bélyegkép|jobbra|200 px|Sírja a Nemzeti Sírkert szóróparcellájában

Korkes Zsuzsanna Katalin (Szeged, 1954. április 8. – Budapest, 2009. május 28.) magyar muzeológus, néprajzkutató és kultúrantropológus. Publikációi és kiállításai mellett komoly érdemeket a mai kor kutatásával, a MADOK és a 24. óra programokban kifejtett tevékenységével szerzett. Fő kutatási területei a Kiskunság, majd a Galga-mente népszokásai, hiedelemvilága és népi gyógyászata, illetve a modern kor kulturális antropológiája voltak.

Élete Orvos szülők gyermekeként született. Két évvel fiatalabb húga, Ildikó, szintén az orvosi hivatást választotta. Tanulmányait a szegedi Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolában, majd a Tömörkény István Gimnáziumban végezte, ahol 1972-ben érettségizett. Érettségi után a József Attila Tudományegyetem (ma Szegedi Egyetem) Bölcsészettudományi Karán történelem-régészet szakon folytatta tanulmányait, ahol 1977-ben szerzett diplomát. Diplomamunkáját Fodor István vezetése alatt írta Az égitestek ábrázolása a magyar régiségben, népművészetben és hitvilági gyökereiben címmel.

1977-ben feleségül ment Forgács Péterhez, fiuk, Máté 1988-ban született. A diploma megszerzése után, hátat fordítva a régészetnek, előbb néprajzosként, majd helytörténészként helyezkedett el a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban. A következő évben részt vett a Kiskunság népművészete című konferencia és tárlat megszervezésében, ennek keretében jelent meg első jelentősebb publikációja is. A rendezvénysorozat során a kiskunsági molnárfaragásokkal foglalkozott és ezen munkájával újra ráirányította a figyelmet a „kiskun madonnák” néven ismert komoly kulturális értékkel bíró faragásokra.

1980 és 1983 között a váci Vak Bottyán Múzeum (ma Tragor Ignác Múzeum) munkatársa volt. Annak ellenére, hogy az ország más vidékére került, tovább folytatta néprajzi gyűjtőútjait az Alföldön, illetve Baranya megyében. 1983-tól tizenhárom éven át az aszódi Petőfi Múzeumban dolgozott. Ettől kezdve fő kutatási területe a Galga-mente népszokásai – különös tekintettel a jeles napi és lakodalmi szokásokra –, hiedelemvilága és népi gyógyászata lett. Ennek a munkának az eredménye számos kiállítás és publikáció lett. Ezek közül kiemelkedik a Viselet és történelem, viselet és jel című tárlat, konferencia és kiadvány. A muzeológiában igyekezett meghonosítani azt a gyakorlatot, hogy egy-egy kiállításhoz kapcsolódjon tudományos konferencia is, illetve jelenjen meg tanulmánykötet, ismertető, hogy az eredmények a későbbi nemzedékek számára is hozzáférhetőek legyenek. Ez idő tájt számos alkalommal tartott külföldön (elsősorban német nyelvterületen) előadásokat, kiállításokat, hogy megismertesse a magyar kultúrát ottani kollégáival.

