A bécsi 33-as jelzésű villamos a város villamoshálózatának volt egy tagja 2025. október 5-ig. Két különböző útvonalon közlekedett. Az egyik útvonalterv szerint a két végállomása Friedrich-Engels-Platz és a Josefstädter Straße, ezt az útvonalat munkanapokon üzemkezdettől 19 óráig használta. A többi időszakban (munkaszüneti napon és munkanapokon 19 órától) pedig Augasse végállomáshoz közlekedett, amely ugyanúgy a Friedrich-Engels-Platztól indult és a Ferenc József pályaudvarig útvonaluk meg is egyezett.

Története A viszonylatot 1996. május 4-én, szombaton adták át a 6-os metró floridsdorfi meghosszabbítása alkalmából. Az elindulásával felváltotta a korábbi 31/5 jelzésű viszonylatot. Már ekkor is három végállomása volt a járatnak, a közös Josefstädter Straße volt, valamint a két szélső pedig Friedrich-Engels-Platz és Gerasdorfer Straße volt, ahová az adott napszaktól függően felváltva jártak a járatok.

1996. október 9-én kicsit módosították az útvonalat. Ekkor ugyanúgy maradt a két kicsit különböző útvonalú járat. Az egyik járatnak Josefstädter Straße és a Gerasdorfer Straße volt a két végállomása, a másiknak pedig a jelenleg is meglévő Augasse és Friedrich-Engels-Platz. Az utóbbi útvonalhoz új vágányokat is kellett építeni.

Ezt a rendszert 2004 júliusában változtatták meg újra. Bevezettek egy harmadik verziót is Augasse ↔ Gerasdorfer Straße útvonalon szombati nappalokon, valamint a két már meglévő útvonalat is meghagyták egy kis üzemidő módosítással.

A 2025-ig érvényes rendszert 2004 decemberében vezették be. A 12-es villamos váltotta, észak fele valamelyest eltérő útvonalon.

Járművek A vonalon hosszú ideig közlekedő SGP E1 típusú villamos az utolsó években már nem fordult elő, csak az alacsony padlós ULF villamosok első szériás kocsijai közül a rövidebbek, azaz az „ULF A” jelzésűek. Az első ULF villamos 2001. szeptember 5-én került a vonalra. A járműkiadást Brigittenau kocsiszín biztosította.

Megállóhelyei 33 (Friedrich-Engels-Platz ◄► Augasse) 33 (Friedrich-Engels-Platz ◄► Josefstädter Straße)MegállóhelyÁtszállási kapcsolatok0Friedrich-Engels-Platzvégállomás26142Höchstädtplatz24124Jägerstraße22106Brigittaplatz2197Wallensteinplatz2089Klosterneuburger Straße, Wallensteinstraße18611Friedensbrücke17513Franz-Josefs-Bahnhof153Munkanapokon kora estétől üzemzárásig, illetve hétvégente az Augasse megállóhelyig közlekedett, ekkor nem érintette a kék hátterű megállókat. |-bgcolor=FFE4C4 |14 !rowspan=2| |Althanstraße !rowspan=2| |1 |align=left| |-bgcolor=#FFE4C4 |16||Augassevégállomás||0 |align=left| |-bgcolor=DDDFFF |colspan=6|Munkanapokon üzemkezdettől kora estig a Josefstädter Straße megállóhelyig közlekedett, ekkor nem érintette a barna hátterű megállókat.14Nußdorfer Straße, Alserbachstraße1316Spitalgasse1118Lazarettgasse920Lange Gasse721Laudongasse622Florianigasse424Albertgasse325Blindengasse∫27Josefstädter Straßevégállomás0

Galéria

Jegyzetek

Források

A Wiener Linien hivatalos honlapja. Stadtverkehr Wiki

33