István (, ; 1092/1096 körül – 1154. október 25.) Anglia királya 1135-től haláláig. Hódító Vilmos unokája volt, aki I. Henrik halála után elragadta az angol koronát, és több mint egy évtizedig tartó polgárháborút vívott a másik trónkövetelővel, Henrik leányával, Matildával. A háború a felek kiegyezésével végződött, István adoptálta Matilda idősebbik fiát, Henriket és megtette őt örökösévé.
István Blois francia grófságában született. Apja, István Henrik blois-i gróf elesett a Szentföldön, amikor ő még kisfiú volt, így anyja, Normandiai Adéla (Hódító Vilmos angol király lánya) nevelte fel. Nagybátyja, I. Henrik angol király kegyeltjeként hatalmas birtokokat szerzett, és felesége, Boulogne-i Matilda grófnő révén gyakorlatilag ő uralta Boulogne grófságát is. 1120-ban meghalt Henrik király egyetlen törvényes fia, így az örökösödés bizonytalanná vált. Henrik lányát, Matildát szánta utódjául; ennek ellenére a király 1135-ös halála után István gyorsan átkelt Angliába, és öccse, Blois-i Henrik püspök segítségével megkoronáztatta magát.
Uralkodásának első éveiben többé-kevésbé sikerrel hárította a skótok északi betörését, a walesiek lázadását, valamint Matilda és férje, Anjoui Geoffroy gróf normandiai támadásait. 1138-ban fellázadt ellene Róbert gloucesteri gróf (Henrik király törvénytelen fia és Matilda féltestvére), és a következő évben az Angliába átkelő Matildával együtt megindították a trónért folytatott harcukat. A trónkövetelők szilárd bázisra tettek szert az ország délnyugati részén, és hosszas harc kezdődött, amelyben egyik fél sem tudott döntő fölényre szert tenni. 1141-ben Istvánt a lincolni csatában elfogták ellenfelei, és Matilda már a koronázására készült, amikor István felesége és hívei foglyul ejtették Gloucesteri Róbertet. István és Róbert kicserélése után folytatódott a polgárháború, amelynek során Matilda férje, Geoffroy elragadta Normandiát.
István idősebb fiát, Eusztázt szánta örököséül, akit azonban a canterburyi érsek nem volt hajlandó még az ő életében megkoronázni, ezért megromlott viszonya az egyházzal. 1153 augusztusában Eusztáz meghalt, István pedig kiegyezett Matilda legidősebb fiával, Henrikkel, és elismerte őt örököseként. A kiegyezés után mintegy egy évvel halt meg Doverben.
Ifjúsága (1096–1135) bélyegkép|200px|balra|Észak-Franciaország István születésének idején István 1092-ben vagy 1096-ban született a franciaországi Blois grófságban, a pontos dátumot a történészek vitatják.Davis, p.1; King (2010), p.5. Apja István-Henrik volt, Blois és Chartres grófja, jelentős francia főúr és kereszteslovag, aki azonban csak rövid ideig volt jelen István életében.Davis, p.1. Az első keresztes hadjárat idején gyávasággal vádolták, ezért 1101-ben visszatért a Szentföldre, hogy kiköszörülje a hírnevét ért csorbát. A következő évben elesett a ramlai csatában.Davis, 4. o. István anyja Normandiai Adéla volt, Hódító Vilmos angol király és Flandriai Matilda lánya, akit a korabeli krónikások jámborsága, gazdagsága és diplomáciai tehetsége miatt magasztaltak. Hatása jól érezhető volt István gyerekkorában.King (2010), 5. o. A történészek egyetértenek abban, hogy folyamatos nógatásával és ösztökélésével ő volt a fő oka annak, hogy István-Henrik visszatért a Szentföldre.King (2010), 7. o.; Tyerman, 171. o.
A 12. századi Francia Királyság csak grófságok és kisebb hűbérbirtokok laza halmaza volt, amelyek fölött a király alig rendelkezett hatalommal. Az uralkodó erejét leginkább az általa birtokolt gazdag Île-de-France-i régió adta, közvetlenül Blois szomszédságában.Duby, 192. o.; Barlow, 111. o. István otthonának további szomszédai Maine, Anjou és Touraine grófságok voltak, északról pedig Normandiával volt határos, amelynek hercege, Vilmos 1066-ban meghódította Angliát. A környező urak jellemzően valamilyen szálon rokonai voltak egymásnak, és szinte állandóan marakodtak egyes birtokok vagy várak tulajdonjoga fölött.Barlow, 111. o.; Koziol, 17. o.; Thompson, 3. o.
