Srednja Gora falu Horvátországban, Lika-Zengg megyében. Közigazgatásilag Udbinához tartozik.
Fekvése Korenicától légvonalban 26 km-re, közúton 41 km-re délre, községközpontjától légvonalban 8 km-re, közúton 13 km-re délnyugatra, a Korbavamező nyugati szélén, a Likai-középhegység lábánál fekszik.
Története Srednja Gorát már 1330-ban említik. A falu területén ma is láthatók egy nagyobb épület és egy erős vár maradványai, amelyeket a középkorban itt birtokos családok építettek. Középkori templomának alapfalait is megtalálták, melynek egyik sírkövén, amelyet egy bizonyos Dragunićnak állítottak aki földet adományozott a templom javára az 1489-es évszám látható.Örökségvédelmi jegyzékszáma: P-6137. A török 1527-ben foglalta el az itteni várat, melyben őrséget helyezett el. A falu horvát lakossága elmenekült. A török korban a vár körül egy kisebb erődített település fejlődött ki, melynek egy 1577-es feljegyzés szerint lakói szerbek és muzulmánok voltak. Az 1685 és 1699 között dúlt osztrák-török háború során lakossága elmenekült. Betelepítése 1698-ban kezdődött meg. Első lakói Brlog és Kosinj környékéről érkezett határőrök voltak, akik a vár őrségét alkották.Poreklo stanovništva sela Srednja Gora, po popisu Like i Krbave iz 1712. godine (Srednja Gora lakosságának eredete az 1712-es likai és korbavai összeírás alapján) Lakossága már szerepel az 1712-es összeírásban is.Karl Kaser: Popis Like i Krbave 1712. godine (Lika és Korbava 1712. évi összeírása) A falunak 1857-ben 723, 1910-ben 683 lakosa volt. A trianoni békeszerződés előtt Lika-Korbava vármegye Udbinai járásához tartozott. Ezt követően előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1991-ben teljes lakossága szerb nemzetiségű volt. A falunak 2011-ben 25 lakosa volt.
Lakosság Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 723 737 691 726 761 683 708 657 445 404 384 256 156 115 27 25
Nevezetességei A Legszentebb Istenanya Születése tiszteletére szentelt szerb pravoszláv temploma 1871-ben épült. A második világháború után lebontották.
További információk Udbina község hivatalos oldala Lika kronológiája A felsőkárolyvárosi pravoszláv eparchátus honlapja Rudolf Horvat: Lika i Krbava Krešimir Matijević: Naseljenje Like
Jegyzetek
Kategória:Lika-Zengg megye települései