1996-ban Szentendrére került, ahol a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának hat éven át igazgatóhelyettese és két ízben is megbízott igazgatója lett. 1999 és 2002 között a Debreceni Egyetemen doktori tanulmányokat folytatott. Disszertációját Interetnikus kapcsolatok a Galga-mente szokás- és hiedelemvilágában címmel írta. A doktori fokozatot végül, egyéb elfoglaltságai miatt, nem szerezte meg. 2002-től haláláig a Budapesten található Magyar Mezőgazdasági Múzeumban dolgozott, ahol 2003 és 2007 között az Agrártörténeti Főosztály vezetője volt. Itteni évei alatt figyelme a modern kor kutatására irányult. Tevékenyen részt vett a MADOK és a 24. óra című projektek szervezésében, melyek a 20. század még fellelhető, illetve a 21. század tárgyi és egyéb kulturális értékeinek gyűjtését, dokumentálását célozták meg. 2004-ben rendezte meg először a később több helyen újra megrendezésre kerülő, a dohányzás kultúrtörténetével foglalkozó tárlatát, mely a Karády Katalin által ismertté tett slágert idézve a Hamvadó cigarettavég címet viselte. 2006-ban a múzeumban megrendezett Lippay János emlékkonferencián A „Posoni kert” növényeinek szerepe a gyógyításban címmel tartott emlékezetes előadást, ez egyike azon kevés előadásának, melyek nyomtatásban nem láttak napvilágot. 2009. május 28-án hunyt el Budapesten, június 24-én a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában helyezték örök nyugalomra.

Jelentősebb kiállításai A Nagykunság népművészete Györffy István Nagykun Múzeum, Karcag, 1978 Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza, 1978 Kiskunság népművészete (Kiskunsági molnárfafaragások) Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza, 1978 Suba és Ködmön a Duna-Tisza Közén Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza, 1979 Váci céhek – váci iparosok Vak Bottyán Múzeum, Vác, 1981 Kossuth Lajos Múzeum, Cegléd, 1982 Népi gyógymódok Vak Bottyán Múzeum, Vác Galga-mente népművészete Kisgaléria, Szentes, 1984 Tessedik Sámuel Múzeum, Szarvas, 1986 Jász Múzeum, Jászberény, 1987 Freilichtmuseum, Gerersdorf, Ausztria, 1992 Römermuseum, Obernburg, Németország, 1992 Viselet és történelem, viselet és jel (Ünnepek és hétköznapok a Galga-mentén) Petőfi Múzeum, Aszód, 1996 Csornai Múzeum, Csorna 1997 Galga-mente régen és ma: képek és tárgyak Petőfi Múzeum, Aszód, 1997 „Ásó, kapa, nagyharang” – Menyasszonyi viseletek és csokrok Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2003 Karácsonyi képeslapok és karácsonyfadíszek Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2004 „Hamvadó cigarettavég” – A dohányzás kultúrtörténete Kazinczy Ferenc Múzeum, Sátoraljaújhely, 2004 Jósa András Múzeum, Nyíregyháza, 2004 Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 2005 Első Magyar Látványtár, Tapolca-Diszel, 2007

Publikációi

Könyvismertetők, köszöntők Viga Gyula: Utak és találkozások. Ethnica, II. évfolyam 1. szám, 2000 Szalontay Judit: Csornai menyecskekendők. Magyar Múzeumok, 2000/2. szám, 2000 Ikvainé Sándor Ildikó évfordulója . Ethnica, III. évfolyam 1. szám, 2001 Sári Zsolt: Egy ünnep mindennapjai. Ethnica, III. évfolyam 4. szám, 2001

Érdekesség A Nemzeti Sírkert szóróparcellájában felállított emléktáblák közül neve egyazon táblán szerepel Ranschburg Jenő pszichológuséval.

Jegyzetek

További információk "Hamvadó cigarettavég": A dohányzás kultúrtörténete – museum.hu "Ásó, kapa, nagyharang: Esküvői csokrok régi fotókon – museum.hu Lakodalmi szokások Csólyospáloson – sulinet.hu Örökségtár A szabadszállási lakodalomban játszott dalok – karpatmedence.net Nem láttak a füsttől: Orvosi hitek és tévhitek – lhp.hu A Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának története – pmmi.hu A váci Tragor Ignác Múzeum gyűjteményei – muzeumvac.hu Márton-nap a Vajdahunyadvárban – Nők Lapja Café Konferencia a tudományos kertészet hazai szülőatyjáról: Lippay János élete és munkássága – Múlt-kor

Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:Szegediek Kategória:1954-ben született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársai Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek