A fallabda vagy squash (ejtsd: szkvass) a teniszben használatoshoz hasonló ütőkkel és gumilabdával, erre a célra kialakított teremben játszott sportág. Általában két játékos játssza, de páros mérkőzések esetén négyen vannak a pályán. A pálya 9,75 m hosszú és 6,4 m széles. bélyegkép|250px|Squashütő és -labda
Pontozás Mérkőzéseken többnyire az úgynevezett "hagyományos" vagy "nemzetközi" pontozást alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy csak az a játékos szerezhet pontot, aki adogatott. Ha a menetet a másik játékos nyeri meg, akkor nem kap pontot, de megszerzi az adogatás jogát. Minden játszmát kilenc pontig játszanak. Egy átmeneti időszakban használták az "amerikai" pontozási rendszert, mely szerint a labdamenetet megnyerő játékos pontot és a szerva jogát is megnyeri.Ebben a rendszerben 15 pontig játszanak. Jelenleg (2010) – (PAR – point–a–rally) -pontszámítási rendszert használják szinte kizárólagosan – ami tulajdonképpen az "amerikai" 11 pontig menő változata. 10-10 után 2 pont különbséggel lehet megnyerni az adott játszmát. Az a játékos kerül ki győztesen, amelyik öt játszmából hármat megnyer, de olyan pontozási rendszer is létezik, melyben háromból két nyert játszma szükséges a győzelemhez.
A mérkőzéseket csapatok is vívhatják egymás ellen. A csapatok három-öt játékosból állnak. Ilyenkor a csapattagok rangsor szerint mérkőznek egymással, a játékosok meghatározott sorrendben játszanak és amennyiben a mérkőzések alapján döntetlen az eredmény, akkor a nyert játszmákat vagy akár a pontokat hasonlítják össze.
A versenyeken számos versenyző, illetve csapat küzd egymás ellen. Általában egyenes kieséses rendszerben játszanak, ami azt jelenti, hogy az a játékos vagy csapat, amelyik vereséget szenved a mérkőzés során, kiesik a mezőnyből. Léteznek csoportmérkőzéses rendszerű versenyek is: ilyenkor két elvesztett mérkőzés után esnek ki a játékosok, illetve csapatok. Harmadik lehetőség a körmérkőzéses verseny, ami azt jelenti, hogy mindenki mindenkivel megmérkőzik, és az a csapat vagy játékos nyeri a tornát, aki a legtöbb mérkőzést nyeri meg az összesítésben. (a lebonyolítást elsősorban a játékosok létszáma és a pályák száma határozza meg)
Története Az emberek évszázadok óta játszanak olyan ütős labdajátékokat, ahol a labdát vagy a falnak ütik, vagy oda-vissza adogatják egymásnak egy háló felett. A 19. században született meg egy labdajáték, amelyet úgy hívtak, hogy racket. Ez egy londoni börtönben jött létre (egész pontosan ez úgy igaz, hogy dokumentumok szerint a londoni adósok börtönében is ismert volt már ez a játék. Ez nem egy elzárt épület volt, hanem egy falakkal körbezárt-őrzött nagy terület, amelyen belül a fogvatartottak szabadon mozoghattak és többek között sportokat is űzhettek). Ez a játék a börtönből kiindulva nagyon népszerű lett az iskolákban, ezek közül a Harrow School járt az élen, ahol többféle változat is elterjedt már 1830 táján. Állítólag a diákok miközben arra vártak, hogy bemenjenek a rackets-pályára egy másik teremben a falnak ütögették a labdát. Később rájöttek, hogy puhább labdával sokkal változatosabbak az ütések, maga a játék pedig jóval nehezebb. (1864 épült az első már squashpályának nevezhető játéktér a Harrow-ban) Az elnevezés, squash, angolul a következőket jelenti: szétlapít, összeprésel, valamint plattyan, tottyan – vagyis a puha labda "viselkedésére", az általa keltett hangeffektusra utal. Kezdetben egyszerre több, egymástól eltérő labdajáték-változat létezett. Ezek közül kettő vált nagyon népszerűvé: a ”soft ball” és a „hard ball”. A világ legnagyobb részén a soft ball terjedt el, de leginkább olyan országokban lett nagyon népszerű, ahol a brit hadsereg állomásozott. Ilyen ország volt