Montfort Stokes amerikai demokrata (korábban demokrata-republikánus) politikus. 1816–1823 között szenátor 1830–1832 között pedig Észak-Karolina 25. kormányzója.

Életrajza A Virginiai gyarmat Lunenburg megyéjében született Stokes David Stokes katonai tisztviselő és bí tizenegy gyermeke között a legfiatalabb fúként született meg. 13 évesen besorozták az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Tengerészetéhez. Az amerikai függetlenségi háború alatt Stoke-ot elfogták a britek, és hét hónapig a New York-i kikötőben álló „Jersey” börtönhajóban tartották fogva. Később az állami hadseregben dandártábornok lett, amit 1804 és 1816 között töltött be.Stokes Montfort, (1762-1842), Biographical Directory of the United States Congress, United States Government

A függetlenségi háború után Stokes Észak-Karolinában Salisburyben telepedett le, ahol farmerkedett, bírósági hivatalnokként dolgozott, és jogot tanult. Itt először Andrew Jacksonnal, egy megbecsült jogásszal találkozott. 1786 és 790 között az Észak-karolinai szenátus jegyző-segédje, 1799 és 1816 között pedig jegyzője volt. Ekkor James Turner lemondása után, 1816-ban megválasztották a szenátus tagjának. Kiszolgálta Turner idejéből visszamaradt pár hónapot, majd egy teljes ciklust is kitöltött, de 1823-ban az újjáválasztásakor megverték. Ezelőtt már 1804-ben is megválasztották szenátornak, de akkor nem fogadta el a posztot. Szenátusi ideje alatt Stoke átköltözött Wilkesboróba, a Blue Ridge-hegység lábához.Crouch, John. "Montfort Stokes", In Historical sketches of Wilkes County. Wilkesboro, N.C.: Printed by J. Crouch at The Chronicle Job Office, 1902, pp. 71-73.

Stokes-t után megválasztották Észak-Karolina népgyűlésbe. Itt 1826–1827-ben Wilkes megyét képviselte az Észak-karolinai Szenátusban majd 1829–1830-ban az Észak-karolinai képviselőházban.

1830-ban Stokes-ot megválasztották a népgyűlés kormányzójává, amely posztra rajza kívül még Cadwallader Jones és Richard Dobbs Spaight, Jr. jelentkezett be. Stokes a következő évben Spaight-tel versenyzett az újraválasztásért, és itt ismét megválasztották, de csak kis különbséggel (98–93). Hivatali ideje alatt Strokes támogatta csatornák építését az észak-karolinai tengerpart mentén. Ő ugyanekkor a Chapel Hill Észak-karolinai Egyetem dékánja is lett.

Stokes Andrew Jackson elnök támogatójaként Governor Stokes kiállt Jackson nullifikáció elleni véleménye mellett. Jackson Stoke-ot nevezte ki a Szövetségi Indián Bizottság élére, amelyik felügyelte az indiánok eltávolítását és áttelepítését az amerikai délkeletről. Kormányzói posztjáról 1832 november 19-én mondott le.Foster, William Omer. The Career of Montfort Stokes in North Carolina, North Carolina Historical Review, Volume 16, July 1939.

Stokes az új pozíciója miatt átköltözött Fort Gibsonba az Arkansas területre (ma Oklahoma része), és itt állt ki a cserokik, a szenekák, a shawne-k, és a Quapaw törzsek jogaiért. 1842 novemberben hal meg, holttestét Fort Gibsonhoz közel temették el. Úgy gondolják, Stokes az amerikai függetlenségi háború egyetlen katonája, akit Oklahomában temettek el.Foster, William Omer. The Career Of Montfort Stokes In Oklahoma, Chronicles of Oklahoma, Volume 18, no. 1, March, 1940, pp. 35-52.

1943-ban egy USA Liberty típusú hajója az SS Montfort Stokes nevet kapta. Ezt 1962-ben szétbontották.

Családja Stokes első felesége Mary Irwin volt, akitől egy lánya született. Felesége halála után Rachel Montgomery-vel (1776–1862) házasodott meg, akitől öt fia és öt lánya született. Stokes, Montfort, by Daniel M. McFarland. Dictionary of North Carolina Biography Fia Montfort Sidney Stokes prnagyként harcolt a mexikói-amerikai háborúban, és 1862-ben ezredesként halt meg az amerikai polgárháborúban az 1. észak-karolinai gyalogos ezred vezetőjeként. Stokes, Montfort Sidney, by William S. Powell. Dictionary of North Carolina Biography

Jegyzetek

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek Az Amerikai Egyesült Államok korábbi szenátorainak listája

Kategória:Bottal létrehozott amerikai szenátor cikkek Kategória:1762-ben született személyek Kategória:1842-ben elhunyt személyek Kategória:Észak-Karolina állam szenátorai Kategória:Észak-Karolina állam kormányzói