bélyegkép|Šimuni tengerpartja Šimuni falu Horvátországban Zára megyében. Közigazgatásilag Paghoz tartozik.

Fekvése Pagtól légvonalban 8 km-re, közúton 12 km-re északnyugatra, a sziget középső részén a délnyugati parton, a Maun-szigettel szemben, három kis öbölben fekszik. Az északi öböl a település tengeri kikötője, biztonságos kikötő- és horgonyzóhely az Adrián közlekedő hajók számára. A középső öböl a halászkikötő, ahol a helyi halászok bárkái állomásoznak. A déli öbölben található a település kavicsos strandja. Nem messze található a sziget egyik nagy autóskempingje az „autokamp Šimuni”, ahol sportközpont, étterem, pizzéria és műugró központ is található.

Története A település a 19. század második felében keletkezett, amikor a pagi Fabijanić testvérek telepedtek itt meg és a tengerhez közel felépítették az első pásztorkunyhót, valamint Páduai Szent Antal tiszteletére egy szerény kis kápolnát, ahol a helyi hívek összegyűlhettek.

Nevét a hagyomány szerint Šimun Fabijanićról kapta, aki testvérével az első pásztorkunyhót építette. Lakói állattartással, halászattal, földműveléssel, sajtkészítéssel foglalkoztak. Az 1875-ös egyházi sematizmus szerint Šimuni hívei a kolani plébániához tartoztak, melytől a távolsága mindössze 5 km volt. A helyiek úgy tartják, hogy Šimuniban a szél az úr, mivel a bóra itt különösen erősen fúj és mindent kifehérít: fehérek a kövek, a juhnyájak, az ünnepi pagi csipke és a messze földön híres pagi sajt is.

A település csak a 20. század második felében, főként az 1970-es évektől a turizmus fellendülésével kezdett benépesülni. A magánházak szobáit kezdték turistaszállásokként kiadni, új házak, nyaralók, panziók épültek. 2011-ben 165 állandó lakosa volt. Ma a falu egyre inkább üdülőtelep képét mutatja.

Lakosság Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 0 0 2 0 12 22 22 0 62 82 90 82 89 108 135 165 (1857-ben, 1869-ben és 1890-ben nem volt állandó lakossága, 1931-ben lakosságát Paghoz számították.)

Nevezetességei Szent Miklós tiszteletére szentelt templomát 1988-ban építették.

A Šimuni-öbölben a tengerfenéken több sorban, mintegy negyven bronzkori faoszlop csonkja található, közelükben bronzkori kerámia leletekkel.Örökségvédelmi jegyzékszáma: P-6001.

A Vela Letovica-öböl előtt az i. e. 1. századból származó római kereskedelmi hajó roncsa fekszik a tengerfenéken Lamboglia II. típusú amfora rakományával. Az amfórarakomány nyugat-keleti irányban körülbelül 23 méter hosszan és 7-8 méter szélesen fekszik a tengerfenéken. Nem messze tőle van egy nagyobb, domború felirattal ellátott ólomhorgony is található.Örökségvédelmi jegyzékszáma: P-5947.

További információk Pag város hivatalos oldala Pag város turisztikai irodájának oldala Pagi kulturális információk Pagi szállásinformációk Térkép Kalauz – Pag

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Zára megye települései