Livónia más néven Livland, Livánia, Lívföld a mai Észtország és Lettország területének történelmi neve.
Egy ideig csak a Rigai-öböl környékén élő ma már kihalt finnugor lív nép (utolsó anyanyelvi beszélő 2013-ban halt meg) földjét nevezték így. Miután az itt élő balti és finnugor népeket a keresztes Német Lovagrend leigázta, Livónia alatt értették a kúr, a lett, a lív és az észt területeket.
A Német Lovagrend uralma
Livóniában a 12. század végén indította el a nyugati rítusú kereszténység terjesztését a holsteini Ágoston rendi Segeberg kolostorból való Augustus Chorher Meinhard barát az Ikšķile-i kolostor alapításával. Az ezt megelőző évtizedekben a szomszédos orosz fejedelmek tettek egy-két kósza kísérletet a livóniai népek leigázására és ortodox hitre való térítésére, de általában közönséges rablóháborúkat vezettek ellenük.
1202-ben Albert von Buxthoeven Livónia harmadik püspöke, Riga alapítója létrehozta a Kardtestvérek rendjét, amit a pápa 1204-ben szentelt fel. 1206-ra megszilárdította hatalmi pozícióját a Gauja folyó menti lívek területein (az Ős-Livónia). A következő harminc évben meghódították Kelet-Lettország (Latgale), Kursföld (Kurzeme) valamint Észtország egyes területeit.
1236. szeptember 22-én a Saulei csatában a kardtestvérek súlyos vereséget szenvedtek, amikor Szamogétföldet és Szemigalliát dúlták. 1237-ben a rendet beolvasztották, a porosz területeken tevékenykedő Német Lovagrendbe.
1241-ben a rend konföderációban a rigai püspökséggel, a dorpati (tartui), a saare-läänei és a kúr püspökséggel létrehozta Ó-Livóniát. A livóniai népek nagy felkelésének leverését követően (1290) befejeződött az ország meghódítása, s a délről jövő litván terjeszkedést 1298-ban a Riga melletti Neuermüllennél állították meg.
1343-ban IV. Valdemár dán király az észt parasztfelkelés (1343-45) és a revali Szent György napi felkelés ellen hívta segítségül a lovagokat. Miután a lázadásokat leverték a dán király 1346-ban eladta észt birtokát a német lovagoknak.
Bár német betelepítés jóformán nem folyt erre, de nyugatról elsősorban német és vallon területről jövő hospesek betelepülése jelentős gazdasági fellendülést hozott, a városok széles körű önrendelkezési-, vám- és kommerciális-kedvezményeket kaptak a lovagrendtől. Az ország a balti-tengeri kereskedelmen keresztül gabonával látta Nyugat-Európát és óriási bevétele származott ebből.
Ám a kölcsönös gyanakvás és a püspök valamint a szabad városok rivalizálása miatt nem volt politikai egység, a lovagok kevésbé voltak képesek uralmukat szilárdan kézben tartani. Mikor a német lovagrend hatalma a grünwaldi vereség hatására megrendült, 1419-ben a különböző politikai erők közös törvényhozási testületet hoztak létre Livóniában, amelyben a kardtestvérek és vazallusaik kerültek többségbe, s tehették ezt különösebb gond nélkül, minthogy Litvánia Oroszország ellen viselt hadat, Svédországnak pedig az amúgy évszázadok óta fennálló rossz viszonya ősellenségével Dániával sokadjára mérgesedett háborúvá.
1525-ben, amikor Albrecht von Hohenzollern nagymester szekularizálta a rend poroszországi földjeit, Walter von Plettenberg landmeister újra független rendé nyilvánította a Kardtestvéreket. Livónia V. Károly császártól hercegségi rangot és pénzverési jogot nyert, de elvesztette balti-tengeri monopóliumait a németalföldiekkel szemben, s a Német-római Birodalomnak eme eléggé nehezen kormányozható zuga inkább terhet jelentett. A katolikus lovagrend helyzetét nagyban megingatta a reformáció terjedése.
Reformáció kora 1558-ban IV. (Rettegett) Iván orosz és tatár seregei élén elfoglalta Livónia nagy részét. A kardtestvérek utolsó nagymestere Gotthard von Kettler világi protestáns hercegséget szervez egyes területekből, ezek 1583 után lengyel uralom alá kerültek. Majd 1629-ben a svédek hódították meg.
Orosz Birodalom Nagy északi háború eredményeként Nagy Péter Livónia teljes területét elfoglalta az észtországi részeket a svédektől. 1795-től Oroszország a lett, litván és kur területeket vette el a lengyelektől. A történelmi Livónia területén 1721-ben Nagy Péter létrehozta a Rigai kormányzóságot. A Hanza városok (Riga, Tallinn, Dorpat (Tartu)) megtartották kiváltságaikat a városok közigazgatásának nyelve a 19. század végéig a német maradt. Az észtországi német nemesség létrehozza az Estlandi lovagrendet (Estländische Ritterschaft), ami különösebb hatalom nélkül 1920-ig állt fenn.
