A neokonfucianizmus (kínaiul: 宋明理學, szó szerint: „A - és Ming-kori elv-iskola”) a -korban kialakult szellemi irányzat, amely a klasszikus konfuciánus tanítások újraértelmezésével, megreformálásával reagált a taoista és buddhista elképzelésekre. A neokonfuciánus gondolkodók a konfucianizmusból addig teljes mértékben hiányzó metafizikai rendszer kidolgozására összpontosítottak, melyben ötvözték a taoizmus és a buddhizmus tanításait a Változások könyve eszmerendszerével és a teóriákkal. A legjelentősebb neokonfuciánus filozófusnak t tekintik. A -, a Ming- és a -korban az ő értelmezései váltak a hivatalos tanítássá, s azok alapos ismeretét követelték meg a hivatalnokvizsgákon is.
Kialakulása A 3-4. századtól a konfucianizmus meggyengült, nem tudott lépést tartani az egyre szélesebb körökben terjedő taoista és buddhista tanokkal. A neokonfuciánus gondolkodók a buddhizmusból és taoizmusból merítve olyan sajátos konfuciánus rendszert alkottak, amely a taoizmus és buddhizmus által feltett ontológiai és metafizikai kérdésekre keresi a konfuciánus választ.
Előfutárainak a Tang-korban élt (768-824) és Li Ao (李翱; 772–841) tekinthetők, akik kísérletet tettek arra, hogy A nagy tanítás és A közép mozdulatlansága című konfuciánus klasszikusok újszerű értelmezésével magyarázattal szolgáljanak koruk problémáira. A ról ( 《原道》) című írásában kifejti, hogy az, amit ő nak (道) nevez, nem az, amit a taoisták és a buddhisták egészen odáig nak neveztek. Szerinte a az olyan mitikus uralkodók láncolatán jutott el egészen Konfuciuszig, mint , és , de a láncolat Menciusznál megszakadt. Az őt követő konfuciánusok már csak részleteket értettek belőle, de a lényeget elvesztették. Li Ao hasonló véleményt alkot A természet visszaállítása ( 《復性書》) című művében, azzal kiegészítve, hogy a Konfuciusz unokája és tanítványa, által lejegyzett A közép mozdulatlansága még tartalmazza az igazi tanítást, de azt már senki nem érti. Li Ao maga úgy érezte, hogy ő maga ezen a művön keresztül képes felfogni az Igazságot, s így Menciusz örökébe lépni.
Az öt mester A neokonfucianizmus kialakulására alapvetően három gondolati irányzat volt hatással. A konfucianizmus mellett a taoizmusból és a buddhizmusból merítkezett. A neokunfuciánus gondolkodók számára a és a buddhizmus egymás szinonímái voltak, a taoizmus pedig elsősorban a vallásos taoizmust jelentette, amelyben jelentős szerepet játszott a iskola kozmogóniai nézetei. Fung Yu-lan szavaival: „Ez a három gondolati irányzat korántsem volt egységes, sőt tanaik sok tekintetben ellentmondtak egymásnak. Ezért időbe telt, amíg a filozófusok egységet alakítottak ki belőlük, különösen azért, mert a rendszer nem egyszerűen egy eklektikus képződmény volt, hanem valódi homogén egész.”
A neokonfucianizmus gondolatrendszere mintegy két évszázados formálódás után, majd a -korban, a 11. században ölt formát öt olyan mesternek köszönhetően, mint: (周敦頤; 1017-73), (邵雍; 1011-73), (張載; 1020-77), (程顥; 1032-85) és (程頤; 1033-1107). kozmogóniája A nagy eredőpont ábrázatának magyarázata (《太極圖說》) című rövid művében a Változások könyve alapján fejti ki saját kozmogóniai koncepcióját. E szerint a nagy eredőpont mozgásából alakult ki a , lenyugvásából pedig a . A ból és ből jött létre az öt elem (víz, fa, tűz, föld, fém), az öt elemből pedig a világ összes dolga. Szerinte a bölcsesség elérésének módja abban áll, hogy – a szerzetesek hitvallásához hasonlóan – az embernek természetesen kell élnie és cselekednie.
kozmogóniája a nagy eredőpontot a tudattal azonosította, így minden dolog forrásának is ezt tartotta.
kozmogóniája szerint a nagy eredőpont nem más, mint a (lehelet, pára, életerő), ami a szüntelen változás előidézője. Noha a lények különböző tulajdonságokkal rendelkeznek, végső soron ugyanabból a szubsztanciából állnak. Ebből fakad egyetemes etikája: „az Ég az apám, a Föld az anyám, minden ember a testvérem, s minden a társam”.
