Benyák Zoltán (Budapest, 1976. június 4.) magyar író. Leginkább fantasy és szürrealista témájú munkáiról ismert.

Benyák Zoltán a 2000-es évek közepén kezdett publikálni. Főként regény és novella műfajában alkot. Emberközpontú, lélektani témái és fantasztikus hangulatai felismerhetővé teszik stílusát.

Életrajz Benyák Zoltán Tatabányán él, első novellája 1997-ben jelent meg a Solaria internetes magazinban. 2004-ben szerzett mérnöki diplomát, az ezután következő évektől rendszeresen publikál. Írásai az Újgalaxis jelenteti meg. 2006-ban megnyeri az Ankh egyház novellapályázatát. Ezekben az években végzi el a Magyar Író Akadémia szemináriumait. Jonathan Cross álnéven 2007-ben jelenik meg első regénye a Veszett lelkek városa az Agenda Kiadó gondozásában. 2008-ban a Kvartett című regényért Zsoldos Péter díjra jelölik. 2011-ben más írókkal közösen jelenteti meg a Pokoli Szimfóniák című novelláskötetet. 2012-ben először publikál saját néven, egy történelmi művet, A háború gyermekét, amit a Historium kiadó jelentet meg. Ezt követi ebben az évben az Ars Fatalis című regénye, amiben a hétköznapokat ruházza fel csodával. A regényt jelölték KIMTE egyesület Magyar Fantasy díjára. 2013-ban Az idő bolondjai regény következik, ami abban az évben el is nyeri a Magyar Könyvek Viadalának Szépirodalmi díját. 2014 egy realista regényt hoz, a Csavargók dalát, amiben három hontalan talál egy szemétbe dobott csecsemőt. Ezután az Athenaeum Kiadó jelenteti meg műveit. Elsőként A nagy illúziót, ami egy páratlan túlvilági utazás kalandja. Az utolsó emberig című regény pedig egy alternatív történelmi regény, és egyben csatározás a jó és a rossz között.

2020-ban lát napvilágot a Képtelen történet, egy korosztálytól függetlenül élvezhető fantasztikus kaland egy álmában ragadt mesemondó és egy kitalált kislány kalandjairól.

Művei Regények Veszett lelkek városa (szürrealista thriller, urban fantasy 2007) - Jonathan Cross néven Kvartett (sci-fi, 2008) – Zsoldos Péter-jelölés - Jonathan Cross néven A háború gyermeke (történelmi, 2011) Ars Fatalis (szürrealista, modern fantasy, 2012) Az idő bolondjai (szépirodalom, modern fantasy, 2013) Csavargók dala (szépirodalom, realista, 2014) A nagy illúzió (szépirodalom, Szürrealista modern fantasy - Athenaeum, Bp., 2016) Az utolsó emberig; (szépirodalom, alternatív történelmi, modern fantasy - Athenaeum, Bp., 2018) Képtelen történet (Családi fantasztikus, Főnix Könyvműhely 2020) Féktelen történet (Családi fantasztikus, Főnix Könyvműhely 2021) Requiem 1. Könyv - Egy különös tavasz emlékezete (szépirodalom, modern fantasy, 2023) Requiem 2. Könyv - Egy forrongó nyár emlékezete (szépirodalom, modern fantasy, 2024) Requiem 3. Könyv - Egy nehéz tél emlékezete (szépirodalom, modern fantasy, 2024)

Novellák Időkatasztrófa (sci-fi, Újgalaxis - 2005) Mr. Wells különös dolgai (sci-fi, Újgalaxis - 2005) A doktorok (Pokoli szimfóniák Antológia, szürrealista fantasy - 2010) - Jonathan Cross néven Sapiens (Falak mögött a világ Antológia, sci-fi, Ad Astra kiadó - 2014) Nulla és egy (2045 Antológia, scifi, Ad Astra Kiadó - 2015) Egy évszázad háború (Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek Antológia, Atompunk, Főnix Könyvműhely - 2015) A díler (Élet és Irodalom - 2021) Ingyenesen olvasható: https://www.es.hu/cikk/2021-04-01/benyak-zoltan/a-diler.html Fogaskerék (Galaktika 375. szám, scifi - 2021) e (Galaktika 394. szám, scifi - 2023) Analóg (Galaktika 400. szám, scifi - 2023)

Források Életrajz: Benyák Zoltán honlapja Életrajz: Benyák Zoltán blogja

További információk Benyák Zoltán könyvei a Molyon Instagram : https://www.instagram.com/benyakzoltan/ Facebook: https://www.facebook.com/benyakzoltan Interjú az Ekultúra oldalán: Benyák Zoltán – 2013. szeptember

Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek