A Wizard egy ütésszerző kártyajáték három–hat fő részére. A játékot 1984-ben a kanadai Ken Fisher fejlesztette ki családja segítségével a rikiki alapján. 1986-ban jelent meg a kereskedelmi forgalomban.
A kártyapakli A Wizard-pakli hatvan lapból áll: ötvenkettő a francia kártya jokerek nélküli lapja (ezek az európai kiadásban négy színre és számokra lettek cserélve), négy varázsló és négy bolond. A bolondok a legkisebb értékűek, utánuk következik a kettestől az ászig a többi lap, végül a négy varázsló a legerősebb.
Játékmenet A játék célja helyesen megjósolni az adott körben elvitt ütések számát. Helyes tipp esetén pozitív, rossz tipp estén negatív pont jár. Meghatározott számú kör után a legtöbb ponttal rendelkező játékos a győztes. A játék 10–20 körig tart a játékosszámtól függően, és három részből (osztás, jóslás és lejátszás) tevődik össze.
Az első körben minden játékos egy lapot kap, a következő körökben mindig eggyel nő a kiosztott lapok száma, egészen az utolsó körig, ahol minden lap kiosztásra kerül. Három játékos esetén húsz-, négy játékos esetén tizenöt, öt játékos esetén tizenkét és hat játékos esetén tízkörös a játék. Az osztás után a pakli tetejéről egy lap felfordításra kerül, ez adja meg az adu színét. Ha nem maradt kártya (utolsó kör), illetve ha bolondot fordítanak fel, akkor abban a körben nincs adu, ha pedig varázsló kerül felfordításra, akkor az osztó határozza meg az adu színét.
A kártyák megnézése után az osztótól balra ülő játékostól kezdve minden játékos megjósolja az ütései számát, nullától a kiosztott lapok számáig. Ezeket egy pontozólapra felírva rögzítik.
Az osztótól balra ülő játékos ezután kijátszik egy lapot, amelyre a többiek az óramutató járása szerinti sorrendben válaszolnak. Amennyiben a kijátszott lap nem bolond vagy varázsló, a következő játékosnak követni kell az adott színt, de bolondot és varázslót mindig tehet. A bolondot minden más kártya üti, kivéve ha csak bolond van egy ütésben: ekkor az első bolond viszi az ütést. Ha bolond kártya van kihívva, akkor az ütésbe tett első színnel rendelkező kártya adja meg a követendő színt. Varázsló hívásakor bármilyen kártya bekerülhet az ütésbe. Az ütésbe tett első varázsló üti az összes kártyát, ennek hiányában a hívott színnel megegyező legerősebb lap.
A kör végén minden játékosnak meghatározzuk a szerzett pontjait. Helyes jóslás esetén húsz, plusz ütésenként tíz pont jár. Helytelen jóslás esetén minden több, illetve kevesebb ütésenként mínusz tíz pont jár.
Opcionális szabályok Ezek a szabályok érdekesebbé teszik a játékot, hiszen adott esetben a játékosok közül valaki biztosan negatív pontot fog kapni. Míg az amerikai kontinensen jellemzően a kanadai szabály szerint játszanak, addig Európában a plusz/mínusz szabály az elterjedt. A magyar versenyeken és a világbajnokságon is ez utóbbit alkalmazzák.
Kanadai szabály Ha az osztónak (utolsó jósló) az adott körben a legtöbb pontja van (nem áll döntetlenben), akkor nem jósolhat olyan számot, amellyel az összes bemondott jóslás száma megegyezne az adott kör összes ütésszámával, de nullát mindig mondhat.
Plusz/mínusz szabály Annyiban tér el a kanadai szabálytól, hogy itt az utolsó játékosnak mindenképpen olyan számot kell mondania, amellyel a összes bemondott jóslás száma eltér az adott kör ütésszámától.