Istvánnak legalább négy fivére és egy nővére született, és feltehetően két (lány) féltestvére is. Normális körülmények között apjuk grófságát legidősebb bátyja, Vilmos örökölte volna, ő azonban a jelek szerint elmebeteg volt (állapota pontosan nem ismert, egyszer megesküdött, hogy megöli Chartres püspökét). A grófi címet így a második fiú, Theobald kapta, aki később megszerezte Chartrest és Champagne-t is. István harmadik bátyja, Odo fiatalon, valószínűleg kora tizenévesen halt meg. Öccse, Henrik négy évvel volt fiatalabb nála. A fivérek közel álltak egymáshoz. Anyjuk Istvánt inkább katonai, Henriket pedig egyházi pályára szánta.King (2010), 5. o.; Davis, 5. o. A korabeli arisztokráciánál szokatlan módon István nem egy rokonnál, hanem anyja udvarában nevelkedett; a lovaglás mellett megtanult latinul, nevelője megismertette vele a Bibliát és a közelmúlt történelmét.King (2010), 9. o.; Crouch (2002), 241. o.
I. Henrik kegyenceként bélyegkép|270px|István családja: felül anyja, Adéla, lent Vilmos, Theobald és István István ifjúkorára erőteljes hatást gyakorolt kapcsolata nagybátyjával, I. Henrik angol királlyal. Henrik fiatalabbik bátyja, II. Vilmos halála után szerezte meg az angol koronát, majd 1106-ban Normandiát ragadta el idősebbik bátyjától, Róberttől, akit azután élete végéig fogságban tartott.Huscroft, 69. o. Henrik ezután viszályba keveredett VI. Lajos francia királlyal, aki erre Róbert fiát, Clito Vilmost hirdette ki Normandia törvényes hercegeként.Huscroft, 70. o. Az angol király a nyugat-franciaországi grófok között keresett szövetségeseket, és ez a helyi konfliktus kitöltötte István egész ifjúságát. Adéla és Theobald Henrik pártjára álltak, és Istvánt anyja a király udvarába küldte, ahol 1111-ben feltehetően részt vett nagybátyja lázadó normandiai nagyurak elleni hadjáratában. A következő évben a király lovaggá ütötte, és tudjuk, hogy 1113-ban elkísérte őt a Saint-Evroult-i apátságba.King (2010), p.11. István az uralkodót kísérve lépett először Anglia földjére 1113-ban vagy 1115-ben.
Henrik szívesen patronálta fiatal unokaöccsét, aki (életben lévő) harmadik fiúként nem lehetett saját egyetlen fia és örököse, Vilmos Adelin vetélytársa.Davis, 10. o. István nagybátyja támogatásával sorra gyűjtötte be a birtokokat. 1113-ban Henrik neki adományozta Mortain grófságát és Eye báróságát (a király ezeket még 1106-ban kobozta el előző tulajdonosuktól, amikor meghódította Normandiát).Davis, 7. o.; King (2010), 13. o. Ezt a lancasteri birtok követte (a birtokot Henrik az ellene lázadó Roger the Poitevintől vette el),Davis, 8. o. de kapott földeket a dél-normandiai Alençonban is. Utóbbi helyen a normann nemesek fellázadtak az új hűbérúr ellen, és miután segítséget kaptak Fulkó anjoui gróftól, vereséget mértek Istvánra és bátyjára, Theobaldra. Alençont nem is sikerült visszaszerezniük.Davis, 6. o., King (2010), 15. o.
Szintén az angol király közbenjárására István 1125-ben feleségül vehette Boulogne grófjának egyetlen lányát, aki Boulogne gazdag városán kívül hatalmas északnyugat- és délkelet-angliai birtokok örököse volt. 1127-ben Clito Vilmost (Henrik unokaöccsét, aki elvitatta tőle Normandia trónját) Flandria grófjának választották. Henrik Istvánt küldte, hogy próbálja megakadályozni a választást. Bár nem járt sikerrel, Clito Vilmos ezután feldúlta István Flandriával szomszédos boulogne-i birtokait.King (2010), 32–33. o. Ezután kibékült Vilmossal, aki a következő évben meg is halt.King (2010), 34. o.
Az angol örökösödési válság bélyegkép|270px|A Fehér hajó elsüllyedése 1120-ban az angol politikai helyzet alapvetően megváltozott. Normann és angol arisztokraták egy csoportja – köztük a trónörökös, Vilmos Adelin – a normandiai Barfleur kikötőjéből Angliába tartott, amikor Fehér hajó nevű vitorlásuk elsüllyedt, és egy kivételével mind a háromszáz utas odaveszett.Bradbury, 1. o. Eredetileg István is velük akart tartani, de az utolsó pillanatban mégis másik hajót választott, talán mert a Fehér hajó amúgy is túlzsúfolt volt, vagy azért, mert hasmenése volt.Bradbury, 2. o.