A két világháború között 1917-ben az Orosz Birodalom felbomlásának eredményeként mind a három balti állam Észtország, Lettország és Litvánia kimondta függetlenségét.
Szovjetunió Az 1939 augusztusában aláírt Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében a balti köztársaságok a Szovjetunió érdekszférájába kerültek.
1940 júniusában, a szovjet kormány több lett miniszter leváltását és szovjet katonai egységek Lettországban való állomásoztatását követelte. Az ultimátum a lett kormány számára elfogadhatatlan volt, és ez 1940. június 17-én az Ulmanis kormány lemondásához és egy új szovjetbarát kormány megalakulásához vezetett. A lett parlament 1940. július 21-én kérte Lettország felvételét a Szovjetunióba. Lettországot 1940. augusztus 5-én fel is vették a Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaságok közé. Ettől kezdődően a neve Lett Szovjet Szocialista Köztársaság volt.
Livóniai egyházmegyék és vezetőik Rigai egyházmegye A Rigai egyházmegyét 1185-ben alapították, akkor Üxküll (Uxhall, Ikšķile) néven. 1202-ben helyezte át székhelyét Rigába Albert, az egyházmegye harmadik püspöke. 1252-ben emelték főegyházmegyei rangra, 1540-ben megszűnt az egyházmegye. 1918. szeptember 22-én újra létrejött a Rigai egyházmegye. Az egyházmegye elismert püspökei, érsekei: Meinhard 1186-1196Meinhard, (Meinhard von Segeberg, St. Meinhard, Augustus Chorher) 1130 körül született. Üxküll (Uxhall, Ikšķile) püspökévé 1186-ban nevezték ki és iktatták be, 1196-ban halt meg Üxküllben. Berthold 1196-1198Berholdot 1196-ban nevezték ki, és iktatták be Üxküll (Uxhall, Ikšķile) püspöki székébe, 1198-ban halt meg Üxküllben. Albert von Buxthoeven 1198-1229 Nikolaus von Nauen 1231-1253Alfred Suerbert a brémia érsek Alber rigai püspök halála után nevezte ki riga püspökévé, de a rigai konvent Nikolaus von Nauent választotta püspökének, és a pápa is Nauent fogadta el. Suerber csak Nauen halála után nyerte el a rigai, érsekivé váló széket 1253-ban.Nikolaus von Nauent 1231. április 8-án választották meg riga püspökének, 1252-ben emelkedett rigai érsekké. 1253-ban halt meg. 1252-ben IV. Ince pápa a rigai egyházmegyét főegyházmegyévé nyilvánította, így a rigai püspök rigai érsekké lett.
Albert Suerber 1253-1273Alfred Suerbert 1240. szeptember 30-án nevezték ki az ír Armagh érsekévé, 1246-47 között a német Chiemsee egyházmegyéért is felelt. 1247. július 9-én Lübeck címzetes érsekévé nevezte ki a pápa. 1253-ban lett Riga érseke, 1273-ban halt meg. Juan de Luna 1274-1286Juan de Luna-t 1274. május 17-én nevezeték ki Riga érsekévé, 1274. november ötödikén iktatták be. 1286-ban bekövetkezett haláláig viselte a tisztséget. Johannes von Vechten 1286-1294Johannes von Vechten-t 1286-ban nevezeték ki (a történelmi) Warmia (Ermland) püspökévé, 1286. január 10-én Riga érsekévé. 1294-ben halt meg. Johannes von Schwerin 1295-1300Johannes von Schwerin-t 1295. április 18-án nevezték ki Riga érsekévé, vélhetően 1300-ban halt meg. Isarnus Tacconi (Morlane) 1300–1302Isarnus Tacconi-t 1300. december 19. és 1302 április 11. között volt rigai érsek, ekkor Lund érsekévé nevezték ki. 1310. június 12-én a lundi érseki székből Salerno érseki székébe ült át. 1310 szeptemberében halt meg Rómában. Jens Grand 1302–1304Jens Grand 1260-ban született. 1290. március 18-án nevezték ki Lund érsekévé, 1302. március 30-án rigai érsekké – az előző rigai érsek lett a lundi érsek –, 1304-ben lemondott a rigai érseki székről. 1310. február 11-én Bréma érsekévé nevezték ki, 1327. május 30-án bekövetkezett haláláig viselte azt a tisztséget. Frederic de Fernstein 1304-1341Frederic de Fernsteint Rómában 1304. március 21-én nevezték ki rigai érsekké. A tisztséget haláláig, 1340-ig viselte. Engelbert von Dahlen 1341–1347Engelbert von Dahlen-t 1323. november 26-án nevezték ki Dorpat püspökévé, 1341. október 18-án nevezték ki Riga érsekévé, 1347. szeptember 9-én halt meg. Bromhold von Vyffhusen 1348-1369Bromhold von Vyffhusen-t 1348. március 17-én nevezték ki Riga érsekévé. Siegfried Blomberg 1370–1374Siegfried Blomberg-et 1370. február 11-én nevezték ki Riga érsekévé, 1374. június 30-án halt meg. Johannes von Sinten 1374–1393Johannes von Sintent 1374. október 23-án nevezték ki Riga érsekévé, 1393. szeptember 24-én lemondott tisztségéről. Johann Walenrode 1393–1418Johann Walenrode-t 1393. szeptember 27.én nevezték ki Riga érsekévé, 1418. május 30-án Liège püspöke és címzetes érseke lett, 1419. május 28-án halt meg. Johannes Abundi 1418–1424Johannes Abundi 1365-ben született. 1418. február 28-án nevezték ki Chur püspökévé, de még abban az évben – július 11-én – megkapta a rigai érsek székét. 1424. május 14-én bekövetkezett haláláig viselte ezt a tisztséget. Henning Scharpenberg 1424–1448Henning Scharpenberget 1424. október 13-án nevezték ki Riga érsekévé, tisztségét haláláig, 1448. április 5-ig viselte. Sylvester Stodewässcher 1448–1479Sylvester Stodewässcher 1448. október 9-e és 1479. július 12-e között, haláláig volt riga érseke. Stefano Grube 1480–1483Stefano Grube-t 1474. március 10-én nevezték ki Troia püspökévé, 1480. március 22-én riga érsekévé. 1483. december 26-án halt meg. Michael Hildebrandi 1484–1509Michael Hildebrandi-t 1484. június 4-én nevezték ki Riga érsekévé, 1484. június 13-án szentelték fel. 1509. február 5-én halt meg. Jasper Linde 1509-1524Jasper Linde-t 1509. május 23-án nevezték ki Riga érsekévé, 1524. június 29-én halt meg. Johann Blankenfeld 1524–1527Johann Blankenfeld-et 1514. október 30-án nevezték ki Reval, 1518. június 19-én nevezték ki Dorpat (Tartu) püspökévé. 1523. május 11-én lett Riga koadjuktor érseke, 1524. június 29-én pedig automatikusan Riga érsekévé vált. 1527. szeptember 9-én halt meg. Thomas Schoning 1531–1539Thomas Schoning-ot 1528. március 15-én nevezték ki, 1531. január 18-án iktatták be a rigai érsek tisztségébe, amelyet haláláig, 1539. augusztus 10-ig viselt. Wilhelm von Brandeburg 1539–1563Wilhelm von Brandeburg-ot 1531. november 17-én nevezték ki a rigai érsek segédjévé. 1539. augusztus 10-én, elődje, Thomas Schoning, halálakor ő lett a rigai érsek. A rigai érsekség 1540-ben megszűnt, az utolsó érseke, Wilhelm, 1563. február 4-én halt meg.
Kurföldi egyházmegye A Kurföldi egyházmegyét 1219-ben alapították és 1655-ben szűnt meg, amikor beolvadt a vilniusi egyházmegyébe.A kurföldi egyházmegye a rigai egyháztartomány egyik megyéje volt. Az egyházmegye elismert püspökei:
Hermann 1219–1223 Engelbert 1227–1245 Heinrich von Lützelburg 1251–Heinrich von Lützelburg-ot 1247. december 5-én nevezték ki Semgallen (Semigallen) püspökévé, 1247. december 5-én szentelték fel. 1251-én nevezték ki Kurföld, 1263. február 13-án Chiemsee püspökévé, 1274. február 8-án halt meg. Edmund von Werth 5 Mar 1263– Burckhard 1300–1322 Paul 1322–1326 Johann 1332–1353 Ludolf 1354–1359 Jakob 1360–1370 Otto 1371– Rutger von Bruggenowe 1399–1404 Gottschalk Schutte 1405–1424 Johann Tiergart 1425–1456 Paul Einwald von Walteris 1457– Martin Leonis 1473–1500 Michael Sculteti 1500–1500 Heinrich Basedow 1501–1523 Hermann Ronneberg (Kunnenbergh) 1524–1539 Johann von Münchhausen 1540–1560Johann von Münchhausen-t 1540. július 16-án nevezték ki Curland és 1542. január 9-én Ösell (Oesell) [Saare-Lääne] püspökévé. 1251-ben halt meg.
Tartu (Dorpat) egyházmegye