John Anthony Durkin az Amerikai Egyesült Államok szenátora (New Hampshire, 1975–1980). A Demokrata Párt tagja.

Pályafutása Durkin a massachusettsi Worcester megye Brookfield nevű kisvárosában született. A helyi általános és középiskola elvégzése után a worcesteri Holy Cross College-ban szerzett alapdiplomát. Ezután 1959–61 között a haditengerészetnél szolgált, majd 1965-ben a Georgetowni Egyetem jogi karán szerzett diplomát. A következő évben sikeres szakvizsgát tett New Hampshire-ben és Massachusettsben, és a New Hampshire-i állami ügyészségnél helyezkedett el. 1967-ben helyettes államügyész lett, majd 1968–73 között az állam biztosításfelügyeletét vezette.

1974-ben a Demokrata Párt képviseletében indult a szenátusi választáson, a Norris Cotton nyugalomba vonulásával megüresedett posztért. A választáson ellenfele a republikánus Louis Wyman volt, aki a szavazatok első összeszámlálása után 355 szavazattal megelőzte Durkint. A szoros eredmény miatt újra kellett számlálni a szavazatokat, és ezúttal 10 szavazattal Durkin tűnt győztesnek. Wyman az állami választási bizottsághoz fellebbezett, és a bizottság végül úgy döntött, a választást Wyman nyerte meg két szavazatos többséggel. Az alkotmány szerint a Szenátus maga dönthet arról, hogy a szenátorok megválasztását érvényesnek fogadja-e el, és a Wyman-Durkin választási párharcban a Szenátus – harminc napos vita és 32 név szerinti szavazás után – úgy döntött, hogy a választás eredménytelen volt. A kormányzó időközi választást írt ki, és ideiglenesen Cottont nevezte ki szenátornak. Az 1975. szeptember 16-án megtartott időközi választást Durkin 27 ezer szavazattal megnyerte, és így szeptember 18-tól ő lett a szenátor. 1980-ban sikertelenül indult az újraválasztásért a republikánus Warren Rudmannel szemben.

Ezután visszatért New Hampshire-be, Manchesterben telepedett le, és ügyvédként dolgozott.

1990-ben sikertelenül indult New Hampshire másik szenátori pozíciójáért.

2011 márciusától 2012 októberében bekövetkezett haláláig egy veteránok számára fenntartott idősotthonban élt. Az Arlingtoni Nemzeti Temetőben helyezték örök nyugalomra.

Jegyzetek

Források

Kapcsolódó szócikkek Az Amerikai Egyesült Államok korábbi szenátorainak listája

Kategória:New Hampshire állam szenátorai Kategória:1936-ban született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:Bottal létrehozott amerikai szenátor cikkek Kategória:Arlingtonban eltemetett személyek Kategória:Amerikai jogászok