Szél Ágoston (Budapest, 1955. október 30. –) a Semmelweis Egyetem rektora 2012 és 2018 között, magyar anatómus, egyetemi tanár és intézetigazgató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

Tanulmányai és oktatói pályafutása a Semmelweis Egyetemen 1980-ban szerzett általános orvosi diplomát az akkori SOTE-n (Semmelweis Orvostudományi Egyetem, ma Semmelweis Egyetem). Diplomája kézhezvétele után, 1980-tól a SOTE egykori II. sz. Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében (1996-tól Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai Intézet, majd 2015-től (egyesített) Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet) oktat és dolgozik a mai napig. Az évek során fokozatosan végigjárta az oktatói ranglétrát az intézetben (1980–81 orvosgyakornok, 1981–89 tanársegéd, 1989–96 adjunktus, 1996–2000 docens, 2000-től egyetemi tanár, 2002–2003 igazgatóhelyettes). 2002–2003 években a Semmelweis Egyetem német nyelvű oktatásáért felelős egyetemi tanár volt. 2003-ban az intézet igazgatója lett, 2009–2012 között általános rektorhelyettes, majd 2012-től 2018-ig a Semmelweis Egyetem rektora (és egyben a Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai Intézet igazgatója).

2001 és 2003 között oktatási dékánhelyettes volt (ÁOK), 2003-tól az egyetem Doktori Tanácsának elnöke, a Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskolájának alapító tagja. Ezen kívül számos más egyetemi bizottságban is tevékenykedett.

Tudományos pályafutása Eddig kb. 150 közleményt jelentetett meg. Kutatásának fókuszában az összehasonlító fotoreceptor- és retinamorfológia, a színeslátás fejlődésbiológiája és az elektronmikroszkópia áll. Szakterületei az anatómia, szövettan, fejlődéstan, idegtudomány (általános orvostanhallgatóknak és gyógyszerészhallgatóknak magyar, angol és német nyelven történő oktatás), fejlődésbiológia (PhD hallgatóknak és a klinikai anatómia (propedeutika, jegyzetkészítés, tankönyvírás).

1989-ben az MTA-tól az orvostudomány kandidátusa címet kapta kutatása, a retina színspecifikus fotoreceptorainak azonosítása látópigmentek ellen készített ellenanyagokkal miatt. 1996-ban az MTA doktora (biológiai tudományok) címet is megkapta (Színspecifikus fotoreceptorok differenciálódása és eloszlása a retinában), 1997-ben habilitációt szerzett a SOTE-n, majd 1997-2000 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült.

A Semmelweis Symposium (1999), a Magyar Anatómus Kongresszus (2001); a PhD Tudományos Napok (2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008), a Worldwide Hungarian Medical Academy International Conference (WHMA – 2005) és az International Symposium of Morphological Sciences (ISMS – 2007) tudományos kongresszusok szervezését bonyolította le.

Jelentősebb tanulmányútjai: 1987. Free University, Brüsszel (1 hónap); 1989. Freie Universität, Berlin (3 hónap); 1992-1994. University of Göteborg, Svédország (2 és félév); 1992. University of Lund, Svédország (6 hónap); 1997. INSERM, U-371, Lyon, Franciaország (2 hónap); 1999. University of California, San Diego (2 hónap).

Nemzetközi tudományos kapcsolatai: University of Lund, Svédország; University of Washington, Seattle; Yale University, New Haven; University of Florida, Gainesville; University of Rotterdam, Hollandia; University of California, Los Angeles; INSERM, U-371, Lyon, Franciaország

Tudományos társasági tagság: Felsőoktatási és Tudományos Tanács (FTT) tag Orvosképzés főszerkesztő 2007-2009 között, majd rovatszerkesztő (2009–) Az Interventional Medicine & Applied Science c. folyóirat alapító főszerkesztő (2009–) Magyar Anatómusok Társasága (tag, vezetőségi tag, 2005-től elnök); Magyar Biológus Társaság, számvizsgáló bizottsági tag Magyar Mikroszkópos Társaság, tag Magyar Retinitis Pigmentosa Társaság, tudományos bizottsági tag Scandinavian Society for Peripheral Sensory Physiology (1991–2006) Scandinavian Retinitis Pigmentosa Foundation (1991–2006) ARVO (Association for Research in Vision and Ophthalmology), USA (1989-től) Hungarian ARVO (HARVO) vezetőségi tag (2008-tól) International Calcium Society tag Szakorvosok Európai Uniója (UEMS), Anatómiai Pathológiai szekció – tag

Egyéb tudományos és közéleti tevékenységek OTKA (Ember és Idegtudományi Zsűri): szakbizottsági tag és titkár (1999–2001), megbízott elnök (2002–2004), elnök (2004–2006). Bolyai Ösztöndíj bírálóbizottsági tag (1998–2007), Felsőoktatási Tudományos Tanács, Integrációs Szakértői Bizottsági tag (2000-ig); Felsőoktatási Tudományos Tanács, Képzési és Tudományos Szakbizottság (2004–2006); Egészségügyi tanácsadó (Oktatási Minisztérium, 2000–2003); Széchenyi Ösztöndíj bírálóbizottsági tag (2000-ig); Egyedi bírálati tevékenységek (kandidátusi és MTA doktori bírálóbizottsági titkár, tag, opponens; habilitációs és PhD értekezések bírálatában elnök, bizottsági tag, opponens – SE, PTE); Bíráló szakmai folyóiratoknál (Cell Tiss Res, Invest Ophthalmol Vis Sci, Vision Res, Visual Neurosci, Brain Res, Brain Res Bulletin, stb.); Magyar Örökség Díj Kuratóriuma, tag (2002–2003), Apáthy István Alapítvány Kuratóriuma, tag (1999–), MTA Orvosi Osztály, szakbizottsági tag (2005–).

Főbb művei Klinikai anatómia (könyv)

Díjai, elismerései Egészségügyi Miniszteri Kiváló dolgozó kitüntetés 1989 Lenhossék-díj 1989 Huzella-díj 1996 Kiváló dolgozó kitüntetés (SOTE) 1996 OTKA Ipolyi Arnold-díj 2007 Kiváló PhD oktató 2011. Semmelweis Ignác-emlékérem és -jutalomdíj 2011 A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje (2016)

Kapcsolódó szócikkek Semmelweis Egyetem

Források https://web.archive.org/web/20150316160006/http://semmelweis.hu/dr-szel-agoston/ http://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=10704 https://web.archive.org/web/20160304222610/http://www.libri.hu/konyv/szel_agoston.klinikai-anatomia.html

Külső hivatkozások publikációs listája rektori álláshirdetés

Kategória:Magyar anatómusok Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar rektorok Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:Ipolyi Arnold-díjasok