A népcsoport a mai Kína területén, akiknek a neve már az i. e. 13. századból származó -kori jóslócsont-feliratokon is gyakorta felbukkan. Ezen a néven feltehetően különböző korokban, különböző etnikumokat jelöltek, akik alighanem valamilyen, a sino-tibeti nyelvcsaládba tartozó, tibeto-burmai nyelvet beszéltek. A -dinasztia idején megerősödő, majd 1038-ban Nyugati néven önálló dinasztiát alapító tangutok őseinek is a okat tartják.

Eredetük A okat jelölő piktogram legkorábbi előfordulása, a -kor utolsó két és fél évszázadából (i. e. 14–11. század) származó, úgynevezett jóslócsontok feliratain olvasható. A ma ismert, mintegy 100 000 jóslócsont közül, több mint 800 darabon szerepel a írásjegy, amely jól reprezentálja a -korban játszott jelentős történelmi szerepüket. A piktogram e korai formáját többféle módon jegyezték fel, amely az egységesített írás hiányában korántsem meglepő a jóslócsont-írás karaktereinek esetében.

+A 羌 () írásjegy piktogram változatai Piktogram Képelemek Leírás közép|30px人 () 'ember'羊 () 'juh'jobbra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, a fején kosszarvvalközép|30pxua.az előző piktogram változata, balra forduló emberalakkalközép|30pxua.balra forduló, oldalnézetből ábrázolt térdeplő emberalak (a kezét a térdére helyezi), a fején kosszarvvalközép|30px人 () 'ember'羊 () 'juh'糸 () 'kötél'balra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, fején kosszarvval, a nyakán átvetett kötéllel, amelynek a fonott része a testével merőlegesen lefelé csüngközép|30pxua.az előző piktogram változata azzal a különbséggel, hogy a kötél fonott része az emberalak nyakán, vízszintesen helyezkedik elközép|30px人 () 'ember'羊 () 'juh'石 () 'kő'balra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, fején kosszarvval, a nyakán és a tarkójánál egy kődarabbalközép|35px人 () 'ember'羊 () 'juh'手 () 'kéz'balra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, fején kosszarvval, a nyaka felé pedig más valaki keze nyúlközép|35px人 () 'ember'羊 () 'juh'糸 () 'kötél'火 (huo) 'tűz'balra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, fején kosszarvval, a nyakán átvetett kötéllel, alatta tűz

(郭沫若; 1892–1978), a neves kínai tudós, aki elmélyült és alapos munkát végzett a kínai írás legkorábbi formáinak elemzésében, 1965-ben még úgy gondolta, hogy a piktogram a 'kutya' jelentésű (狗) írásjegy kora piktogramjának és az 'ember' jelentésű (人) összevonása. Magyarázata szerint a képjel egy „kutyafülekkel rendelkező álló emberalak”. Állítása szerint a képjel a őseit jelenthette, amely egyben az elhunyt királyok halotti neve is lehetett, mivel a kutya a bátorságot és a hűséget jelképezte.

vélekedése azonban nem vált általánosan elfogadottá. Számos olyan felirat olvasható, amely arról tudósít, hogy a ok okat támadtak meg, fogtak el, vagy áldoztak fel. Ezek mind bizonyítékai annak, hogy valós személyeket, feltehetően egy népet jelölhetett a piktogram. A szakértők már csak ezért sokkal inkább az i. sz. 100-ban összeállított magyarázatát tekintették mérvadónak, amely szerint a írásjegy képjel formája az 'ember' (人) és a 'juh' (羊) képjelek összevonása. Az első kínai etimológiai szótár összeállítója, azt is tudni vélte, hogy a ok egy nyugati (barbár) birkapásztor nép ( 西戎牧羊人).Lásd az eredeti szövegben:

azonban nem ismerhette a több mint ezer évvel korábbi jóslócsontokon szereplő eredeti piktogramokat, elemzése során az írásjegyek későbbi, pecsétírásos változataira támaszkodott. A ok pásztornépként történő azonosításában minden bizonnyal közrejátszott a 'juh' jelentésű (羊) írásjegy, jól felismerhető, csavart kosszarv részének jelenléte, amelyet az álló emberi figura mintegy a fején visel. Így szerinte az írásjegy egyfajta (會意) típusú, vagyis ideogrammatikus összetételű írásjegy, amelyek esetében két piktogram összevonásával alkottak egy harmadik írásjegyet. Edwin G. Pulleyblank (1922–2013) azonban megkérdőjelezte az ókori etimológia helytállóságát, szerinte ugyanis ebben az esetben nem ideogrammatikus összetételről van szó, hanem úgynevezett (形聲), vagyis fonoszemantikai összetételről, amelyben a (羊) képjel nem a jelentésével járul hozzá, a írásjegy egységéhez, hanem a kiejtésével.

