bélyegkép|300px|A Sonderbund-háború A Sonderbund-háború (németül Sonderbundskrieg) svájci polgárháború volt, amely 1847 novemberében zajlott. A katolikus és politikailag konzervatív vezetésű kantonok a liberális szövetségi kormányzattal szemben létrehozták a Sonderbundot. A konföderáció kormánya az alkotmányra hivatkozva előbb politikailag, majd katonai erővel lépett fel a Sonderbund ellen. A Guillaume-Henri Dufour által vezetett konföderációs csapatok kevesebb mint egy hónap alatt és minimális veszteséggel lezárták a konfliktust, ami után 1848-ban új szövetségi alkotmányt fogadtak el. Előzmények Az 1840-es évek elején a protestáns, városi kantonokban erős Radikális Párt, valamint a liberálisok többsége jutottak Svájc Szövetségi Gyűlésében (Tagsatzung). Szerettek volna egy új szövetségi alkotmányt elfogadtatni, amely amellett, hogy centralizáltabb államot hozott volna létre, védte volna a svájci kereskedelmet és egyéb reformokat léptetett volna életbe. A szegényebb, kevésbé iparosodott katolikus kantonok ellenezték a liberális alkotmányt és a politikai feszültséget csak tovább szította a fellángoló felekezeti konfliktus. 1841-ben Aargauban betiltották a szerzetesrendeket és elkobozták birtokaikat, mire válaszul Luzern kantonban visszahívták a jezsuitákat az oktatási intézmények élére; mire felfegyverzett radikálisok (Freischärler) betörtek a kantonba. A feszült belső helyzetben a katolikus kantonok létrehozták védelmi szövetségüket, a Sonderbundot ("Különszövetség"), melyhez Luzern, Fribourg, Wallis, Uri, Schwyz, Unterwalden és Zug csatlakozott. A szintén katolikus Ticino és Solothurn azonban kívül maradt.
Mikor a Sonderbund léte 1846 nyarán napvilágra került, októberben a radikális többségű Tagsatzung felszólította őket, hogy mivel a kantonok különálló szerveződését az 1814-es alkotmány 6. paragrafusa egyértelműen tiltotta, oszlassák fel a szervezetet. A Sonderbund-tagok a határozatot illegálisnak tekintették és megtagadták a végrehajtását. A konföderációs kormányzat erre összehívta a kantonok közös hadseregét, melybe Neuchâtel és Appenzell Innerrhoden kantonokon (és természetesen a Sonderbundon) kívül valamennyi kanton delegált csapatokat és melynek létszáma elérte a 10 ezer főt.
Háborús előkészületek 170px|bélyegkép|Guillaume-Henri Dufour, szövetségi főparancsnok A Sonderbund hosszas viták után (miután külföldi katonák neve is felmerült, illetve a wallisi Guillaume de Kalbermatten nem vállalta) főparancsnoknak a graubündeni Jean-Ulrich de Salis-Soglio ezredest választotta. Salis-Soglio protestáns volt ugyan, de politikailag határozottan a konzervatív unió pártjára helyezkedett. A kantonokban (Luzern és Fribourg kivételével) népgyűléseken kérték ki a polgárok engedélyét a kantoni hadseregek mobilizációjára, melyekre még októberben sor került.
A Szövetségi Gyűlés október 21-n a genfi Guillaume-Henri Dufourt választotta a közös hadsereg élére, aki még Napóleon alatt kezdte a katonáskodást. Dufour hat hadtestparancsnokát fele-fele arányban választotta a radikálisok és konzervatívok közül. Október 30-án a Gyűlés elrendelte a hadsereg mozgósítását, november 4-én pedig azt, hogy katonai erővel hajtja végre a Sonderbund felszámolására irányuló korábbi döntését.
A Neuchâteli Hercegség és Appenzell Innerrhoden nagyszámú katolikus polgárára való hivatkozással semlegesnek nyilvánította magát a konfliktusban és megtagadta csapatainak mobilizálását. Vaud emiatt a Sonderbund titkos támogatásával vádolta meg Neuchâtelt és több incidensre is sor került, például egy gőzhajójuk lefoglalására a vaudi katonák által. A feszültséget végül sikerült politikai úton megoldani, és IV. Frigyes Vilmos porosz király, aki egyben Neuchâtel hercege is volt, megígérte, hogy semleges marad. Basel-Stadt kanton is vonakodott csapatait a konföderáció rendelkezésére bocsátani, de végül november 6-án, két nappal az összecsapások elkezdése után beadta a derekát.