Mivel Adelin volt Henrik egyetlen törvényes fia, az angol trón örökösödése kétségessé vált. Ebben az időben Nyugat-Európában még nem voltak egyértelmű utódlási szabályok. Franciaország egyes részein egyre népszerűbbé vált a primogenitúra, vagyis az az elv, hogy minden birtokot és címet a legidősebb fiú örököl.Barlow, 162. o. A francia király általában még életében megkoronáztatta kiszemelt utódját, hogy megkönnyítse számára a hatalom átvételét, Angliában azonban nem ismerték ezt a szokást. Más vidékeken – például Normandiában és Angliában – a birtokokat és címeket szétosztották a fiúk között, úgy, hogy a legidősebb kapja a legrégebbi és legértékesebbeket közülük. A dolgot tovább bonyolította, hogy az angol és normandiai örökösödés az utóbbi hatvan évben mindig erőszak által történt: Hódító Vilmos fegyverrel szerezte meg Angliát, utódai pedig folyamatosan marakodtak az örökségen. Maga Henrik is háborúval hódította meg Normandiát. Nem volt meg tehát a békés átmenet hagyománya.Huscroft, 65., 69–71. o.; Carpenter, 124. o.
Henriknek egyetlen, törvényes házasságból származó gyereke maradt, Matilda, a német császár felesége (később özvegye), aki azonban nőként hátrányból indult az esetleges többi trónkövetelővel szemben. Henrik ugyan gyorsan újból megnősült, de gyereke nem született, és ahogy telt az idő, erre egyre kisebb lett az esély. A király egyre inkább hajlott arra, hogy Matildára hagyja az angol trónt. Lánya 1125-ben megözvegyült, 1128-ban pedig újra férjhez ment Geoffroy Plantagenethez, Anjou grófjához.Barlow, 160. o. Geoffroy népszerűtlen volt a normandiai arisztokrácia körében: a szomszédos Anjou a normannok hagyományos ellenségének számított.Barlow, 161. o. Egyre nőtt az elégedetlenség Henrik erőteljes adóztatása miatt is, amiből állandó háborúskodásait finanszírozta. A király azonban erős kézzel uralkodott, és korábban könyörtelenül elbánt ellenfeleivel, ezért nyíltan nem mertek fellépni ellene.Carpenter, 161. o.; Stringer, 8. o.
Henrik megpróbálta biztosítani lánya utódlását. Megeskette nemességét, hogy elfogadják Matildát és leszármazottait jogos uralkodójuknak; először 1127-ben, aztán 1128-ban és 1131-ben is.Bradbury, p.9; Barlow, p.161. 1127-ben István maga is letette az esküt.King (2010), 30–31. o.; Barlow, 161. o. A király és a lánya között azonban megromlott a viszony. Matilda és Geoffroy érezte, hogy az angol nemesség nem igazán támogatja őket, ezért 1135-ben megkérték Henriket, hogy adja át nekik a normandiai királyi várakat, és a helyi arisztokrácia esküdjön hűséget Matildának. Így a király esetleges halála esetén kevesebb ellenállással találkozhattak volna.King (2010), 38–39. o. Henrik azonban dühösen elutasította a javaslatot, valószínűleg attól tartott, hogy Geoffroy a kelleténél előbb akarja Normandiára tenni a kezét.King (2010), 38. o.; Crouch (2008a), 162. o. Amikor Dél-Normandiában kitört egy lázadás, Matilda és Geoffroy a felkelők oldalára állt. A konfliktus közepén Henrik váratlanul megbetegedett és meghalt.
Trónra lépése (1135) bélyegkép|István megkoronázása (13. századi ábrázolás) Henrik halálakor István a normann arisztokrácia elismert tagja volt. Rendkívül gazdag, köztiszteletben álló főúrként arról is ismert volt, hogy szükség esetén határozottan és merészen képes cselekedni.King (2010), 301. o. A krónikások tanúsága szerint vagyona és magas állása ellenére szerény és közvetlen ember volt, aki gyakran leült katonái és szolgái közé. Istenfélő embernek tartották, buzgón részt vett a miséken és sokat adakozott az egyháznak.Crouch (2002), 279–281. o. A canterburyi érsek egy személyes gyóntatót rendelt ki mellé, aki előírta neki, hogyan vezekeljen. István támogatta a birtokain az új cisztercita kolostorok létesítését; mindezekért az egyházban erős szövetségesekkel rendelkezett.Barlow, 164. o.