Elhelyezkedésük A jóslócsont-feliratokon gyakorta felbukkan egy (羌方) helynév, amelyet a szakértők a fennhatósága alatt álló területektől nyugatra, a mai tartomány déli és tartomány nyugati részére helyeznek el. Abban is konszenzus van, hogy a ok élettere nem korlátozódott egy jól körülhatárolt területre, és nem feltétlenül szűkíthető az egykor néven emlegetett területekre. A legtöbben ugyan azon a véleményen vannak, hogy a ok a októl leginkább északnyugatra helyezkedtek el, jellemzően azokon a területeken, amelyeket a vidékével azonosítottak, de olyan vélekedések is vannak, miszerint a ok a mai és tartományok területén éltek, de a cseh sinológus, Jaroslav Průšek (1906–1980) Szibériába helyezi a szállásterületeket. Egyes kínai szakértők jóval szélesebb zónára tolják ki a ok életterét, amelyet így a mai , , , , sőt tartomány egy részére helyeznek. A széles területeken, elszórtan élő előfordulást támogató elméleteket zömében a ok feltételezett pásztorkodó, nomád életmódjával magyarázzák.

Az egykori területek pontosabb lokalizálásához a régészet is hasznos bizonyítékokkal szolgálhatna. Azonban a szóba jöhető területeken mindezidáig meggyőző leletek nem kerültek elő. A legáltalánosabban elterjedt vélekedések szerint a okhoz leginkább az úgynevezett -kultúra ( 寺洼文化) köthető, amelynek emlékeit tartományban tárták fel. A -kultúra feltehetően valamikor az i. e. 14–11. század között virágzott, vagyis épp abban az időben, amikorról a kínai írás azon első emlékei is származnak, amelyeken a okkal kapcsolatos első feljegyzések is olvashatók. A régészeti leletek alapján azonban az állapítható meg, hogy a -kultúra lakói nem nomád, pásztornép volt, hanem letelepedett földművelők. Erre utalnak többek között a sertéstartásra utaló maradványok is.

Életmódjuk fentebb már ismertetett vélekedése szerint a ok birkatartással foglalkozó nomád nép lehetett. Ezt azonban cáfoja az a tény, hogy amennyiben az egykori -kultúra lakói csakugyan a ok voltak, akkor a régészeti bizonyítékok nem támasztják alá a nomád életmódot. véleményével Edwin G. Pulleyblank is vitába szállt, aki szerint a ok neveként használt piktogramban a 'juh' jelentésű képjelből származó kosszarvak nem a jelentésben játszanak szerepet, hanem a karakter kiejtésére utal, így a karakter „összekapcsolása a pásztorkodással véletlenszerű és másodlagos.”

Etnikai meghatározásuk I. sz. 100-ban szerint a ok a nyugati ok ( 西戎) egyik ágát képviselhették. Pulleyblank a ban olvasható egyik passzusra hivatkozik, miszerint:„Mi ok ivásban, evésben és öltözködésben (ti. szokásainkban) különbözünk a kínaiaktól (hua 華), nem szállítunk hozzájuk ajándékokat, nyelven nem érintkezünk velük.”Lásd az eredeti szövegben: Pulleyblank megjegyzi, hogy bár úgy tűnhet, mintha a ok valamilyen nem-kínai nyelvet beszélő etnikum lett volna, de más történeti forrásokra és nyelvtörténeti rekonstrukciók alapján bizonyosan állítja, hogy a ok, így a ok is valamilyen, a sino-tibeti nyelvcsaládba tartozó tibeti-burmai nyelvet beszélhettek.

Pulleyblank álláspontjával száll szembe Christopher I. Beckwith (1945–), aki elképzelhetőnek tartja a szó indoeurópai nyelvű etimológiáját: „A tokhár nyelvben a klānk- szó jelentése: 'lovagol', 'szekéren utazik' úgyis mint 'szekéren vadászatra indulni', így pedig a jelentheti akár azt is, hogy 'szekerező'; s ebben az esetben lehetséges a ok indoeurópai származtatása.”

Történeti szerepük a -korban A -dinasztia idején a rituális életben rendkívül fontos szerepet játszott az emberáldozat. A jóslócsont feliratok tanúsága szerint a nyilvánosan, szertartásos keretek között feláldozott emberek több mint a fele volt. Továbbá a ok az egyetlen nem- etnikum, akiket a szövegek konkrétan megneveznek. Az áldozatként szolgáló ok vagy hadifoglyok voltak, vagy külön hajtóvadászatot indítottak, hogy az áldozathoz kellő számban szükséges ot összegyűjtsék. Arra azonban máig nem született magyarázat, hogy a udvar miért preferálta a okat az emberáldozatok során szemben az összes többi szomszédos etnikummal.

