Erdőgyarak (románul Ghiorac) község Romániában, Bihar megyében.
Fekvése Bihar megyében, Nagyszalontától délre, az Illye-Tenke közti vasútvonal mellett, Árpád nyugati szomszédjában fekvő település.
Története A település neve egy 1347 évben kelt oklevél szerint eredetileg Gyarak volt.
1429-ben Kis-Gyarak, 1481-ben Nagy-Gyarak néven jegyezték fel nevét.
A 15. században az Izsáki és a Bessenyey családok voltak Gyarak birtokosai.
1481-ben a Torday család is birtokos volt Gyarakon.
A 20. század elején gróf Tisza Kálmán, Kövér Márton, Bessenyey Mihály és Balogh György voltak a település nagyobb birtokosai.
1910-ben 2002 lakosa volt, ebből magyar 1601, román 299, német 8, egyéb nemzetiségű 94.
1949-ig a grófi Tisza család birtokközpontja volt. A község határában még áll a Tisza-kastély, melynek falai között gyermekotthon működik.
Erdőgyarak-hoz tartozott Csegőd puszta is, mely hajdan egyházas község volt, valamint Hórindzsa és Királydarócz puszta is.
Nevezetességek Református temploma - 1831-ben épült. Tisza család kastélya - itt működött a kommunizmus idején a sérült gyermekek számára fenntartott csegődpusztai kórház (Căminul Spital pentru Minori Nerecuperabili din Cighid). Mikor a kommunizmus bukása után fény derült az ott uralkodó körülményekre, megsemmisítő táborhoz hasonlították.By Kate McGeown: Life in Ceausescu's institutions. BBC News (2005. július 12.)Claudia Bonchiş: Cighid, lagărul groazei pentru copiii cu handicap: „Şobolanii îi mâncau de vii. Erau condamnaţi la moarte“ Adevarul Oradea (2015. július 19.)Criminal complaint filed by IICCMER reporting brutal treatments applied during the communist period in the hospital-homes of Cighid, Păstrăveni and Sighet, causing the death of 771 minors (provisional number) – IICCMER (2017. június 1.)Se caută vinovaţii pentru moartea copiilor din care muşcau şobolanii: „Erau condamnaţi la moarte la Cighid” (2017. június 5.)Claudia Bacter: Living Conditions and Aspirations of Former Residents of Cighid Hostel Hospital. Sociologie Românească (2018)
Híres személyek
1860-ban költözött a településre Lovassy László az országgyűlési ifjúság egyik vezetője. Itt született Vincze Lajos (1920–1990) néprajzkutató
Források
Bölönyi llt.
Jegyzetek
Kategória:Bihar megye települései Kategória:Bihar vármegye települései