Vitfalva (1892-ig Vitkócz, , vagy Witkowetz) község Szlovákiában, a Kassai kerület Iglói járásában.

Fekvése Vitfalva a Hernád partján fekszik, Iglótól 13 km-re keletre található.

Története A régészeti leletek szerint a község területén már a bronzkorban is éltek emberek.

A falu nevét 1253-ban IV. Béla király adománylevelében említik először, melyben a király Vitknek és utódainak adja a Hernád melletti erdőt. Határában már ekkor rézlelőhelyek voltak. Legfőbb nevezetessége, a római katolikus temploma a 13. században épült. A falu neve 1343-ban „Vythkfalua” néven szerepel egy oklevélben. Nevét egykori birtokosáról, Vitkről kapta. Vitfalva 1526 és 1848 között a szepesi káptalan faluja volt. Lakói főként mezőgazdasággal, vászonszövéssel, vaskohászattal foglalkoztak.

thumb|left|300px|A római katolikus templom egyik freskója A 18. század végén Vályi András így ír róla: „VITKÓCZ. Német falu Szepes Várm. földes Ura a’ Szepesi Káptalanbéli Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Körtvélyesnek szomszédságában, és annak filiája; határja hegyes vőlgyes, a’ záporok is járják, egyéb javai középszerűek.”

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Vitkócz, Szepes v. tót f. Körtvélyes fil. 187 kath. lak. F. u. a szepesi káptalan. Ut. p. Lőcse.”

A trianoni diktátumig Szepes vármegye Szepesváraljai járásához tartozott.

Népessége

A falu lakossága 1910-ben 182 fő volt, többségben szlovák, jelentős cigány kisebbséggel.

2001-ben 509 fős lakosságából 444 szlovák és 47 cigány.

A 2011-es évben lakossága 580 fő számlált, ebből 579 szlovák nemzetiségű.

Nevezetességei A Szent Fülöp és Jakab apostoloknak szentelt római katolikus temploma a 13. században épült, a 18. században barokk stílusban építették át. Freskói a 14. században készültek, melyek egyike a Szent László legendát ábrázolja.

További információk

E-obce.sk Községinfó Vitfalva Szlovákia térképén E-obce.sk

Jegyzetek

Vitfalva Kategória:Szepes vármegye települései