Fehér Renátó (Szombathely, 1989. október 9. –) magyar költő, író.

Élete és munkássága Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte irodalom- és kultúratudomány szakon, majd 2014-től ugyanitt volt doktorandusz. 2012–2013-ban és 2015-ben a prágai Károly Egyetem vendéghallgatója. 2016 őszén a prágai Václav Havel Könyvtár ösztöndíjas kutatója volt. 2017-től a Hévíz folyóirat munkatársa, majd 2018-tól a lap szerkesztője, 2022-től főszerkesztője. 2016 márciusa és 2018 augusztusa között a Litera.hu szerkesztője. A közép- és kelet-európai irodalmakra, kiemelten a visegrádi országok irodalmára fókuszáló Csirimojó Kiadó szerkesztője. 2020-tól a ferencvárosi Mester Galéria és Közösségi Tér munkatársa. A ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatás szakmai kidolgozója és kurátora.

Díjazott volt a Kárpát-medencei diákírók, diákköltők sárvári találkozóján vers és tanulmány kategóriában. 2007 óta publikál. Verseit angol, cseh, francia, lengyel, német, norvég, orosz, román, szlovák és szlovén nyelvre is fordították.

Első verseskötete 2014-ben jelent meg a Magvető Kiadónál Garázsmenet címmel, amelyért Zelk Zoltán-díjat kapott.

Második verseskötete 2018-ban jelent meg Holtidény címmel.

A Torkolatcsönd című harmadik kötete 2022 tavaszán látott napvilágot, amelyért Városmajor 48 Emlékérmet kapott, és felkerült a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj hármas shortlistjére. A kötetből készült koncertet, melyen Balogh Máté és Fekete Gyula művei hangzottak el, 2022. május 26-án mutatták be a budapesti FUGA Budapesti Építészeti Központban.

Ő írta a Budapest városegyesítésének 150. évfordulója alkalmából született Budapest Nagyregény terézvárosi fejezetét, amelyből Urbán legendák címmel, Tasnádi István adaptációjában, Vidovszky György rendezésében készített sétaszínházi előadást a Kolibri Színház (bemutató: 2024. május 4.).

2021 őszén felkérést kapott a budapesti Cseh Centrumtól egy hangjátékra, amelynek története a Terézvárosi Rózsa utca és a Szegfű utca sarkán álló neoreneszánsz palotához kötődik. Az épület bejárata melletti emléktábla szerint Emanuel Zima, aki a háború előtt és alatt az itteni követség gondnoka volt, fiával, Joseffel az alagsori szenespincében tizenhárom üldözött zsidó polgárt bújtatott a nyilas terror és az ostrom idején. Tettükért később Világ Igaza kitüntetést kaptak. A Tél, avagy a fal füle című hangjátékból jelentek meg részletek a Kalligram folyóirat 2022. nyári számában, elkészült a cseh fordítása (Adéla Gálová és Ondřej Hanus közös munkája), Balogh Máté pedig zenés színházi darabot komponált belőle, amelyet a 2025-ös Liszt Ünnep keretében mutattak be a budapesti Zeneakadémián, Szilvay Máté rendezésében, Balogh Eszterrel és Ladik Katalinnal a főszerepben, a Pax et Bonum Kamarakórus és Weiner Ensemble zenekar közreműködésével.

2025. december 1-je óta a ferencvárosi József Attila Emlékhely szakmai vezetője.

2025. december 5-én Bertók László Költészeti Kisdíjban részesült.