Variációk Titkos jóslás A játékosok jóslataikat nem mondják be, hanem leírják egy lapra, és lefordítva kiteszik maguk elé. A jóslatokat a játékosok csak az ütések után fedik fel.
Versenyek Országos Wizard-bajnokság A játék hazai kiadója, a Piatnik 2011 óta rendezi meg az éves nemzeti bajnokságot. Az országban működő társasjátékklubok, baráti társaságok selejtezőin keresztül lehet a nagydöntőbe bejutni. A koronavírus járvány után, 2021-től nyílt versenyként lett meghirdetve. A versenyre általában ősszel kerül sor.
Magyar bajnokok a címek száma szerint A címek száma Név A versenygyőzelem éve 4 Pólya Antal 2013,III. Országos Wizard Bajnokság 2013 2015,V. Országos Wizard Bajnokság 2015 2016,VI. Országos Wizard-bajnokság 2016 2022XII. Országos Wizard-bajnokság 2022 4 Suba Gergely 2011,I. Országos Wizard Bajnokság 2011 2014,IV. Országos Wizard-bajnokság 2014 2021,XI. Országos Wizard-bajnokság 2021 2023XIII. Országos Wizard-bajnokság 2023 2 Bonyhádi Aranka 2024XIV. Országos Wizard-bajnokság 2024, 2025XV. Országos Wizard-bajnokság 2024 1 Kis Levente 2019IX. Országos Wizard-bajnokság 2019 1 Lencsés Ákos 2018VIII. Országos Wizard-bajnokság 2018 1 Markos Ede 2012II. Országos Wizard-bajnokság 2012 1 Simon Róbert 2017VII. Országos Wizard-bajnokság 2017
Az országos bajnokságok és helyezettjeik A bajnokság sorszáma Dátum A résztvevők száma Első helyezett Második helyezett Harmadik helyezett Negyedik helyezett I. 2011. szeptember 24. 9 Suba Gergely Balogh János Klausz Milán Török Ferenc II. 2012. október 6. 13 Markos Ede Faragó Sándor Icsei Gergely Huber Judit III. 2013. szeptember 7. 19 Pólya Antal Suba Gergely Kis Ferenc Papp Judit IV. 2014. szeptember 20. 22 Suba Gergely Pólya Antal Gyöngyösi Edina Iványosi-Szabó Gábor V. 2015. szeptember 5. 28 Pólya Antal Lencsés Ákos Mandics Zoltán Iványosi-Szabó Gábor VI. 2016. szeptember 17. 30 Pólya Antal Suba Gergely Iványosi-Szabó Marika Faragó Sándor VII. 19 Simon Róbert Lencsés Ákos Balogh János Mandics Zoltán VIII. 2018. október 6. 28 Lencsés Ákos Icsei Gergely Ökrös Zsigmond Rózsa Dávid IX. 2019. október 12. 20 Kis Levente Szűcs Gábor Ökrös Zsigmond Gárdonyi Zsuzsa X. 2020 A koronavírus-járvány miatt elmaradt. XI. 2021. október 9. 30 Suba Gergely Lencsés Ákos János Zsuzsa Anna Bárczi Róbert XII. 2022. december 3. 28 Pólya Antal Pólya Olivér Suba Gergely Kovács Béla XIII. 2023. május 13. 21 Suba Gergely Faragó Tamás Kis Ferenc Csányiné Pataki Eszter XIV. 2024. november 2. 26 Bonyhádi Aranka Suba Gergely Markos Ede Faragó Tamás XV. 2025. október 11. 21 Bonyhádi Aranka Kis Ferenc Csányiné Pataki Eszter Suba Gergely
Világbajnokság 2008-ban Kanadában megrendezték a szokásos észak-amerikai Wizfest-versenyt, amelyre meghívást kapott a négy legjobb német versenyző, illetve rajtuk kívül egy japán és egy angol játékos, de ez még nem volt hivatalos világbajnokság. 2010 óta rendeznek hivatalos Wizard-világbajnokságot a német Amigo cég szervezésében. 2014-ig a részt vevő országok legfeljebb két játékost küldhettek, 2015-től több játékost is indíthat egy-egy nemzet. 2016 óta a döntőbe jutott játékosok automatikus kvalifikációt szereznek a következő világbajnokságra.
