megjelentetett monumentális gyógyszerészeti műben, a (《本草綱目》), Alapvető tudnivalók a gyógyszertanról 43. fejezetében, amely a pikkelyes állatokból ( 鱗蟲) készült orvosszereket tárgyaló szakasz első fejezete, az olvasható, hogy a „sárkánycsont” a hatalmas hegyek sziklaszirtjein, a folyók partjain, illetve barlangokban találhatók, vagyis olyan helyeken, ahol sárkányok múltak ki. Számos nyavalya kúrálása mellett kiváló afrodiziákumnak is tartották, a „fehér sárkánycsontot” ( 白龍骨) pedig az éjszakai magömlést szabályozó, vagy vizelési problémákat orvosoló szerként fogyasztották.Lásd az eredeti szövegben: A 20. század elején, a kínai írás legelső emlékeire is egy patikában figyeltek fel. A gyógyszerként árusított „sárkánycsontok” karcolatai, amelyek valójában patás állatok lapockacsontjai (scapula) és teknősök hasi páncéljai (plastron) a kínai írás ma ismert legkorábbi változatainak íráshordozói.
Létezik olyan elmélet, ami a kínai sárkány eredetét a kínai aligátorra vezeti vissza.Courtney, Chris (February 15, 2018). The Nature of Disaster in China: The 1931 Yangzi River Flood. Cambridge University Press. . Retrieved January 2, 2019.
A legkorábbi írott források elemzése Az egykor „sárkánycsontoknak nevezett”, a -kor második feléből (i. e. 14–11. század) származó jóslócsontok feliratain viszonylag sokszor szerepel a írásjegy, amely arra utal, hogy igen kitüntetett szerepe lehetett a ok vallási életében, illetve világképében. A kínai írás e – ma ismert – legkorábbi változatában az írásjegyeknek még nem létezett „szabványosított” formája, így a legtöbb írásjegy többféle formában, grafikai megjelenítésben is megjelenhetett a karcolatokon. Ezzel együtt is zavarba ejtően sok formai változata ismert a írásjegynek, amely típusát tekintve piktogram, vagyis az általa megnevezett tárgy stilizált képe. Ebből következik, hogy a jóslócsontokon látható írásjegy valójában magának a sárkánynak a stilizált rajza, abban a formában, amilyennek a ok képzelték. A korai írásjegyek elemzői egy, a legendás főnixhez ( 鳳) hasonló fejjel rendelkező, vagyis tarajt viselő, száját hatalmasra nyitó, kígyószerűen tekergő, hosszú testű lény ábrájaként értelmezik a írásjegy -kori képjel formáját. thumb|left|220px|Kínai aligátorok, amelyekről feltételezhető, hogy a kínai sárkány előképeiként szolgáltak A kínai sárkány alakjának eredete mindezzel együtt fejtörést okoz a szakembereknek. Vannak, akik azt feltételezik, hogy a „sárkány” jelentésű piktogramokon nem taréj látható, hanem szarvak, mint amilyeneket a kínai sárkányok későbbi ábrázolásain is látni lehet. Bizonyos feltételezések szerint a piktogram előképei az ősgyíkok lehettek, míg mások úgy vélekednek, hogy az aligátor. A jóslócsontokon nem csupán isteni, természetfeletti lényként jelenik meg, hanem például helynevekben is, sőt azt is feltételezik, hogy azoknak az őstibeti (羌) törzsek az elnevezésével állt kapcsolatban, akik egykor a mai tartomány nyugati és középső részén, valamint tartomány déli részén élhettek.
A kínai tudós, (馮時) hipotézisére utal és erősíti meg maga is David W. Pankenier amerikai sinológus, amikor cikkében a -dinasztia idején látható égbolt rekonstrukcióját követően arra a következtetésre jut, hogy a piktogram tulajdonképpen a korabeli éjszakai égbolton látható egyik csillagkép rajzolata. A szintén amerikai sinológus, Robert Eno azonban szkeptikus Pankenier megállapításával kapcsolatban, szerinte ugyanis bármennyire is vonzó elmélet ez, a -kori jóslócsontokon olvasható szövegek nem igazolják a csillagokkal, csillagképekkel kapcsolatos vallási érdeklődést.
