kínai tudós, költő, filozófus a Han-dinasztia idején.
Élete terjedelmes életrajza a Han-dinasztia hivatalos történeti művében, a ban olvasható.Lásd az eredeti szövegben: Ezek szerint nagymúltú, neves hivatalnok-családból származott, azonban a család születésnek idején már olyannyira elszegényedett, hogy az ő közvetlen felmenői már csak parasztok voltak. Viszonylag későn, harminckilenc éves korában, i. e. 13-ban költözött a fővárosba, ba, ahol kezdetben (? – i. e. 15; 王音) hadügyminiszter titkára, majd később udvari ember () lett. (哀) császár (uralk. i. e. 27–1) szolgálatában azonban nem igen tud elvárásai szerint érvényesülni, így inkább az egyre nagyobb hatalmat szerző felé fordul. Jól lehet, a polgárháború zűrzavarát kihasználva, i. sz. 9-ben megdönti a Han-házat, és néven megalapítja saját dinasztiáját, önmagát császárnak titulálva, állítólag ekkor már nem kereste a kegyeit. Fia nem született, az életrajza pedig családjáról nem tartalmaz részleteket. I. sz. 18-ban bekövetkezett haláláig szerény körülmények között élt.
Munkássága Egyik legfontosabb műve a (《方言》), amely a kínai dialektológia első műve, és amelyet huszonhét év alatt készített el. Filozófiai munkássága két fennmaradt művéből ismerhető meg. Az egyik a Változások könyve mintájára, i. e. 6. és i. e. 1. között íródott (《太玄經》; szó szerint: „A nagy titok klasszikusa”), a másik pedig a Beszélgetések és mondások mintájára összeállított (《法言》; szó szerint: „Példamutató mondások”). Az utóbbiról azt tartják, hogy keletkezése azon beszélgetéseknek köszönhető, melyek során a tanítványai gyakorta kérdezgették ot a Konfuciusz és szavai közötti eltérésekről. A mester válaszaiból született végül a mű, i. sz. 4-ben.
a „régi szövegek iskolája” néven ismert filológiai, filozófiai irányzat kiemelkedő alakja. Mindemellett költőként is számon tartják, különösen a fu-költészetben jeleskedett.
Hivatkozások Megjegyzések
Jegyzetek
Irodalom Kínai filozófia. Ókor. 3. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémia Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás)
Kapcsolódó szócikkek Fang-jen
További információk
Kategória:Ókori kínai költők, írók Kategória:Ókori kínai filozófusok