II. Henrik (Le Mans, 1133. március 5. – Chinon, 1189. július 6.) Anglia királya 1154-től haláláig. Ő volt az első Plantagenet-házi uralkodó. Édesapja, Gottfried 1150-ben Normandia hercegévé tette, majd az 1151-es halálát követően ő örökölte meg az Anjou és Maine grófja címeket, emellett VII. Lajos francia király volt feleségével, Aquitania-i Eleonórával 1152-ben kötött házasságával ő lett Aquitania és Gascogne hercege. 1185-ben szerződéssel Nantes grófja lett. 40 éves kora után Írország keleti, Franciaország nyugati fele és Anglia is az ő uralma alá tartozott, ezt az óriási területegyüttest nevezték később Angevin Birodalomnak. Henrik ezen kívül különböző időpontokban ellenőrzést gyakorolt Skócia, Wales és Bretagne felett is.

Henrik 14 éves korában aktívan részt vett édesanyja, Matilda, I. Henrik angol király lányának az angol trónért megtett erőfeszítéseiben, amelyet akkor Blois-i István foglalt el. Henrik 1153-as angliai katonai expedíciója után békeszerződést kötött Istvánnal, mely szerint egy év múlva, István király halála után ő örökölte meg az angol királyi címet. Henrik energikus, olykor könyörtelen uralkodó volt, akit nagyapja, I. Henrik földjeinek és kiváltságainak helyreállítására irányuló törekvései vezényelték. Uralkodásának első éveiben helyreállította a királyi közigazgatást Angliában, visszaállította a hegemóniát Wales felett és teljes ellenőrzés alatt tartotta Anjout, Mainet és Tourainet. Henrik azon vágya, hogy megreformálja az egyházzal való kapcsolatát, konfliktushoz vezetett korábbi barátjával, Becket Tamás canterburyi érsekkel. Ez a vita az 1160-as évek nagy részében tartott, ami Becket 1170-es meggyilkolásához vezetett. Hamarosan viszályba került VII. Lajossal is. Henrik Lajos költségein bővítette birodalmát, uralkodása alatt több terület tartozott Franciaországban az uralma alá, mint magának a francia királynak.

Henriknek és Eleonórának nyolc gyermeke született, köztük három lány és öt fiú. Legidősebb fiát, Henriket társuralkodójának nevezte ki, de valódi hatalmat nem adott a kezébe. Ahogy a fiúk nőttek fel, egyre nagyobb feszültségek alakultak ki a birodalom jövőbeli öröksége kapcsán. 1173-ban végül Ifjabb Henrik fellázadt apja ellen, amelyhez testvérei, Richárd és Gottfried, valamint anyjuk, Eleonóra is csatlakozott. Franciaország, Skócia, Bretagne, Flandria és Boulogne is szövetséget kötött a lázadókkal. A nagy felkelést csak Henrik erőteljes katonai akciója és tehetséges parancsnokai verték le. Ifjabb Henrik és Gottfried 1183-ban ismét fellázadtak, ami Henrik herceg halálhoz vezetett. Írország angol inváziója földet biztosított legkisebb, egyben kedvenc fiának, Jánosnak, de Henrik nehezen talált módot arra, hogyan elégítse ki fiai hatalom iránti vágyait. 1186-ban Gottfried is meghalt. II. Fülöp francia király 1189-ben rávette Richárdot, hogy II. Henrik legkisebb fiát, Jánost fogja angol királlyá tenni, ez egy újabb lázadáshoz vezetett. Fülöp és Richárd legyőzte Henriket, aki gyomorfekélye miatt visszavonult a Chinon-kastélyba. Nem sokkal később meghalt. Fia, I. Richárd követte a trónon.  

Első évei (1133-49) Henrik 1133. március 5-én született Le Mans-ban, Matilda császárné és második férje, Plantagenet Gottfried, Anjou grófjának legidősebb gyermekeként. A francia Anjou régió a 10. században alakult meg és az angevini uralkodók több évszázadon át házasságok és politikai szövetségek révén próbálták befolyásukat és hatalmukat kiterjeszteni Franciaországban. A királyi hatalom Anjou felett a 11. század folyamán meggyengült és a régió nagyrészt autonómiává vált. A Plantagenêt név apjától ered, aki állítólag a seprűzanót (Cytisus scoparius) egy ágát viselte fejfedőjén, amelyet latinul „planta genista”-nak neveztek, de később ez „Plante Genest” vagy „Plantegenest”-re módosult, ennek modern írásmódja a Plantagenêt. bélyegkép|426x426px|Henrik és anyja, Matilda Henrik anyja I. Henrik angol király és normandiai herceg legidősebb lánya, első férje V. Henrik német-római császár volt. Matilda apja 1135-ös halála után azt remélte, hogy megszerezheti az angol trónt, de helyette unokatestvérét, Blois-i Istvánt koronázták királlyá és normandiai hercegnek is elismerték, ami polgárháborút eredményezett rivális támogatóik között. Gottfried megtámadta a Normandiai Hercegséget, de nem játszott közvetlen szerepet az angol konfliktusban, ezt Matildára és féltestvérére, Róbert, Gloucester bárójára bízta. A háború tovább húzódott és patthelyzetté fajult.  

Henrik valószínűleg első éveinek egy részét anyja udvartartásában töltötte és az 1130-as évek végén elkísérte Matildát Normandiába. Későbbi gyermekkorát, valószínűleg hétéves korától Anjouban töltötte, ahol Peter of Saintes, a kor neves filozófusa oktatta. 1142 végén Gottfried úgy döntött, hogy kilencéves fiát Bristolba, Anglia délnyugati részén fekvő Istvánhoz intézett angevini ellenzék központjába küldi Gloucester Róbert kíséretében. Ez politikai előnyökkel is járt, mivel Gottfried-t sokan kritizálták, mert nem volt hajlandó csatlakozni az angliai háborúhoz. Körülbelül egy évig Róbert egyik fia, Worcesteri Roger mellett élt, Róbert udvartartása ismert volt az oktatásról és a tanulásról. A bristoli Szent Ágoston katedrális kanonokjai is segítettek Henrik oktatásában és későbbi éveiben szeretettel emlékezett vissza rájuk. 1143-ban vagy 1144-ben tért vissza Anjouba és Conches-i Vilmos irányításával folytatta tanulmányait.

Henrik 14 évesen, 1147-ben tért vissza Angliába. Közvetlen udvartartásával és néhány zsoldosával elhagyta Normandiát, Angliába ment és Wiltshire ellen vonult. Annak ellenére, hogy kezdetben jelentős pánikot okozott, az expedíció kudarcba fulladt és Henrik képtelen volt kifizetni erőit, így nem tudott visszatérni Normandiába. Sem az anyja, sem a nagybátyja nem volt hajlandó támogatni őt, ami arra utalt, hogy nem hagyták jóvá az expedíciót. Meglepő módon inkább István királyhoz fordult, aki kifizette a fennmaradó zsoldokat és így lehetővé tette Henrik számára, hogy méltósággal vonuljon vissza. István indokai nem világosak. Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy kezdte átgondolni, hogyan vessen véget a háborúnak békésen és látta, hogy ez a mód jó kapcsolatot építhet ki Henrikkel. Henrik 1149-ben ismét közbelépett és folytatta a polgárháborút. Szövetségre lépett I. Dávid skót királlyal és Chester bárója, Ranulf-al, egy erős, regionális vezetővel, aki Anglia északnyugati részét irányította. A szövetség értelmében Henrik és Ranulf megállapodtak, hogy megtámadják Yorkot, valószínűleg a skótok segítségével. A tervezett támadás felbomlott, miután István gyorsan északra vonult Yorkba és Henrik visszatért Normandiába. Megjelenése és személyisége Henrik külsejéről számos korabeli forrás beszámol, és mindegyik megegyezik abban, hogy erőteljes, energikus férfi volt, aki kortársai közül is kiemelkedett fizikai adottságaival. A kortárs Peter of Blois beszámolója szerint „hajlott lába, lovasokra jellemző (hajlott) sípcsontja, széles mellkasa és a bokszolók izmos karja mind arra utalt, hogy erős, mozgékony és bátor ember volt”. A beszámolók szerint egy nap alatt 4-5 napi távolságokat képes volt megtenni és rendszeresen meglepte ellenségeit, akik nem számítottak érkezésére. Kezében mindig íj, kard, lándzsa vagy nyílvessző volt, kivéve, amikor tanácskozott vagy olvasott.

Nagyapjához, I. Henrik angol királyhoz hasonlóan II. Henrik is kiválóan ismerte az angol törvényeket. Jó nyelvérzékkel rendelkezett, tökéletesen beszélt latinul és amikor csak tehette, személyesen vett részt tanácsadóinak gyűlésein. Meglehetősen érdekelték a gazdasági ügyek, gondot fordított a királyi kincstárra, ennek megfelelően általában szerényen öltözött és étkezett.

