A (címváltozatai: 《吳子兵法》 – „ hadviselés szabályai”; 《吳起兵法》 – „ hadviselés szabályai”) az ókori kínai hadtudományos irodalom egyik legjelentősebb hadtudományi, hadművészeti alkotása. Gyakorta a Szun-ce pingfával (《孫子兵法》) együtt, azonos jelentőségű műként emlegetik a kínai források. Jelentőségét jól mutatja, hogy a -dinasztia beli (宋神宗) uralkodása alatt (1078-1085), az addig született legjelentősebb hadművészeti művek közül összeválogatott, a hadtudomány kánonává emelt gyűjteménybe is bekerült.

Szerzősége, keletkezése

A hagyomány a t a Hadakozó fejedelemségek kiváló hadvezérének és politikusának, műveként tartja számon, címét is a szerzőnek vélt személy tiszteleti neve után kapta. Noha ezek alapján már az i. e. 4. század elején léteznie kellett a műnek, az első utalást – arra, hogy nek létezett volna egy saját maga által írt hadművészeti könyve – csak az i. e. 3. század végén íródott ben (《韓非子》) található: „Az országban mindenki a hadviselésről beszél, s noha minden családban van olyan, aki megőrízte és könyveit...”Lásd az eredeti szövegben: Erre a részletre szokás hivatkozni, mikor bárki azt kívánja bizonyítani, hogy a valóban hadvezér műve. Jól lehet, ez csupán arra lehet bizonyság, hogy nak volt egy hadviseléssel kapcsolatos műve, de az, hogy az emlegetett mű megegyezik-e a fennmaradt val már korántsem biztos. Az i. sz. 100 körül elkészült A történetíró feljegyzéseiben, életrajzának végén is olvasható egy hasonló utalás művének létezésére.Lásd az eredeti szövegben:

Az első, legkorábbi forrást a terjedelmére bibliográfiai fejezetében, a tartalmazza, ahol az olvasható, hogy a című könyv 48 fejezetből ( 編) áll.Lásd az eredeti szövegben: A (《隋書》) és a (《唐書》) már címen említi, és terjedelmét egykötetesként ( 卷) adják meg. A (《宋史》) címen említi és három kötetből () állónak tartja. A mű ma ismert változata, amely a 11. században összeállított hadászati, katonai kánonban is fennmaradt, összesen három kötetes (), amely hat fejezetet () tartalmaz, felmerülhet a gyanú, hogy a különböző korokban más és más könyveket tarthattak a nak, illetve, hogy újabb és újabb változatokban, szerkesztésben élhetett tovább. Maspero úgy vélekedik a ról: „Létezik egy című rövid kis hadászati mű, amelyet nak tulajdonítanak, de valószínűleg csak egy átdolgozott töredéke annak, amelyik rendelkezésére állt, s amelyből az életrajz egyes elemeit merítette.”

Többen a kompiláció jellégének bizonyságát látták abban a tényben is, hogy az 1972 áprilisában, ban, a -beli (臨沂) ban (銀雀山) feltárt Nyugati Han-dinasztia (i.e. 206 - i.sz. 23.) korából származó sírrendszer 1-es számú sírjából előkerült számos jelentős hadművészeti könyv között nem találták a egyetlen példányát, változatát, még töredékes formában sem. (郭沫若; 1892–1978) már korábban is úgy vélte, hogy az eredeti sajnálatos módon elveszett, és a ma ismert változatát későbbi hamisítványnak tartja. Álláspontját olyan érvekkel támasztja alá, hogy például a szövegben szereplő síp ( 茄), nyereg (an 鞍) és egyéb szerszámok, felszerelések korában még nem léteztek. Különösen szembeötlő ellentmondásnak véli a szövegben emlegetett háromezer könnyűlovasból álló alakulatot, hiszen nagyszámú könnyűlovasság alkalmazására majd csak az i. e. 4. század végén, az i. e. 3. század elején került sor, elsőként és fejedelemségekben, ahol az északi nomád népek hadviselésének hatására, a gyalogos és harcikocsis alakulatok mellett felállították a könnyűlovasságot is. Ennek ellenére a szövegen kétségkívül átsüt a Hadakozó fejedelemségek korának, i. e. 4. századbeli politikai viszonyainak, a fejedelemségek hadviselési sajátságainak alapos ismerete. Ezenkívül nyilvánvaló annak a hadvezetés-elméleti iskolának minden sajátsága, amelyet a , és az 1972-ben előkerült (《孫臏兵法》) is képvisel.

A keletkezésével kapcsolatban a manapság általánosan elfogadott vélemény az, hogy nem zárható ki annak a lehetősége, hogy maga munkájának töredékekből vagy emlékezetből rekonstruált, átdolgozott változata. A szöveg legkorábbi i. e. 4. századi változata a Han-dinasztia idején még létezhetett, és vagy ekkoriban vagy később dolgozhatták át, egészíthették ki a szöveget. A ma ismert tehát mindenképpen egy, az eredeti szöveg figyelembevételével összeállított mű.

Szerkezete, tartalma

I. Terveket kovácsolni az ország üdvére ( 圖國) II. Az ellenség felmérése ( 料敵) III. A hadsereg irányítása ( 治兵) IV. Beszélgetés a hadvezérről ( 論將) V. Válaszok az esélyek megváltoztatásáról ( 應變) VI. A tisztek ösztönzése ( 勵士)

Fordításai A francia jezsuita szerzetes, Jean Joseph Marie Amiot már 1772-ben fordított szemelvényeket franciára az ókori kínai hadtudományos művekből, melyek között a Amiot az Ou-Tsé átírásban szerepelteti a mű címét. részletei is megtalálhatók.Lásd: A mű magyar nyelvű fordítását Tokaji Zsolt készítette el 1998-ban,, amely azóta több kiadásban is megjelent.

Magyarul

Vu-ce: A háború útja; ford., előszó, jegyz. Tokaji Zsolt; Terebess, Bp., 1999 Szun-ce: A háború művészete; ford. Tokaji Zsolt, Szántai Zsolt / Wuzi: A hadviselés szabályai; ford. Tokaji Zsolt / Szema-fa, a tábornagy metódusa; ford. Tokaji Zsolt; Cartaphilus, Bp., 2006

Hivatkozások Megjegyzések

Jegyzetek

Irodalom Maspero, Henri: Az ókori Kína. Fordította: Csongor Barnabás. Budapest: Gondolat Kiadó, 1978. Ralph D. Sawyer. The Seven Military Classics of Ancient China. (Transl. and commentary: R. D. Sawyer - Mei-chün Sawyer) Westview Press, Boulder - San Francisco - Oxford 1993. Tokaji Zsolt. Wuzi: A hadviselés törvényei, A Wuzi bingfa fordítása és történeti vonatkozásai. [Szakdolgozat], Budapest, ELTE BTK Kelet-Ázsiai Tanszék, 1998. Vu-ce: A háború útja. Fordította, az előszót és a jegyzeteket írta: Tokaji Zsolt. Budapest, Terebess Kiadó, 1999. Wuzi: A hadviselés szabályai. (Fordította: Tokaji Zsolt) In Szun-ce: A háború művészete. Budapest, Carthaphilus Kiadó, 2006. 87–132. o.

Kapcsolódó szócikkek Kínai hadtudományos irodalom A hadművészeti kánon hét könyve Vu Csi

Külső hivatkozás

A teljes szövege kínaiul – Chinese Text Project Wu Zi – kínaiul és angol fordításban

Kategória:Ókori kínai hadtudományos szövegek Kategória:Hadtörténet