Művei

Garázsmenet; versek, Magvető Kiadó, Bp., 2014 Holtidény; versek, Magvető Kiadó, Bp., 2018 (Időmérték) Torkolatcsönd; versek, Magvető Kiadó, Bp., 2022 (Időmérték) A merénylők fénykora; regény, Magvető Kiadó, Budapest, 2026

Részvétel antológiákban Beszámított veszteség, Napkút Kiadó, 2009 Szép versek, Magvető, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2018, 2019, 2022, 2023, 2025 Az év versei, Magyar Napló, 2013 R25 – A rendszerváltás után született generáció a magyar lírában, JAK-Prae.hu, 2015 50 könyv, amit minden baloldalinak olvasnia kell, Noran Libro, 2015 Hévíz irodalmi antológia 2012–2014, Magvető, 2015 InstaVers antológia, Athenaeum, 2016 Szívlapát, Tilos az Á Könyvek, 2017 Nyom-követés 3., VMDKSZ, Budapest–Szabadka, 2018 Dies wird die Hypnose des Jahrhunderts – Ungarische Lyrik der Gegenwart, KLAK Verlag, 2019 Az örök látogató – Konrád György 1933–2019, Noran Libro, 2020 Amikor a kukák világgá mentek – Mai mesék a zöld jövőért, Móra, 2020 Nézzünk bizakodva a múltba! – Alternatív Trianon [társszerkesztő], Cser Kiadó – Hévíz folyóirat, 2020 Vírus után a világ, Noran, 2020 A hévízi hajószakács – Kortárs gasztroirodalmi antológia [előszó, társszerkesztő], Cser Kiadó – Hévíz folyóirat, 2021 ŠVEJK 100 [társszerkesztő], Cser Kiadó – Hévíz folyóirat, 2021 A világot szétszerelni – Nem lehetséges történetek [társszerkesztő], Athenaeum Kiadó, 2021 Felhajtóerő, Jelenkor Kiadó – Vates Project, 2023 Budapest Nagyregény, Budapest Brand Nonprofit Zrt., 2023 Fiatal életek indulója, Magvető, 2025 Időmérték. 70 vers, Magvető, 2025 Egy nagy hiányterület: Eörsi István (1931–2005) – Írások, előadások az életműről, Kalligram, 2025 A hangadó – Tanulmányok Tar Sándorról és írásművészetéről, Déri Múzeum, Debrecen, 2025 Szakadni haza – Válogatás a REUNION középiskolás irodalmi pályázat díjazott írásaiból, 2021–2025 [szerkesztő], Mester Galéria és Közösségi Tér – Nincs Kulturális Alapítvány, 2025 Valaki jár a fák hegyén, POKET Publishing, 2026

Színpadi produkciók

Torkolatcsönd-koncert, FUGA, 2022. május 26. Fehér Renátó – Tasnádi István: Urbán legendák – A tartozás, Kolibri Színház, 2024, rendező: Vidovszky György Balogh Máté – Fehér Renátó: TÉL, avagy a fal füle, Zeneakadémia, 2025, rendező: Szilvay Máté Leonardo Balada – Fehér Renátó – Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics: Édenkert – Underground operák, Budapest Music Center–BUFO, 2026, rendező: Ördög Tamás

Kritikák A merénylők fénykoráról

Szabolcsi Alexander: Ha ezt olvasod, már késő, a remény helyett csak megtorlás marad, Könyves Magazin, 2026. április 13. Károlyi Csaba: A szégyen után, Élet és Irodalom, 2026. május 15. Sebestyén Kristóf: Variációk posztfasizmus témájára, Jelenkor, 2026/6. Bráder Edina: A megvetés társadama, Könyv7, 2026. július 14. Deczki Sarolta: A gyújtogatók ideje, Litera.hu, 2026. július 29. Tunyogi László: Ex libris, Élet és Irodalom, 2026. augusztus 7.; angolul: The Golden Age of Assassins, HLO.hu, 2026. augusztus 20. Visy Beatrix: Egy merénylő tükördarabjai, Műút, LXX/1, 2026101 Ölbei Lívia: Napfogyatkozáskor született, Vas Népe, 2026. augusztus 12. Gergelics Lukács: Elvisz minket a szél?, Prae.hu, 2026. szeptember 22. Kádár Fruzsina: Ma megteszem, Kortárs Online, 2026. szeptember 23.

