Abraham Baldwin a Georgiai Egyetem alapítója, az amerikai alkotmány egyik aláírója, Georgia kongresszusi képviselője, az USA szenátora Georgia állam képviseletében 1799 és 1807 között.

Élete Baldwin a connecticuti Guilfordban született. Tizenöt éves korában a család New Havenbe költözött. Itt járt egyetemre is, a Yale College-ba (mai nevén Yale University). Az egyetem elvégzése után teológiát tanult, és 1775-ben lelkésszé avatták. 1777-től 1783-ig tábori lelkészként szolgált az amerikai függetlenségi háborúban (a felkelők oldalán). A háború alatt jogot tanult, és 1783-ban ügyvédi vizsgát tett és jogi pályára lépett.

1784-ben Georgiába költözött, ahol a következő évben az állami törvényhozás tagja lett. Az ő tervei alapján létesült a Georgiai Egyetem, amelynek 1786-tól 1801-ig elnöke (rektora) volt.

bélyegkép|300px|balra|Az amerikai alkotmány eredeti példánya, a bal alsó sarokban Baldwin aláírásával. 1785-ben a Kontinentális Kongresszus tagja lett, és részt vett a philadelphiai alkotmányozó nemzetgyűlésen is. Egyike az Alkotmány eredeti aláíróinak.

Amikor az alkotmányt ratifikálták és megalakult az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa, Baldwin 1789-től 1799-ig a képviselőházban, 1799-től 1807-ben bekövetkezett haláláig pedig a szenátusban szolgált.

Halála és emlékezete Baldwin 1807. március 4-én, 52 éves korában hunyt el. Még abban a hónapban a Savannah Republican és a Savannah Evening Ledger újranyomtatott egy gyászjelentést, amelyet először egy washingtoni újságban tettek közzé: "Az ő ötlete volt a Georgiai Egyetem, ő készítette el az alapító okiratot, és végtelen munkával és türelemmel, mindenféle előítéletet legyőzve és minden akadályt elhárítva, ő győzte meg a közgyűlést, hogy fogadja azt el." Földi maradványait a washingtoni Rock Creek temetőben temették el.

Az Egyesült Államok postaszolgálata 7 centes „Nagy Amerikaiak” sorozatú bélyeget készített a tiszteletére.

Baldwinról helyeket és intézményeket neveztek el, többek között: Baldwin megye Alabamában és Georgiában. Abraham Baldwin Mezőgazdasági Főiskola a georgiai Tiftonban; Abraham Baldwin Middle School a Connecticut állambeli Guilfordban; Baldwin utcák a wisconsini MadisonbanOdd Wisconsin Archives . Wisconsinhistory.org (March 29, 2006). és a georgiai Athensben; A University of Georgia az alapító atya tiszteletére Baldwin-szobrot állított a történelmi North Campus quadon.

Fordítás Halála és emlékezete:

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikkek Az Amerikai Egyesült Államok korábbi szenátorainak listája

Kategória:Georgia állam szenátorai Kategória:1754-ben született személyek Kategória:1807-ben elhunyt személyek Kategória:Bottal létrehozott amerikai szenátor cikkek Kategória:Az amerikai Demokrata-Republikánus Párt szenátorai Kategória:Connecticutiak