A buddhizmus Japánban 552 óta van jelen, bár egyes kínai források szerint a legkorábbi hittérítők már a Kofun-korban (250-538) elértek Japánba. A buddhizmus jelentős hatással volt a japán társadalom fejlődésére és a mai napig a szigetország kultúrájának fontos formálója.Ázsiai Társaság Buddhizmus Japánban, olvasva: 2015.01.18.
Japánban mintegy 85 millió ember, a teljes lakosság kétharmada kapcsolódik valamilyen formában a buddhizmushoz. Mégis, több felmérés szerint, a japánok 70–85%-a saját bevallása szerint semmilyen vallási tagsággal vagy személyes hittel nem rendelkezik. A legtöbb japán buddhista a sintó vallást is gyakorolja, mivel a kettő közül egyik sem követel kizárólagosságot.
A mai modern Japán legnépszerűbb buddhista iskolái a Tiszta Föld, a nicsiren, a singon és a zen buddhizmus.
Története
A buddhizmus kezdetei
Az indiai szubkontinensről Kína és Közép-Ázsia kölcsönhatása révén jutott el a buddhizmus Japánba. Jelentős szerepet játszott a folyamatban Csang Csien i.e. 138 és i.e. 126 közötti utazásait követően a selyemút megnyitása. A buddhizmust hivatalosan i.sz. 67-ben vezették be Kínában. A történészek egyetértenek abban, hogy az 1. század közepére a dharma, azaz a tanítás, eljutott a Huaj-folyó területére is.Hoffman, Michael, "Buddhism's arrival, Shinto's endurance", Japan Times, March 14, 2010, p. 7.
Kofun-kor (250-538) bélyegkép|Ülő Buddhát ábrázoló tetőcserép, Nara, Aszuka-kor, 7. század, Tokiói Nemzeti Múzeum. A 635-ben íródott Liang Su kínai történelmi értekezés szerint öt gandhárai szerzetes érkezett Japánba 467-ben, akik úgy nevezték Japánt, hogy a Fuszang (japánul: Fusó: "ország a távoli keleten", a tengeren túl) országa. A szigetország lakosságának legelőször ők hirdették a dharmát:
Aszuka-kor (538-710) és Nara-kor (710–794) bélyegkép|A Jakusidzsi pagoda Nara városban (730)
Annak ellenére, hogy már az Aszuka-kor előtt is jártak Japánban kínai szerzetesek, a buddhizmus hivatalos bevezetése Japánban a Nihonsoki (Japán krónikái) szerint 552-ben volt, amikor a Pekcsei Szong hittérítőket küldött Nara városába, közöttük buddhista szerzeteseket és apácákat, akik Buddha képeket és szútrákat vittek magukkal. A hatalmas Szoga klán kulcsszerepet játszott a buddhizmus terjesztésében. Kezdetben lassú volt a folyamat és csak Szuiko császárnő volt az először, aki nyíltan támogatta, hogy az emberek térjenek át a buddhizmusra.
Egy japán legenda szerint 552-ben megkíséreltek elpusztítani egy Buddha ereklyét (egy Buddha fogat). Egy kalapáccsal igyekezték szétzúzni egy üllőn, azonban a fog sértetlen maradt, míg az üllő és a kalapács is széttört. 593-ban a Szoga klán egyik tagja, Szoga no Umako, Buddha ereklyéket rendelt, amelyeket az Aszukadera pagoda tartóoszlopainak kő alapozásai alá helyeztek el.
607-ben a megnövekedett szútra kópiák kielégítése érdekében diplomatát küldtek a kínai Szuj-dinasztiához. Idővel megnövekedett a buddhista egyház és létrehozták a szodzsó (érsek) és szozu (püspök) tisztségeket. Húsz évvel később már 46 buddhista templom állt, amelyben 816 buddhista pap és 569 apáca tevékenykedett.
Hat szekta Kezdetben hat nagy kínai iskola létezett Japánban : Rissú (vinaja), Dzsódzsicu (szatjasziddhi), Kusa (abhidharma), Szanron (madhjamaka), Hosszó (jógácsára), Kegon (hua-jen)
Ezeknek az iskoláknak a központja Aszuka és Nara ősi városok közelében voltak. Itt építettek hatalmas templomokat, mint például az Aszukadera és a Tódaidzsi. Nem ezek voltak a kizárólagos iskolák és a templomokban egyszerre több iskolában jártas tudósok voltak. Ezeket leginkább "tanulmányi csoportként" lehetett értelmezni. A buddhizmus ebben a korban gyakorlatilag nem vallásként funkcionált és főleg csak a műveltebb papokhoz jutott el, az írástudatlan, tanulatlan emberekhez nem. Vidéken így alakultak ki bizonyos népművelő papok, akik nem voltak felesküdve és gyakorlataikban keveredtek a buddhista és taoista elemek, sőt olykor a helyi sámánista jegyek sem hiányoztak belőle. Némely pap rendkívüli népszerűségre tett szert, akiket az akadémikus fővárosból erős kritikákkal illettek.