Kritikák a Torkolatcsöndről [Arcturus:] Torkolatcsönd, KultúrPara, 2022. június 10. Bajnai Marcell: Fehér Renátó: Torkolatcsönd, Magyar Narancs, 2022. június 30. Demény Péter: Parlagi nyelvterület, Élet és Irodalom, 2022. július 1. Lapis József: Az olvashatatlanság lendülete, Élet és Irodalom, 2022. július 1. Turbuly Lilla: Beszélni nehéz, Apokrif, 2022/2. Domján Edit: Ex libris, Élet és Irodalom, 2022. július 22. Gál Kitti: Csönd a zajban, Kulter.hu, 2022. augusztus 4. Visy Beatrix: Ex libris, Élet és Irodalom, 2022. augusztus 19. Fenyő Dániel: Az anti-logopédus, Litera.hu, 2022. augusztus 27. Locker Dávid: Mondhatatlan, Alföld Online, 2022. október 6. Hocza-Szabó Marcell: Megszólalás-alakzatok a mondás-nélküliségre, Új Forrás, 2022. október Bedecs László: A némaság mi helyett?, Jelenkor, 2022. november Nádasdy Ádám: Laudáció Fehér Renátó Városmajor 48-emlékérméhez, Litera.hu, 2022. december 19. Csehy Zoltán: Dublőr-monológok, költői logopédia, kisebb-nagyobb módosítások (Hat magyar verskötetről), Műút, 2022088 Fenyő Dániel: 2022 magyar KULTverseskötetei, kulter.hu, 2023. január 12. Bödecs László: Ex libris, Élet és Irodalom, 2023. február 17. Lakner Dávid: Némaság a hang helyett, Magyar Hang, 2023. május 12–18.

Kritikák a Holtidényről A felejtés és emlékezés terei, Új Szó, 2018. április 20. Tóth Judit Nikoletta: „A zárójelbe tett időszámítással összeszokni, de kibékülni soha”, ArtNews.hu, 2018. április 23. Kálmán C. György: Időnkben és testünkben, Élet és Irodalom, 2018. május 18. Domján Edit: A jövő itt van, és sose lesz vége, kulter.hu, 2018. május 18. Szentpéteri Izabella: Állandóan visszagurul a Volkswagen, Pesti Bölcsész Újság, 2018. június André Ferenc: Határidő, Helikon, 2018/12 Szabó Csanád: Nincs Sziszüphosz, hogy követ görgessen, Apokrif, 2018. nyár Lapis József: A hasonlatok intelligenciájáról, Műút, 2018066, 2018. augusztus 7. Melhardt Gergő: Fel és alá, Jelenkor, 2018. július–augusztus Csete Soma: Vándorló könyvespolc 24. (Ergonómia és kollázs), SZIFonline, 2018. augusztus 5. G. Szabó Sarolta: Ká-Európa újratöltve, Art7, 2018. szeptember 5. Gorove Eszter: Elmaradt találkozás , Szépirodalmi Figyelő, 2018/4. Visy Beatrix: 2018 kult verseskönyvei (Top 10), kulter.hu, 2019. január 14. B. Kiss Mátyás: Tengertelenség , Új Forrás, 2019. május Bereti Gábor: Küzdelem a saját nyelvért, Tiszatáj, 2019. július–augusztus

