Az örökvallás (latinul fassio perennalis) a feudális magyar magánjogban az ingatlantulajdon örök időkre szóló, ünnepélyes átruházása volt. Az örökvallás az erdélyi iratokban örökvásár név alatt is megjelenik.Dósa Elek: Erdélyhoni jogtudomány, II. rész: Erdélyhoni magánjogtan
Főbb szabályai Az örökvallás (végleges birtokátruházás) felei az átruházó valló (fatens) és a szerző vallományos (fassionarius) voltak. Mivel a régi magyar jog elve szerint magánokirat nem biztosíthatott örökös érvényességet („privatarum personarum sigilla nihil perpetuitatis sub se continere possunt”), az ügyletet kizárólag hiteles személyek vagy hiteleshelyek előtt lehetett megkötni. A jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatról a szerző fél hiteles pecséttel ellátott örökvallási levelet (litterae fassionales) kapott, a hivatalos feljegyzést pedig a hiteleshely levéltára őrizte.
Az ügylet érvényességének elengedhetetlen feltétele volt a „semmi jogot és jogtulajdont meg nem tartván” (nullum jus nullamve juris proprietatem retinendo) záradék. Ennek hiányában a tranzakció csupán örökbeírásnak (inscriptio perennalis) minősült, ami azt jelentette, hogy ha a szerző fél családjában magszakadás történt vagy hűtlenségbe esett, a birtok visszaszállt az eredeti eladóra vagy annak családjára.
A jogügyleteket indokoltságuk szerint három csoportba sorolták: szükséges (fassio necessaria), okszerű (fassio rationabilis) és egyszerű örökvallás (fassio simplex). Az egyszerű örökvallást az eladó vagyonközösségben élő rokonai érdeksérelemre hivatkozva megtámadhatták (invalidatio fassionis ex praejudicio). A rokonság és a szomszédság jogainak védelmében szigorú elővásárlási szabályok érvényesültek: Megkínálás (praemonitio): A vagyonközösségben élő rokonokat (a törvényes kivételektől eltekintve) eladás előtt bíróilag meg kellett kínálni a birtokkal. Elővételi jogukkal 15 napon belül élhettek; a megkínálás elmulasztása az örökvallás érvénytelenítését vonta maga után. Megintés (admonitio): A vagyonközösségen kívüli rokonokat és a szomszédokat nem illette meg a hivatalos megkínálás joga, de a vételár felajánlásával előzetesen meginthették az eladót. Ha az eladó az intés dacára is idegennek adta el a birtokot, a rokonok vagy szomszédok sikerrel támadhatták meg az ügyletet.
Az örökvallás önmagában nem írta felül az uralkodó jogait. A „senki sem ruházhat át több jogot másra, mint amennyivel maga rendelkezik” (Nemo plus juris in alterum transferre potest, quam ipse habet) elve alapján a birtokeladás nem akadályozta meg a jószág Szent Koronára való háramlását. Ha az eredeti adományos eladó családjában fiúági magszakadás történt, a kincstár a tényleges új birtokostól is visszavette a földet. Ettől a veszélytől a vallományos kizárólag úgy mentesülhetett, ha az örökvalláshoz előzetes vagy utólagos királyi jóváhagyást eszközölt ki.
Jegyzetek
Források A Pallas nagy lexikona
Kategória:Ingatlanjog Kategória:Magyar jogtörténet