A háború menete bélyegkép|Svájci egyenruhák a háború idején Elsőként a Sonderbund lépett; november első napjaiban csapatai megszállták a védelem nélküli Szent Gotthárd-hágót. A diadalmas újságcikkek ellenére azonban nem sikerült elvágniuk egymástól a ticinói és graubündeni kormánycsapatokat (utóbbiakat a felkelők főparancsnokának testvére, Eduard de Salis-Soglio vezette), mert azok a Szent Bernát-hágón át kapcsolatban maradtak. A háború első halálos áldozatai november 4-én estek el, amikor a ticinóiak lelőttek egy Uri-beli tisztet és egy közlegényt.
November 7-én a Sonderbund erői a főparancsnok vezetésével offenzívát kezdeményeztek Aargau Freienamt régiójába, hogy kettévágják a szövetségi hadsereget és megkönnyítsék a konföderációs területtel teljesen körbevett Fribourg helyzetét. Kisebb előrenyomulás után a zürichi Eduard Ziegler vezette kormánycsapatok visszaűzték őket Luzernbe.
A fribourgi offenzíva 160px|bélyegkép|Johann-Ulrich von Salis-Soglio, a Sonderbund erőinek parancsnoka November 9-én Dufour megindította a konföderáció első akcióját. A cél Fribourg kanton elfoglalása volt, amely egyrészt a legközelebb volt Bernhez, a fővároshoz; másrészt el volt vágva a többi felkelő kantontól így kisebb ellenállásra számított. Ezenfelül Fribourg megszállása után erőit Közép-Svájcra koncentrálhatta. 10-11-én ellenállás nélkül megszállták Fribourg két Vaud-beli enklávéját, a fribourgi csapatok pedig visszavonultak a kanton székhelyének (Fribourg városának) a védelmére.
Míg Dufour a berni tartalékosok látványos felvonulásával elvonta a város védőinek figyelmét, hatvan ágyúját megfelelő pozícióba állította fel az ostromhoz. November 13-ának reggelén felszólította a fribourgiakat a megadásra, akik egynapos fegyverszünetet kértek az ajánlat megtárgyalására. Dufour elfogadta a kérést, de Bertigny erődjénél félreértett parancsok következtében a konföderációsok rövid tüzérségi párbajt követően megrohanták az erődítményt, ám 8 halott és 50 sebesült elvesztése után visszaverték őket. Másnap reggel a fribourgi tanács döntésének értelmében a lázadó kanton megadta magát.
November 14-én este a Valais kanton úgy döntött, hogy offenzívát indít Vaud ellen, hogy enyhítse a fribourgiakra nehezedő nyomást, de a kapituláció híre még időben elért hozzájuk és Vaud helyett Ticino felé irányították csapataikat.
A megadással Fribourg vállalta, hogy kilép a Sonderbundból, lefegyverzi katonáit és gondoskodik a megszálló konföderációs katonák ellátásról. Már november 15-én új kormányzatot választottak, melyben a radikálisok kerültek többségbe és amelynek első dolga volt, hogy a kantonból kiűzze a jezsuitákat.
Az új fribourgi kormányzat felállása után Dufour keletnek, Közép-Svájc felé indult a seregével. A nyugat-svájci erőket a vaudi Louis Rilliet de Constantra bízta, de megtiltotta neki, hogy külön parancsa nélkül akciót kezdeményezzen Valais ellen.
November 17-én a nidwaldeniekkel megerősített Uri kantonbeli csapatok behatoltak Ticinóba, ahol 21-éig elfoglalták Airolo, Faido és Biasca városokat, majd megálltak, hogy megvárják az erősítést.