Kritikák a Garázsmenetről Czinki Ferenc, Magyar Narancs, 2014. június 12. Takács Éva: Üvegfalú liftbe szorultan, ÚjNautilus, 2014. június 14. Mohácsi Balázs: Egy generáció nevében, Jelenkor Online, 2014. július 3. Csepcsányi Éva: Ahová utasokat már nem szállít a villamos, DRÓT, 2014. július 5. Szászi Zoltán: Remíz helyett – jó irány a Garázsmenet, Új Szó Online, 2014. július 31. Szemes Botond: Határokon át buszozunk – egy késő esti járat elemzése, KuK, 2014. augusztus 5. Szeifert Natália: Ismerős , Gittegylet.com, 2014. augusztus 10. Vári György: „Így vagyok itt, egy ország maradéka”, Népszabadság, 2014. augusztus 16. Stermeczky Zsolt Gábor: Random-ország felé meg-megállva, FÉLonline.hu, 2014. augusztus 20. Bende Tamás: Csak semmi takargatás, Bárka Online, 2014. szeptember 3. Harmath Artemisz: Ex libris, ÉS, 2014. szeptember 12. Mizsur Dániel: A „megszabadulás” ambivalenciája és a történet nélküli személyiség, Apokrif, 2014/3. Tóth Judit Nikoletta: „…elbóbiskolunk az életünk mellett, a tévé előtt…”, ArtNews.hu, 2014. november 3. Demény Péter: Szárnyak a zsömleszagban, Élet és Irodalom, 2014. november 7. Payer Imre: Ex libris, Élet és Irodalom, 2014. november 14. Takács Éva: „Így vagyok itt, egy ország maradéka”, ÚjNautilus, 2014. december 29. Pál Sándor Attila, Egy koravén fiatalember panaszai, Irodalmi Jelen, 2015. január 19. Kántor Péter: Belekérdezni az életbe – Fehér Renátó Zelk-díjára (laudáció), Litera.hu, 2014. december 17. Pethő Anita: Egy ká-európai költő versei 2014-ből, Bárka, 2015/2. Szénási Zoltán: Otthonos otthontalanság, Jelenkor, 2015/3. Harmath Artemisz: Emelem a tételt (Fehér Renátó – Üvegfalú lift), SzIF Online, 2015. március 20. Pogrányi Péter: Feljegyzések Új-Nosztalgiából, Új Forrás, 2015/7. Tary Orsolya: Fehér Renátó elindul, Hitel, 2016/4.

Interjúk U35, Könyves Blog, 2014. április 24., kérdező: Vass Norbert Belső közlés, Klubrádió, 2014. május 12., kérdező: Vári György Megkérdeztük Fehér Renátót, Bárka Online, 2014. június 11., kérdező: Ayhan Gökhan A történelem bent lakik a lakásunkban , Vas Népe, 2014. június 14., kérdező: Merklin Tímea A TV-székház ostroma az én horrorom, Litera.hu, 2014. július 14., kérdező: Nagy Gabriella Nem én vagyok a tékozló fiú, Kortárs Online, 2014. augusztus 5., kérdező: Varró Annamária „Fogalmam sincs, mire és meddig kell itt és most berendezkedni”, VS.hu, 2014. augusztus 24., kérdező: Gócza Anita) „Ez eddigi életem egyik legfontosabb eseménye”, Irodalmi Jelen Online, 2014. szeptember 3., kérdező: Tóth Tünde Garázsmenet a rendszerváltásba, Kultúrpart, 2014. október 31., kérdező: Szakszon Réka «L'histoire et le politique habitent dans la chambre d’à côté», Litterature Hongroise, 2014. december 18., kérdező: Orbán Gábor Újabb múzsákról, Litera.hu, 2014. december 19., kérdező: Urbán Anikó Nyitány a valóságra, 168 Óra, 2015. január 27., kérdező: Szénási Sándor „Nem kell görcsösen trendinek látszatni”, Hvg.hu, 2016. március 10., kérdező: Hercsel Adél Olvassatok ELTE-seket! 01., ELTE Online 2017. október 30., kérdező: Seres Lili Hanna „Nem tourguide és nem wellnessköltészet”, Könyvhét, 2018/1. (2018. április 12.), kérdező: Vermes Nikolett Proteszt és műhelymunka egyszerre legyen a közös hagyományunk, Contextus.hu, 2018 május 14., kérdező: Szentpéteri Izabella „Pompejiben vagyok katasztrófaturista”, Jelenkor Online, 2018. június 4., kérdező: Mohácsi Balázs