Dénes (1900-ig Uhorna, ) község Szlovákiában, a Kassai kerület Gölnicbányai járásában.
Fekvése Rozsnyótól 12 km-re északkeletre fekvő hegyi település, az 549-es út mentén.
Története 1383-ban „Ohary” néven említik először, a krasznahorkai váruradalomhoz tartozott. 1437-ben „Ohor” néven említi oklevél. 1570 körül a vlach jog alapján telepítették be, lakói erdei munkások, bányászok, földművesek voltak.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „UHORNYA. Tót falu Gömör Várm. földes Ura Gr. Andrásy Uraság, lakosai katolikusok, és másfélék; határja hegyes, és vőlgyes.”
A 19. század közepén Fényes Elek eképpen írja le: „Uhorna, Gömör vm. tót falu, Szomolnokhoz 1 órányira: 479 kath., 74 evang. lak., kik juhtartásból, s a szomolnoki bányákból élnek. F. u. gr. Andrásy. Ut. p. Rosnyó.”
Borovszky Samu monográfiasorozatának Gömör-Kishont vármegyét tárgyaló része szerint: „Dénes, Szepes vármegye határán fekvő tót kisközség, 107 házzal és 550 róm. kath. vallású lakossal. Azelőtt Uhorna volt a neve és Krasznahorka vár tartozéka volt, melynek sorsában is osztozott. A XVIII. század 40elején a gróf Serényi család is részbirtokosa volt a községnek, mely 1757-ben Gömöry János zálogos birtoka volt, de azután ismét visszakerült az Andrássy család kezébe. Határában réz- és ezüstércz van. Katholikus temploma 1600 körül épült. 1865-ben nagy árvíz volt a faluban, melynek több házon kívül, számos háziállat esett áldozatul. Postája és távírója Szomolnok, vasúti állomása pedig Szomolnokhuta.”
Magyar nevét 1900-ban birtokosáról, Andrássy Dénesről kapta. A trianoni diktátumig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott.
2003-ban a falu mellett tizenegy halálos áldozatot követelő buszbaleset történt. A búcsúba érkező zarándokokat szállító busz lesodródott a kanyargós útról és felborult .
Népessége
1910-ben 557, túlnyomórészt szlovák lakosa volt.
2001-ben 163 lakosából 148 szlovák volt.
2011-ben 150 lakosából 115 szlovák és 27 cigány.
Nevezetességei Temploma és kegykápolnája 1749-ben épült a Havas Boldogasszony tiszteletére, barokk stílusban. Építtetője Andrássy Ferenc báró volt. A templom búcsújáróhely. A falutól keletre (már Szomolnok területén) 1768-ban létesített víztározó található.
Képtár
Jegyzetek
További információk
Községinfó A búcsújárás honlapja Dénes búcsújáróhely története szlovákul Képes ismertető /magyar/ A Dénesi tóról
Denes Kategória:Gömör és Kis-Hont vármegye települései