A két irányzat kezdete A neokonfucianizmus idővel két fő iskolára vált szét, melyek unokaöccseinek, nak és nek a nevéhez fűződnek. A fiatalabbik fivér, által elindított iskola majd munkásságával teljesedik ki. Ezt nevezték a „törvények” vagy „alapelvek” iskolájának ( 理學), de emellett –-iskola (–- 程朱學) néven is emlegetik. Az idősebb fivér, által alapított irányzatot a „tudat” vagy „szellem” iskoláját (心學) (陸九淵; 1139-1193) vitte tovább, és majd (王陽明; 1472-1529) filozófiájában teljesedik ki végső formájában. Fung Ju-lan szavaival: „A fivérek nem minden tekintetben ismerték fel, hogy iskoláik között milyen jelentős eltérések vannak. Az igazi vita és között robbant ki, s mind a mai napig tart.”
A fivérek tanítása és egyaránt azt vallották, hogy az élet és a tanulás célja az égi elv ( 天理) megőrzése és az emberi vágyak csökkentése, illetve megszüntetése. Ennek eléréséhez a tudat művelése szükséges az őszinteség és komolyság gyakorlása által. A két testvér nézetei azonban jelentősen különböztek. az emberségesség () fontosságát hangsúlyozta, szerinte az egyetemes elv az emberi tudatban rejtőzik, s a tudat kiterjesztése által ismerhető meg az Ég. viszont az elv (li 理) megértésére helyezte a hangsúlyt. A tudat művelésének első lépése az elv mibenlétének helyes megértése. Az elv örökké létezik, és változatlan időben és térben.
tanítása
A korai mesterek tanítását (1130-1200) foglalta rendszerbe, így őt tekintik a neokonfucianizmus és különösen az „elv iskola” atyjának. Tanításai és a Négy könyvhöz írt kommentárjai meghatározták a konfucianizmus fejlődését a következő nyolcszáz évben. Filozófiájában az elv azonos a nagy eredőponttal, a val (道) és az Éggel. Az egyetemes elv mellett minden dolognak megvan a maga elve, amely azonban lényegét tekintve nem különbözik az egyetemes elvtől. Az elvhez szorosan kapcsolódik a dolgokat létrehozó anyagi erő () fogalma, egyik sem létezhet a másik nélkül. Az emberi tulajdonságok attól függnek, hogy ki mennyire tiszta t kapott születésekor. A bölcs je teljesen tiszta, ám mindenki számára lehetséges a benne rejlő elv miatt, hogy megtisztítsa természetét.
és tanítása A „tudat iskolájának” első kiemelkedő képviselője (陸九淵; 1139-1193), aki úgy gondolta, hogy a tudat a nagy eredőpont, ez tartalmazza az egész világot és minden elvet. Mivel a tudaton kívül nincs elv, így elveti a által javasolt külső dolgok kutatását, s a tudat vizsgálatát helyezi középpontba.
A „tudat iskolája” sokáig háttérbe szorult, s csak (王陽明; 1472-1529) megjelenése után válik iskolájának komoly riválisává. Wang szerint mindenkiben benne rejlik a bölcs, csak a tudat megismerése visz el a megvilágosodáshoz, a külső dolgok, a klasszikusok boncolgatására nincs szükség.
Jegyzetek
Források
Fung Yu-lan. A kínai filozófia rövid története. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. P. Szabó Sándor. Zhou Dunyi kozmogóniai koncepciója és a Nagy Eredőpont ábrájának magyarázata. In: Hamar Imre (szerk.), Sinológiai Műhely 1. – Mítoszok és vallások Kínában. Balassi Kiadó, Budapest 2000, 66-77. L. Sz. Vasziljev. Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest: Gondolat Kiadó, 1977. Kasznár Attila: A konfuciánus filozófia mint nagyhatalmi bázis: PUBLICATIONES UNIVERSITATIS MISKOLCIENSIS SECTIO PHILOSOPHICA XX:(1) pp. 179–192. (2016)
Kapcsolódó szócikkek Kínai filozófia Konfucianizmus Konfuciusz Csu Hszi
Külső hivatkozás
Kategória:Kínai filozófia Kategória:Konfucianizmus