ÉvHelyszínGyőztesMásodikHarmadikNegyedik 2010 Darmstadt NémetországI. Wizard-világbajnokság 2010 Josef Sigl Németország (GER) Balogh János Magyarország (HUN) Astrid Hiob Németország (GER) Ken McCoy Egyesült Államok (USA) 2011 Budapest MagyarországII. Wizard-világbajnokság 2011 Beate Punz Ausztria (AUT) Heiko Eckrich Németország (GER) Karl Anderson Kanada (CAN) Rainer Keller Németország (GER) 2012 Bécs AusztriaIII. Wizard-világbajnokság 2012 Thomas Kessler Svájc (SUI) Markos Ede Magyarország (HUN) René Punz Ausztria (AUT) Emilie Badey Franciaország (FRA) 2013 Eindhoven HollandiaIV. Wizard-világbajnokság 2013 Christian Adolph Németország (GER) Daniël Muilwijk Hollandia (NED) Keith Gill Egyesült Államok (USA) René Punz Ausztria (AUT) 2014 Athén GörögországV. Wizard-világbajnokság 2014 Suba Gergely Magyarország (HUN) Pólya Antal Magyarország (HUN) René Punz Ausztria (AUT) Spyros Keramas Görögország (GRE) 2015 Prága CsehországVI. Wizard-világbajnokság 2015 Hans Mostböck Ausztria (AUT) Manfred Werlein Ausztria (AUT) Mario Phenix Kanada (CAN) Spyros Keramas Görögország (GRE) 2016 Budapest MagyarországVII. Wizard-világbajnokság 2016 Robert Laschkolnig Svájc (SUI) George Wellsbury Kanada (CAN) Tatjana Punz Ausztria (AUT) Pólya Antal Magyarország (HUN) 2017 Riga LettországVIII. Wizard-világbajnokság 2017 Ignaz Punz Ausztria (AUT) Vasilis Papadakis Görögország (GRE) Symeon Panagiotoglou Görögország (GRE) Simon Róbert Magyarország (HUN) 2018 Varsó LengyelországIX. Wizard-világbajnokság 2018 Vasilis Papadakis Görögország (GRE) Lencsés Ákos Magyarország (HUN) Tatjana Punz Ausztria (AUT) Beate Punz Ausztria (AUT) 2019 Antwerpen BelgiumX. Wizard-világbajnokság 2019 Spyros Keramas Görögország (GRE) Vasilis Papadakis Görögország (GRE) Marina Navarrete Egyesült Államok (USA) Szűcs Gábor Magyarország (HUN) 2020 A koronavírus-járvány miatt elmaradt. 2021 2022 Bécs AusztriaXIII. Wizard-világbajnokság 2022 Sebastian Holzer Ausztria (AUT) Suba Gergely Magyarország (HUN) Mario Phenix Kanada (CAN) Tim Burton Egyesült Államok (USA) 2023 Prága CsehországXIV. Wizard-világbajnokság 2023 Alexander Kube Németország (GER) Tatjana Punz Ausztria (AUT) Carles Rodon Spanyolország (ESP) Nadine Punz Ausztria (AUT) 2024 Stuttgart NémetországXV. Wizard-világbajnokság 2024 Spyros Keramas Görögország (GRE) Alexander Ulbricht Olaszország (ITA) Faragó Tamás Magyarország (HUN) Vasielios Tsafos Görögország (GRE)
Források Hivatalos magyar Wizard-oldal Ken Fisher blogja Wizard-hírek az Amigo kiadó oldalán Wizard a BoardGameGeeken
Jegyzetek
Kategória:Kártyajátékok