Az első kínai etimológia szótár magyarázata thumb|left|150px|A írásjegy pecsétírásos formája a ben Az i. sz. 100-ban összeállított kínai etimológiai szótár, a szerzője, még nem ismerhette a jóslócsontok feliratain szereplő írásjegy változatokat, hiszen azokat rituális keretek között, még a -korban elásták, és a 20. században váltak újra ismertté. szótára összeállításakor az írásjegyek általa ismert legkorábbi változatait, a pecsétírásos alakokat vette alapul az írásjegyek grafikai összetételének magyarázatához. A írásjegyről a következőket írta: „Hosszú (testű), pikkelyes féreg (ti. hüllő). Képes sötétbe burkolózni, s képes fénnyel áradni; képes összezsugorodni, s képes hatalmasra kitágulni; képes rövidre (húzni magát), s képes hosszúra nyúlni. Tavasszal az égbe emelkedik; ősszel mély árkokba, szakadékokba búvik. A 'hús' ( 肉) és a 'repülni' ( 飛), valamint a kiejtésre utaló 童 () írásjegyek (összetételéből alkották meg).”Lásd az eredeti szövegben: A magyarázatból látható, hogy az i. sz. 1. század végén már nem piktogram formájában ismerte a írásjegyet, hanem olyan „fono-szemantikai összetételként" ( 形聲; szó szerint: „forma és hangzás”), mint amilyen a ma ismert kínai írásjegyek mintegy 82%-a. Az eredeti piktogram, képjel, valamikor a -kor elején egészülhetett ki az írásjegy kiejtésére utaló fonetikai elemmel, amely az így keletkezett összetétel bal oldalán kapott helyet, azonban a jobb oldalon megmaradt szemantikai elem – amely az eredeti piktogram módosított rajza – számára már nem volt egyértelmű, hogy egy hüllőszerű, nyitott szájú, tarajt (vagy szarvat) viselő lény ábrája, hiszen ő a 肉 „hús” és a 飛 „repül” írásjegyek kombinációjának vélte. Nem lehet tudni, hogy ennek a két írásjegynek vajon tulajdonított-e bármilyen szemantikai jelentőséget is, amely a sárkányhoz kapcsolódik. Az írásjegy leírását bevezető, feltehetően a sárkány alakjához kapcsolódó korabeli legendákból, hiedelmekből merítkező leírásban ugyan tesz említést a sárkány égbe emelkedésének ( 登) képességéről, ami összefügghet a repülés képességével, de a „hús” írásjegy bevonása az értelmezésbe szemantikailag nem tisztázható.
Leírása Alakja, megjelenése thumb|right|480px|A kínai sárkány „kilenc ismertetőjegye” ( 九似) (陳容) A kilenc sárkány képe ( 九龍圖) című tusfestménye (1244.) részleteinek felhasználásával A feltehetően legkorábbi formájában totemállatként megjelenő sárkány fokozatosan egyfajta mitikus, természetfeletti lénnyé vált, amelyről az írott források úgy számolnak be, mintha időről-időre az emberek számára is megjelent, látható lett volna, épp ezért formáját, képességeit vagy tulajdonságait is meg lehetett figyelni, és dokumentálhatók voltak. Az i. e. 3. századból származó, legkorábbi kínai szótárhoz, vagy inkább enciklopédiához, az hoz a -korban íródott (1320) kommentárkiegészítésben, az (《爾雅翼》) 28. kötetében – ahol is a szerző a ot „a pikkelyes állatok leghosszabbikának” ( 鱗蟲之長) nevezi – olvashatók a sárkánnyal kapcsolatos addig keletkezett legjelentősebb feljegyzések.Lásd az eredeti szövegben: Itt is olvasható az a sárkány alakjával kapcsolatos leghíresebb, legtöbbet idézett leírás, amelyet nak (王符; kb. i. sz. 83–170), a Han-dinasztia idején élt filozófusak tulajdonítanak:
Ez a nak tulajdonított leírás vált később a sárkány kínai ábrázolásmódjának kánonjává. Megjegyzendő, hogy ez a leírás ma ismert művei között nem szerepel, csak későbbi hivatkozások, idézetek tucatjaiból ismert, melynek többféle változata is létezik. A már idézett (《本草綱目》), vagyis Alapvető tudnivalók a gyógyszertanról (1578) például más sorrendben szerepelteti a „kilenc hasonló” alkotóelemet, és úgy tudja, hogy a sárkány szemének a nyúléhoz, a pikkelyeinek pedig a pontyéhoz kell hasonlatosnak lennie. Ezenkívül azt is tudni véli, hogy leírásában az is szerepelt, hogy a sárkány hátán 9×9, vagyis összesen 81 pikkely található, ahogyan a erőhöz illik. A hangja olyan, mintha bronztálat ütnének, a szája két oldalán szakáll lóg le, az állkapcsa alatt egy fényes gyöngy található, a torka alatt pedig ellentétes irányba futnak a pikkelyek. Ha kifújja a levegőt, abból felhők keletkeznek, amit képes vízzé vagy tűzzé változtatni.
A sárkány más állatokhoz való hasonlításának egy igen érdekes története olvasható (劉基; 1311–1375) 《郁離子》 anekdotagyűjteményében, amely szerint egy fejedelem az ajándékba kapott tobzoskát ( 鯪鯉) sárkánynak gondolta.