Viselkedésében is szerény volt és minden társadalmi rétegből származó emberrel szót értett. „Fejében nem járnak fennkölt gondolatok, nyelve nem dagad a cifra mondatok súlya alatt, és nem tartja magát többre más embernél.” Alattvalóival szemben mindig bőkezű volt és a templomos lovagokat bízta meg azzal, hogy a királyi udvar számára vásárolt élelem egytizedét legszegényebb alattvalóinak kiosszák.

Jó humorérzéke volt, és sosem sértődött meg azon, ha kárára sütöttek el egy viccet. Egyszer, amikor ruhája javításával és varrásával volt elfoglalva, egy udvaronc azt találta mondani, hogy a király úgy néz ki, mint egy cserzővarga lánya. Henrik dőlt a nevetéstől, és a viccet elmagyarázta azoknak is, akik elsőre nem hallották vagy nem értették.

A leírások szerint emlékezőtehetsége is rendkívüli volt, sosem felejtette el az arcot, akit már látott, és minden hasznos információt a fejébe vésett. A korabeli nyugat-európai királyok közül az egyik legműveltebb volt.

Uralkodásának kezdete (1150-62)

Normandia, Anjou és Aquitania megszerzése bélyegkép|Észak-Franciaország Henrik születése körül Az 1140-es évek végére az angol polgárháború aktív szakasza véget ért, kivéve a harcok időnkénti kitörését. A bárók közül sokan egyéni békemegállapodásokat kötöttek egymással a háborús nyereségük biztosítása érdekében és egyre inkább úgy tűnt, hogy az angol egyház egy békeszerződés előmozdítását fontolgatta volna. Amikor VII. Lajos francia király 1149-ben hazatért a második keresztes hadjáratból, aggódott Gottfried hatalmának növekedése és a saját tulajdonát fenyegető potenciális veszély miatt, különösen, ha Henrik megszerzi az angol koronát. 1150-ben Gottfried Henriket Normandia hercegévé tette, Lajos pedig válaszul István fiát, Eusztázt jelölte meg a hercegség jogos örökösének és katonai hadjáratot indított, hogy Henriket eltávolítsa a tartományból. Apja azt tanácsolta Henriknek, hogy kössön békét Lajossal és 1151 augusztusában létrejött a béke közöttük, Clairvaux-i Bernát közvetítésével. Henrik hűségesküt tett Lajos előtt Normandiáért, elfogadva őt hűbéruraként és átadta neki a normann Vexin földjeit, cserébe Lajos elismerte Henriket hercegnek. bélyegkép|A Montsoreau-i kastély elfoglalása véget vetett Henrik testvére, Gottfried lázadásának Gottfried 1151 szeptemberében meghalt és Henrik elhalasztotta angliai visszatérését, mivel biztosítania kellett utódlását, különösen Anjouban. Ekkor már titokban tervezte házasságát Aquitánia-i Eleonórával, aki ekkor még Lajos feleségeként francia királyné volt. Eleonóra egy dél-franciaországi tartomány, Aquitánia hercegnője volt, gyönyörűnek, élénknek és ellentmondásosnak tartották, de Lajosnak nem szült fiúörököst. Lajos érvénytelenítette házasságát és Henrik nyolc héttel később, május 18-án feleségül vette Eleonórát. A házasság azonnal újraindította a Henrik és Lajos közti feszültséget: sértésnek tartották, ellentétes volt a feudális gyakorlattal és veszélyeztette Lajos és Eleonóra két lányának, Máriának és Aliznak az örökségét, akik igényt tarthattak volna Aquitania-ra Eleonóra halála esetén. Új birtokaival Henrik sokkal nagyobb területet uralt Franciaországban, mint Lajos, a francia király. Lajos koalíciót szervezett Henrik ellen, többek között Istvánnal, Eusztázzal, I. Henrik, Champagne grófjával és Róbert, Perche grófjával. A koalícióhoz csatlakozott még Henrik öccse, Gottfried is, aki fellázadt ellene, azt állítva, hogy Henrik kitagadta őt az örökségből. Édesapjuk tervei földjei örökségéről kétértelműek voltak, ezért Gottfried követeléseinek valódiságát nehéz felmérni. A korabeli beszámolók szerint a poitoui kastélyokat Gottfriedre hagyta, ami arra utal, hogy Henrik meg akarta tartani Normandiát és Anjout, de Poitou-t nem.