A luzerni offenzíva bélyegkép|bal|A gisikoni csata Eközben Dufour Aargauban készítette fel csapatait a következő támadásra. A helyi arzenál felajánlotta, hogy katonáit felszereli Congreve-rakétákkal, amit a parancsnok elutasított, mondván: "amennyire lehetséges, el kell kerülni hogy ennek a háborúnak erőszakos jelleget adjunk, mert az csak ártana az ügyünknek". November 21-én Zug kanton gyűlése mindkét hadviselő fél meglepetésére nagy többséggel a kapituláció mellett döntött. A szövetségi katonák ellenállás nélkül, a lakosok ünneplése mellett foglalták el a kantont.
A fő offenzíva november 23-án indult. A konföderációs erős a Reuss-folyó két partját követve, oldalról támogatva vonultak dél felé és Gisikon közelében találkoztak a Sonderbund katonáival, akik egy erdős dombon védelmi pozíciót vettek fel. A Sonderbund két rohamot visszavert, de a harmadik után – melyet maga Ziegler ezredes vezetett – visszavonultak Ebikonba. A lázadók parancsnoka, Salis-Soglio maga is megsebesült a fején egy felrobbanó tüzérségi lövedék miatt.
A kétórás gisikoni csata az egész háború leghosszabb ütközete volt és a legvéresebb is a maga 37 halottjával és 100 sebesültjével. A mai napig ez az utolsó szabályos csata amit a svájci hadsereg vívott. Egyben ez volt a hadtörténelem első csatája, melyben előre kijelölt járműveket (zürichi önkéntesek és apácák által működtetett lovaskocsikat) állítottak fel a sebesültek ellátására.
Szintén november 23-án Meierskappel közelében a szövetségi V. hadosztály visszaszorította a vitézül védekező schwyzi katonákat a Zugi-tó túlpartjára és elvágta őket a Sonderbund többi csapataitól.
A konföderációs győzelmek hatására november 23-án este a luzerni vezetőség és a jezsuiták elhagyták a kanton székhelyét és Uriba menekültek. Dufour csapatai másnap reggel ellenállás nélkül masíroztak be Luzern városába.
November 26-án a Sonderbund tanácsa Flüelenben feloszlott. 29-ig a szövetségi csapatok ellenállás nélkül bevonultak Unterwalden, Schwyz, Uri és végül Valais kantonokba.
Valais 29-ei kapitulációjával a háború véget ért. A konfliktusnak konföderációs részről 78 halálos áldozata és 260 sebesültje volt; a Sonderbund veszteségei ennél is alacsonyabbak voltak.
Következmények A Sonderbundot támogató kantoni kormányzatok lemondtak és Fribourg, Luzern és Valais kantonokban a liberálisok jutottak hatalomra. Neuchâtel és Appenzell Innerrhoden jóvátételt fizetett, amiért megtagadták katonáik mozgósítását. 1848 februárjára a volt Sonderbund-kantonok megszállása véget ért.
1848 szeptemberében elfogadták az új, részben az Egyesült Államok alkotmányát követő szövetségi svájci alkotmányt, amely véget vetett a kantonok korábbi szinte teljes függetlenségének és szövetségi állammá változtatta az országot. A kantonok továbbra is jelentős függetlenséget élveztek, de a szövetségi kormányzat magához vonta a külkereskedelmi szerződéseket, a vám- és postai szolgáltatást, a pénzkibocsátást és egységesítette a mértékegységeket. A jezsuitákat kitiltották Svájcból; ezen csak 1973-ban változtatott egy népszavazással megerősített alkotmánymódosítás. Források Coolidge, William Augustus Brevoort (1911). Switzerland/History/Constitution Encyclopædia Britannica 26 (11th ed.). Cambridge University Press Reverdin, Olivier (1997). Slatkine, ed. La Guerre du Sonderbund vue par le Général Dufour. pp. 25–26. «Dans la séance du 25, M. Dufour a été assermenté et a accepté le commandement tel qu'il lui a été conféré par la Diète», Nouvelliste vaudois. 29 October 1847. de Schaller, Henri (1890). Souvenirs d'un officier fribourgeois 1798-1848. Fribourg The cambridge modern history vol. XI. Cambridge: Cambridge University Press. 1909. p. 251. Sonderbund Historisches Lexikon der Schweiz Oechsli, Wilhelm (1922). History of Switzerland, 1499-1914. The University Press. pp. 391–395.
Fordítás
Kategória:Svájc történelme Kategória:Polgárháborúk Kategória:Újkori háborúk