India, Egyiptom, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika. 1930-ban tartották az első Brit Nyílt Bajnokságot (British Open), melyet az első nem hivatalos világbajnokságként tartanak számon. A bajnok az angol Don Butcher lett, aki a honfitársát, Charles Readet győzte le. Az azt követő három-négy évtizedben leginkább egyiptomi és pakisztáni játékosok voltak a ranglisták élén. Az 1960-as évek végén azonban egy ír férfi, Jonah Barrington megtörte az egyiptomi és a pakisztáni dominanciát. Hatszor nyerte meg a Brit Nyílt Bajnokságot, ezzel bebizonyította, hogy megfelelő kondícióval le lehet győzni még a legtechnikásabb játékost is. Ettől kezdve a fallabda már nem ugyanaz a játék volt. Barringtont követve a hivatásos játékosok mind jobban odafigyeltek a megfelelő kondícióra, a technika mellett egytől egyig kiváló erőnlétre, gyorsaságra és kitartásra tettek szert. Három játékos emelkedett ki leginkább a mezőnyből: az ausztrál Geoff Hunt és két pakisztáni, Jahangir Khan és Jansher Khan. Növekvő népszerűsége ellenére a fallabda nem kap elegendő nyilvánosságot, ami leginkább annak tudható be, hogy a mérkőzések a közönség számára nehezen hozzáférhetők. Azelőtt a közönséget csupán a pálya hátsó fala fölé emelkedő erkélyen tudták elhelyezni, természetesen igen korlátozott számban. A 70-es években vált gyakorlattá, hogy a pálya hátsó falát üvegből készítették. Hamarosan megjelentek a speciális, csak egy irányban átlátszó, szállítható, plexifalú pályák – jelentősebb eseményeken ma ezt használják. A pályát egy nagy terem közepén állítják fel, így a játék minden szögből látható, és egyszerre háromezer néző kísérheti figyelemmel a mérkőzést. Mivel a játék lényegében abból áll, hogy két játékos egy zárt helységben ütöget egy kicsi és gyors labdát, a fallabda televíziós közvetítése is meglehetősen nehéz feladat. Ám az utóbbi idők technikai fejlődésének köszönhetően ma már léteznek élvezhető minőségű közvetítések.. Ezenkívül bevezették az eltérő színű falak alkalmazását, és speciális labdákat fejlesztettek ki. A kezdetben használt fehér labdák helyét mára olyan, fényvisszaverő pontokkal ellátott labdák vették át, melyek UV fényben világítanak. Ezek az újítások minden bizonnyal lehetővé teszik, hogy a sportág a jövőben az eddigieknél nagyobb nyilvánosságot kapjon.
Megjegyzés: Magyarországon helytelenül a "fallabda" elnevezés került a köztudatba a nehezen kimondható és leírható squash helyett. Ez azért pontatlanság, mert a "fallabda" egy kategória, amelybe olyan rokon sportágak tartoznak, melyekben kézzel, ütővel, vagy valamilyen más eszközzel a falra/falakra juttatják a labdát (ide tartozik a teljesség igénye nélkül a racket, racket ball, hard ball, fives, hands, pelota és természetesen a squash is). bélyegkép|300px|Squashpálya
A mérkőzés A mérkőzés megkezdése előtt a játékosoknak öt percük van arra, hogy bemelegítsenek. A bemelegítésnek az a célja, részben, hogy a játékosok szervezete felkészüljön a terhelésre, részben, hogy maga a labda is "üzemi hőmérsékletűvé" váljon, mert csak így pattan megfelelő mértékben. A bemelegítés után az ütő megpörgetésével döntik el, hogy ki adogat először. Aki megnyeri a pörgetést, az adogat. Az adogatás megkezdésével elkezdődik a játék. A játékos abban az esetben nyeri meg a labdamenetet, ha ellenfele a tinre üti a labdát vagy ha a határvonalakon kívülre üti a labdát vagy ha nem tud beleütni a labdába, mielőtt az másodszor is pattanna a padlón. A tin egy fémmel borított, 0,45 m széles sáv a főfal legalján. A labdamenet közben a játékosok megüthetik a labdát közvetlenül a levegőben (röpte) vagy az után, hogy egyet pattant a padlón. Az oldalsó és a hátsó falak is használhatóak a labda főfalra való visszajuttatására.