Ezoterikus buddhizmus A Nara-kor utolsó időszakában érkezett meg Japánba az ezoterikus buddhizmus (japán: mikkjó) Kínából, Kúkai és Szaicsó szerzeteseken keresztül, akik a szigetországban alapították meg a singon és a tendai buddhista iskolákat.
Heian-kor (794-1185) bélyegkép|A Bjódóin templom (Tiszta Föld szekta) Udzsi városkában.
A Heian-korban áthelyezték a fővárost Narából Kiotóba. A kolostorok hatalmas központokká váltak és megjelentek a harcos szerzetesek (Szóhei).
A sintó és a buddhizmus volt a két legnépszerűbb vallás, amely nem változott a Meidzsi-restaurációig.
Kamakura-kor (1185–1333) A Kamakura-kor lázadásokkal teli időszak volt, amelyben az ország irányítása a császári arisztokráciától a szamurájok kezébe került. 1185-ben alapították meg a Kamakura sógunátust (Kamakura-bakufu).
Ebben a korban két olyan iskola jött létre, amelyek az országra a legnagyobb hatást gyakorolták. Az egyik az amidisták (Amida Buddha nevéből, szanszkrit: Amitábha Buddha) Tiszta Föld iskolái voltak, amelyet olyan tudósok és szerzetesek fémjeleztek, mint Gensin vagy Hónen. A másik az ezeknél filozofikusabb zen iskolák voltak, amelyekhez olyan szerzetesek tartoztak, mint Eiszai vagy Dógen.
Ebben a korban kezdte el tanítani Nicsiren a Lótusz szútrát, amelyből később különálló iskola jött létre (nicsiren buddhizmus).
Muromacsi-kor (vagy Asikaga) (1336–1573) bélyegkép|jobbra|Kinkakudzsi (rinzai-sókokudzsi szekta), az Arany pavilon temploma Kiotóban, amely a Muromacsi-korban épült.
A Muromacsi-korban hatalmas fejlődésen ment át a zen iskola, legfőképpen a rinzai szekta, amely elnyerte a Muromacsi sógunátus és a császár támogatását.
Azucsi-Momojama-kor (1573–1600) és Edo-kor (vagy Tokugava) (1600–1868) A háború Szengoku-kora után Japánt újra egyesítették az Azucsi–Momojama-korban. Ez lecsökkentette a buddhizmus hatalmát, amely korábban már erős politikai és hadászati hatalmat ért el az országban. A buddhizmus hanyatlásából a neokonfucianizmus és a sintó húzott hasznot. A buddhizmus állami irányítás alá került.Japan Buddhist Federation, Buddhanet "A Brief History of Buddhism in Japan", accessed 30/4/2012 Japán teljesen elzárkózott a világ többi részétől. Csak holland kereskedőket engedtek be az ország meghatározott részébe (Dedzsima). Ebben az időszakban nem jelentek meg új tanok vagy módszerek és templomok vagy iskolák sem épültek. A kevés kivétel egyike a zen al-szektája, az óbaku volt, amelyet a 17. századi Edo-korban alapított egy Ingen nevű kínai szerzetes. Ingen a Lin-csi iskola tagja volt. Az óbaku iskola az Óbaku-hegyről (kínai: 黄檗山; Huángbò Shān) kapta, amely Ingen szülőföldjén található. Ebben a korban adta ki az óbaku iskola mestere, Tecugen Dókó a Ming-dinasztia Tripitakájának egy rendkívül jó minőségű nyomtatását.
Meidzsi-restauráció (1868–1912) Az 1868-as Meidzsi-restauráció során a kormány hozzáállása erősen buddhista ellenes volt. Igyekeztek kiirtani a buddhizmust Japánból és a sintó vallást újra felemelni, mivel az ország szerte erősen összefonódott a buddhizmus és a sógunság.
A Meidzsi-korban (1868–1912) az 1868-as puccs után Japán felhagyott a feudális rendszerrel és nyitottak a nyugati modernizmus felé. A sintó lett az államvallás. A buddhista intézmények fenyegetőnek érezték a nyugati világot és kihívásnak, így csak egy egyszerű választásuk maradt. Vagy alkalmazkodtak, vagy elbuktak. A rinzai és a szótó zen az alkalmazkodást választották, más iskolák elbuktak. Az 1872. áprilisi kiáltvány eltörölte a buddhista papok fogadalmi kötelességét és onnantól kezdve házasodhattak és ehettek húst. A szerzetesek számára megengedett világi életmód mellett újra feléledt a császárság és kialakult az állami sintó vallás. A buddhizmus kiszorult a társadalom legszélére.Yoshiharu Tomatsu, The Secularization of Japanese Buddhism: "The Priest as Profane Practitioner of the Sacred". elhangzott egy előadáson, Philadelphia, U.S.A., November 16, 1995
Japán imperializmus A japánok öntudatát a Nihondzsinron írások fogalmazták meg, ezek jelentették a japán egyedülállósági elmélet, amelyek a japán kultúra tipikus jegyeit sorolták fel. D.T. Szuzuki azzal járult hozzá a Nihondzsinron filozófiához, hogy az ázsiai spiritualitás megkülönböztető jelképének nevezte a zen buddhizmust, amely a japán kultúra egyedüli jellemzője.
A második világháború idején szinte az összes buddhista templom támogatta a Japán hadsereget.Gier, Nicholas, F. Buddhism and Japanese Nationalism: A sad chronicle of complicity*Stone, Jaquelin (2000). Japanese Lotus Millennialism. In: Wessinger, Catherine, Millennialism, Persecution and Violence, Syracuse University Press, p.265Otani Eiichi, "Missionary Activities of Nichiren Buddhism in East Asia", in: "Modern Japanese Buddhism and Pan-Asianism", The 19th World Congress of the International Association for the History of Religions, Tokyo, March 28, 2005, pp.21–22 PDFKawase Takaya, "The Jodo Shinshu Sectś Missionary Work in Colonial Korea"; in: "Modern Japanese Buddhism and Pan-Asianism", The 19th World Congress of the International Association for the History of Religions, Tokyo, March 28, 2005, pp.6–7 PDF Ezzel szemben, néhány személy, mint például Icsikava Haku,Ives, Christopher (2009). Imperial-Way Zen, University of Hawaiì Press vagy Szeno’o Giró nem támogatták a fegyverkezést, így őket és a Szóka Gakkai szektát és a világi hívők szervezeteit is betiltották a hatóságok, majd az 1940-es években a vezetőiket bebörtönözték.Stone, Jaqueline I. (2003). In: Buswell, Robert E. ed. Encyclopedia of Buddhism, New York: Macmillan Reference Lib. , p. 598Nanzan University, The Japanese Journal of Religious Studies, vol. 13, No.1, page 40, Mar. 1986, http://nirc.nanzan-u.ac.jp/nfile/2324Religion and American Cultures, An Encyclopedia, vol 1 p. 61
A háború után megnövekedett a buddhista papok iránti igény, akik éltették az elesett katonákat, temetési szertartásokat vezettek. Ennek ellenére a világiasodás és a materializmus miatt a buddhizmus és a vallás tovább hanyatlott.
A világháborúk után A 20. századi Japánban megnövekedett a háború utáni mozgalmak száma és tovább hanyatlott a buddhizmus. Évente mintegy száz buddhista szervezet tűnik el a szigetországban.In Japan, Buddhism, long the religion of funerals, may itself be dying out - Norimitsu Onishi, International Herald Tribune, 14 July 2008 A valláskövetők száma 1990 óta 77,9%-ról 66,3%-ra csökkent 2011-re. A japán temetések közel 90%-a még így is a buddhista szertartásokat követi. 1963-ban Tamamuro Taidzso ezt a jelenséget temetkezési buddhizmusnak nevezte, amelyben az emberek számára a buddhizmus nem fontos a hétköznapokban, csupán a temetések alkalmával.Nika Efanova (2013), Funeral Buddhism: A Religion in Crisis, B.A. szakdolgozat, Izlandi Egyetem, Bölcsészettudományi kar, Japán nyelv és kultúra
A hagyományos buddhizmus szertartásos gyakorlatai ellenére a háború utáni Japánban a Szóka Gakkai világi követői által feltámasztott nicsiren buddhizmus feléledőben van. Az elmúlt ötven év alatt a tagok száma 3000-ről több mint 8 millióra nőtthttp://www2.kenyon.edu/Depts/Religion/Fac/Adler/Reln275/soka-gakkai.htm és iskolákat, főiskolákat, egy egyetemet és kulturális intézményeket is létrehoztak.
Japán buddhista iskolák A Meidzsi-kor után és a második világháború előtt hivatalosan a hagyományos buddhizmus 13 iskolája és 56 ága létezett. A hivatalos iskolák közé tartozott a Nara-korból három, a Heian-korból kettő (tendai és singon), négy Tiszta Föld iskola, két zen iskola (szódó és óbaku), valamint a nicsiren. A háború alatt ez lecsökkent 28 ágra, amelyek később mind újra megjelentek.
A hat Nara iskola Dzsódzsicu 625-ben vezették be Japánban.