Elképzelhető, hogy ok rabszolgaként is élhettek a -dinasztia felügyelte területeken, és többek között a földművelésben és a vadászatban vehettek részt.

A ok életteréhez köthető vidéke a jóslócsont-feliratok tanúsága szerint a ok számára meglehetősen fenyegető lehetett. Amíg egy-egy hadjáratra általában csupán 3000–5000 fős hadsereget mozgósítottak, addig – egy ízben legalábbis – 13 000 katonával támadták meg ot.

Kapcsolatuk a kkal A nomád, állattartó életmódot folytató k, akik eredetileg a ok északi szomszédjai voltak, hol ellenséges, hol pedig szövetséges viszonyban voltak a okkal. Az i. e. 11. század közepére azonban kihasználták, hogy a -dinasztia meggyengült, és megdöntötték hatalmát. Ezt követően pedig az egykori területeken néven új dinasztiát alapítottak.

Az Írások könyve szerint a döntő ütközetre nél (牧野) (magyarul: „Pásztorpuszta”) a mai tartomány északi régiójában található (新鄉) város egyik körzete. került sor, ahol k seregéhez olyan „barbár” népek és államok csatlakoztak szövetségesként, mint (庸), (蜀), (羌), Mao (髳), (微), Lu (盧), Peng (彭) és Pu (濮).Lásd az eredeti szövegben: Pulleyblank ez alapján arra a következtetésre jut, hogy a sereget vezető, király azokat a tibeto-burmai nyelveket beszélő „nyugati barbár”, népeket gyűjtötte szövetségbe, ahová maguk is tartoztak.

A k magukat a legendás nemzetségéből származtatták, akinek az anyja egy bizonyos (姜嫄 vagy 姜原) volt. Pulleyblank tanulmányában rámutat a tulajdonnevekként megjelenő (姜) és a (羌) karakterek fontetikai és grafikai hasonlóságára, ami alapján valószínűsíthető a knak a okkal történő rokonítása. Majd három évtizeddel később Beckwith a rokonság meglétét már kész tényként kezeli művében.

Későbbi szerepük A Han-dinasztia hivatalos történeti művében, a ban szerepel egy (婼羌) néven emlegetett nomád nép, akik tól délnyugatra éltek. A leírás szerint mintegy 450 átmeneti épületük (sátruk?) volt, a népesség száma pedig 1 750 volt. 500 harcost tudtak kiállítani. vizet és legelőt keresve terelték jószágaikat, a hegyekből származó vasból készítettek maguknak fegyvereket, íjakat, lándzsákat, rövid késeket, kardokat és vértet használtak.Lásd az eredeti szövegben:

Az i. sz. 239 és 265 között összeállított történeti mű, a (《魏略》) 22. fejezetében olyan törzsek vannak említve, mint a „barna hagymák” ( 葱茈), a „fehér lovak” ( 白馬) és a „sárga ökör ok” ( 黄牛羌).A 22. fejezetének, John E. Hill angol nyelvű fordításában lásd:

Hivatkozások Megjegyzések

Jegyzetek

Irodalom Beckwith, Christopher I. Empires of the Silk Road: A History of Central Eurasia from the Bronze Age to the Present. Princeton University Press. Nicola Di Cosmo. Ancient China and Its Enemies The Rise of Nomadic Power in East Asian History. Cambridge University Press. Hulsewé, A. F. P. China in Central Asia: The Early Stage 125 BC – AD 23: an annotated translation of chapters 61 and 96 of the History of the Former Han Dynasty. E. Brill, Leiden 1979: 80–81. Liu Xinglong 劉興隆. Xin bian jiaguwen zidian 新编甲骨文字典 [„Új jóslócsont-felirat szótár”]. Guoji wenhua chuban gongsi 國際文化出版公司, Peking, 1993. -G Michael Loewe – Edward L. Shaughnessy (eds.). The Cambridge History of Ancient China: From the Origins of Civilization to 221 B.C. Cambridge University Press, 1999. Pulleyblank, E. G. „The Chinese and Their Neighbors in Prehistoric and Early Historic Times”. Keightley, David N. (ed.) The Origins of Chinese Civilization. University of California Press. Berkley, Los Angeles, London. 1983: 411–466. Gideon Shelach. "The Qiang and the Question of Human Sacrifice in the Late Shang Period". In Asian Perspectives 1996. 35(1): 1–26.

További információk

Kategória:Kína történelme