Mérkőzéseken leginkább az úgynevezett "hagyományos" vagy "nemzetközi" pontozást alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy csak az a játékos szerezhet pontot, aki adogatott. Ha a menetet az ellenfél nyeri meg, akkor nem kap pontot, de a következő menetben ő adogathat majd. A játszmákat kilenc pontig játsszák. Azonban létezik az úgynevezett "amerikai" pontozási rendszer is, amely szerint minden labdamenet pontot ér annak a játékosnak aki nyerte és a következő szervát is ő üti.Ebben a rendszerben minden játszmát 15 pontig játszanak. Létezik egy úgynevezett "PSA" számolási rendszer is, ami az amerikai mintájára működik, de csak 11 pontig tart. (10-10 után kettő különbséggel lehet megnyerni a játszmát) Az a játékos kerül ki győztesen, amelyik öt játszmából hármat megnyer, de olyan pontozási rendszer is létezik, melyben háromból két nyert játszma szükséges a győzelemhez. Elvileg azért vezették be ezeket az új pontszámításokat, hogy fokozzák az izgalmakat és határok közé szorítsák a mérkőzések idejét. Hogy sikerült-e elérni ezt célt, az erősen kétséges -lásd Krajcsák Márk mérkőzése – Krajcsák-Frankcomb (WR.40.) 2/3 -130 perc! – de a versenyzőknek a taktikájukat mindenképpen át kellett állítani az új körülményekhez.
Az adogatás Az először adogató játékos eldöntheti, hogy a jobb vagy a bal oldali adogatónégyzetből akar-e adogatni. Jobb kezes ellenfél esetén általában a jobb oldali adogatónégyzetet választják, balkezes ellenfél esetén pedig a bal oldalit, mert így a labdát az ellenfélnek fonákkal kell az adogatást fogadnia, ami a legtöbb játékosnak a gyengébb oldala.Az adogatás csak akkor érvényes, ha az adogató legalább egyik lábának egyik pontja az adogatás pillanatában az adogatónégyzeten belül van , azonban úgy, hogy ez nem érinti a négyzet egyik vonalát sem. Adogatásnál a játékos a levegőbe dobja a labdát és még mielőtt az lepattanna a földre, megüti a főfal irányába. A labdának a főfalon az adogatóvonal és a határvonal közé eső területet kell érintenie, és úgy kell visszapattannia, hogy az éppen "használt" adogatónégyzettel ellentétes oldali hátsó pályanegyedben érjen padlót. A hátsó pályanegyed vagy más néven fogadónégyzet a keresztvonal, a félpályavonal, az oldalfal és a hátsó fal által határolt terület. A labda pattanhat az oldalfalon, a hátsó falon, vagy akár mindkettőn, de nem mehet a határvonalakon kívülre és a fogadónégyzetbe kell pattannia. A fogadónak természetesen ezt nem kell megvárnia, röptézhet is. A sikertelen adogatás neve fault; sikertelen adogatás következtében a fogadó nyeri meg a labdamenetet. Az adogatás abban az esetben érvénytelen, ha az adogató kétszer üt bele a labdába, vagy ha a labda a határvonalon kívül érinti a falat, vagy ha a labda az oldalfalon pattan először, és csak azután pattan a főfalra, vagy ha az adogató elvéti a labdát. Az adogató abban az esetben nyeri meg a labdamenetet, ha ellenfele nem tudja a labdát a főfalra ütni, vagy ha az ellenfele szándékosan akadályozza az ütésben, vagy ha az ellenfele nem tud beleütni a labdába, vagy ha a labda előbb pattan a padlóra, mintsem a főfalra, vagy kettőt pattan a labda a földön, vagy ha az ellenfele a labdát határvonalon kívülre üti, vagy ha az ütőn kívül bármi mással a labdához ér, vagy ha az ütő húrjain megül, esetleg kétszer üt bele. bélyegkép|300px|Egy játékos bemelegítés közben
A let és stroke szabály A testi épség megóvása és a fair játékmenet érdekében a squash szabályrendszere tartalmazza a LET és STROKE szabályának rendszerét. A LET az adott labdamenet újrajátszását jelenti, a STROKE pedig az a helyzet, amikor a játékos azért nyeri meg az adott labdamenetet, mert ellenfele megzavarta vagy megakadályozta abban, hogy visszaadhassa a labdát. A LET, illetve STROKE megítélésében érvényesülnie kell a biztonságra való törekvésnek és a sportszerűségnek is. Abban az esetben ha a játékos azért áll meg menet közben, mert félt, hogy megüti ellenfelét (ütővel vagy a labdával), LET-et kap, ha a bíró megítélése szerint valóban fent állt a sérülésveszély.