Philipp Bargfrede (Zeven, Nyugat-Németország, 1989. március 3. –) német labdarúgó, a Werder Bremen II középpályása.
Pályafutása Bargfrede 1995-ben csatlakozott a TuS Heeslingen ifjúsági akadémiájához, amelynek 2004-ig volt a tagja. Ekkor csatlakozott a német első osztályú Werder Bremen akadémiájához, 2007-ben pedig bemutatkozott a tartalékcsapatban. 2009. augusztus 8-án az Eintracht Frankfurt elleni 3-2-es vereség alkalmával debütált a Bundesligában, Tim Borowski helyére állt be a 74. percben. A csapattal a 2009-10-es szezonban az Európa-liga, egy évvel később pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt. A 2013-14-es szezon közben térdsérülés miatt négy hónapot ki kellett hagynia.Bargfrede: Knie-OP in Augsburg. kicker.de (2013. július 1.) 2018 márciusában Werder Bremen bejelentette, hogy a Bargfrede szerződését pályafutása végéig meghosszabbították, majd azt követően a klubnál számítanak szolgálataira. 2020. július 7-én lejárt a szerződése. Október 24-én visszatért, de a második csapathoz.
2009 és 2010 között négy alkalommal lépett pályára a Német U21-es labdarúgó-válogatottban és ezeken a találkozókon egy gólt szerzett.BARGFREDE NOMINATED FOR GERMAN U21S
Magánélet Apja, Hans-Jürgen Bargfrede szintén profi labdarúgó volt. Testvére, Bent Bargfrede a Heeslinger SC II játékosa.BENT BARGFREDE: BESSER ALS PHILIPP - BEI FIFA
Statisztika 2020. október 24-i állapot szerint.
KlubSzezonBajnokságDFB-PokalNemzetköziEgyébÖsszesenOsztályMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokWerder Bremen II2007–08Regionalliga Nord40———402008–093. Liga151———151Összesen191000000191Werder Bremen2009–10Bundesliga2305070—3502010–112802080—3802011–1223010——2402012–1313010——1402013–1420300——2032014–1516100——1612015–1614030——1702016–1711100——1112017–1827131——3022018–1915021——1712019–2015010—10170Összesen2056182150102398Werder Bremen II2020–21Regionalliga Nord00———00Összesen0000000000Összesen2247182150102589
Sikerei, díjai Werder Bremen Német szuperkupa: 2009 (nem hivatalos) Német kupa – döntős: 2009-10
Jegyzetek
További információk
Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Werder Bremen labdarúgói Kategória:Az SV Werder Bremen II labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Élő személyek