jobbra|140px thumb|1:2,8/50 Macro - 1:4-5.6/70-300 - 1:4-5.6/10-20 A fotográfiában az objektív a tárgyról valódi képet rajzoló optikai rendszer, mely egy vagy több optikai lencséből, illetve egyes objektívek esetében optikai lencsékből és tükrökből épül fel. Az emberi szemhez hasonlóan működik, a látószögébe eső fényt összegyűjti, majd az optikai tengelyére merőleges érzékeny anyagra (fotófilm, érzékelő lapka) vetíti. Elsősorban gyújtótávolság és fényerő alapján jellemezhetjük, előbbi a frontlencsétől az érzékeny anyagig terjedő szakasz, amit mm-ben mérnek. Utóbbi a beállítható legtágabb nyílást jelöli, amelyen keresztül a fény átjuthat, jele „f”, például f2.8.

A fényképészetben használt objektívek fajtái Néhány eset kivételével mindegyiken fel van tüntetve a szerkezet gyújtótávolsága (rendszerint az objektív végén, a lencse körül), mely alapján két típusra oszlanak.

Fix objektívek jobbra|150px|bélyegkép|Nikkor 35 mm f/2 AF-D enyhe nagylátószögű objektív

erős teleobjektív – 300 mm, 400 mm, 500 mm, 600 mm, 1200 mm közepes teleobjektív – 135 mm vagy 200 mm kis teleobjektív (portré) – 80 mm, 85 mm (1,5× gyújtótávú) illetve 100 mm vagy 105 mm (2× gyújtótávú) makró objektív – 50 mm, 65 mm, 90 mm, 100 mm, 150 mm, 180 mm (nagy fényerejű, jó közelpontú optikák. A 65 mm-es gyújtótávú objektív egy speciális eszköz a kategórián belül, leképzése az életnagyságtól indul és egészen annak ötszöröséig terjed). normál objektív (alap) – 50 mm, 55 mm, 60 mm enyhe nagylátószögű – 35 mm közepes nagylátószögű – 24 mm, 28 mm erős nagylátószögű – 20 mm (ennek már 90°-os a látószöge) extra nagylátószögű – 18 mm, 15 mm, 12 mm (utóbbi látószöge már 112°-os), ennél nagyobb látószögűt már csak megrendelésre készítenek halszem – 8 mm, 15 mm (hatalmas, általában 180° feletti látószöggel rendelkeznek, könnyen felismerhető, jellegzetes formában görbítik meg a vonalakat) eltolható tengelyű, ún. tilt shift objektív - 24 mm, 45 mm, 90 mm (az optikai tengely eltolható, így kiküszöbölhető a perspektivikus torzítás, valamint az élesség pontja és kiterjedése is befolyásolható. Főleg műszaki fotográfiában használatos, segít a párhuzamos vonalak megtartásában. Jelölésükre a két nagy japán gyártó a TS-E, ill. a PC rövidítést használja)

jobbra|100px|bélyegkép|Canon EF 70-200 mm telezoom objektív

Nem fix (zoom) objektívek Zoom objektívek (1959 óta vannak jelen a fényképészetben, előtte kizárólag a filmezésben használták), az átlagos zoom objektív az enyhén nagylátószögűtől a közepes teléig terjed (például 35–200 mm).

nagylátószögű zoom: teljes kisfilmet rajzolók: 15–30 mm, 16–35 mm, 17–40 mm... APS-C méretű szenzorral (1,5x /1,6x látószög csökkenés): 10–20 mm (ekv. 16-32)

alap zoom: 24–70 mm, 24–105 mm, 28–80 mm, 28–105 mm, 35–70 mm... (a nyílás növekedésével romlik a kép rajza, minősége, de ezek között is vannak kimagaslóan jó minőségű fix fényerejű objektívek) tele zoom: 55–200 mm, 28–300 mm, 70–200 mm, 70–300 mm, 100–300 mm, 50–500 mm, 300–800 mm... ezek közt is találunk fix fényerejű, jó rajzú objektíveket

A zoom objektívek (praktikusságuk miatt) mára szinte teljesen kiszorították a többi típust, bár képrajzolási képességük és fényerejük gyengébb, mint a fix gyújtóponttal rendelkező objektíveknek.

Stabilizátoros objektívek

Ezek az objektívek több lencsetaggal rendelkeznek, mint az azonos típusú és gyújtótávú, de stabilizátor nélküli darabok. A plusz lencsék a bemozdulás irányával ellentétesen mozognak, így biztosítják a korrekciót. Nagy segítséget jelent ez a rendszer akkor, ha kézből lassabb záridővel kell dolgoznunk. Stabil állvány használatakor viszont érdemes ezt a funkciót kikapcsolni, mert előfordul egyes daraboknál, hogy ilyenkor is korrigálni próbálnak, és ezzel bemozdítják a képet. Mivel a fény több anyagon hatol át ezeknél az optikáknál, a rajzolatuk (típustól, gyártmánytól függően) kicsit gyengébb lehet, mint hagyományos társaiké, de a különbség elhanyagolható. Több átfogásban is elérhetőek ilyen objektívek, de legnagyobb hasznuk a tele tartományban van. Áruk viszonylag magas, ugyanakkor a befektetés megtérül a könnyebb, gyorsabb és precízebb munkák során.

Konverterek, közgyűrűk jobbra|250px|bélyegkép|Tele előtét és nagylátószögű előtét elvi rajza

Telekonverter, tele előtét: olyan optikai eszköz, amelyet a gépváz és az objektív közé vagy az objektív elé felszerelve megnöveli a gyújtótávolságot. A nagylátószögű előtét olyan optikai eszköz, amelyet az objektív elé felszerelve lecsökkenti a gyújtótávolságot. Előnye, hogy sokkal kedvezőbb áron érhetjük el az áhított tartományt, mintha külön objektívet vásárolnánk erre a célra. Hátránya, hogy a gyújtótávon túl a fényerőt is módosítja és többnyire csak a felső kategóriás optikáknál alkalmazható. A modern darabok használata mellett elérhető az objektívek összes szolgáltatása. Szorzótényezőjük típustól és gyártmánytól függően: 1,4, 1,5, 2, 3.

Várható némi minőségromlás a plusz lencsetagok miatt, de elhanyagolható mértékben.

Közgyűrű: optikai elemet nem tartalmazó közdarab, amely a gépváz és az objektív közé kerül felszerelésre. Megváltoztatja az optikai közelpontot, ezáltal azonos gyújtótáv mellett, de kisebb tárgytávolságból fényképezhetünk. Felhasználási területe például a makrofotográfia. A drága makró objektívekhez képest olcsó megoldás és használatával nem romlik a képminőség. Hátránya, hogy csökkenti a fényerőt.

Minden idők legjobb objektívjei

Angenieux retrofocus Cooke triplet Double-Gauss Goerz Dagor Leitz Elmar Petzvál portréobjektív Rapid Rectilinear Zeiss Tessar Zeiss Sonnar Zeiss Planar

Minőségi objektíveket gyártó cégek (2006-ban)

Canon Cosina Konica Minolta (a két cég egyesülése előtt csak a Minolta) Leica Nikon (Nikkor néven forgalmazza) Olympus Corporation Pentax Tamron Tokina Schneider Kreuznach Sigma Corporation Zeiss Samyang

Külső hivatkozások Objektívek.lap.hu - linkgyűjtemény

Kategória:Fotográfia Kategória:Objektívek