Békés Márton (Szombathely, 1983. január 6. –) magyar jobboldali publicista, történész,Tudományos munkássága hivatalosan sokáig nem volt jegyzett, művei nem szerepeltek a Magyar Tudományos Művek Tárában. https://www.mtmt.hu/ 2018-ban 107 publikációt ismertetett el utólag a rendszerben, első írása a Vasi Szemlében (48 évf. 6 sz. 727-744. o) jelent meg Bajcsy-Zsilinszky Endre és Sértő Kálmán Szombathelyen címmel. a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a Kommentár folyóirat főszerkesztője. A Savaria Skins újfasiszta csoport egykori tagja.

Munkássága Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen diplomázott történelem és politológia szakokon, majd 2012-ben történelemből PhD fokozatot is szerzett. Disszertációja már négy évvel védése előtt megjelent a Fideszhez köthető Századvég Alapítvány gondozásában Az amerikai neokonzervativizmus címmel. 2009 és 2014 között a Hír TV Ősök tere és Retrográd történelmi magazinműsorainak főszerkesztője volt. 2017-től az Echo TV Tegnapi történelem műsorának rendszeres vendége. Jelenleg a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, illetve Markó György távozása óta a szintén a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványhoz tartozó Kommunizmuskutató Intézet igazgatója.

A Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójaként A Terror Háza Múzeumban részt vesz a különböző ideiglenes kiállítások megszervezésében, illetve a Múzeumot fenntartó Intézet különböző konferenciáin, kerekasztal-beszélgetésein. A XX. Század Intézet munkatársaként 2014-től részt vett az első világháborús, évfordulós rendezvények szervezésében. Több kiállítás létrehozásában is részt vett (Először szabadon, Rabszolgasorsra ítélve, békéssámsoni Szabadság háza, 1956 – A szabadságért és a függetlenségért), a Várkert Bazárban 2015 júliusában megnyitott Új világ született – Európai testvérháború 1914–1918 című tárlat egyik kurátora volt. Az Intézet egyik legsikeresebb eseménysorozatának, a Frontmozinak is szervezője, ennek keretén belül rendszeresen vetítenek az első világháborúról szóló játékfilmeket.

2010 és 2014 között a Jobbklikk internetes portál szerkesztője volt. A Kommentár című folyóirat szerkesztőségi főmunkatársa. Több folyóiratban, többek között a Kommentárban, a Századvégben, a Nemzeti Érdekben és a Filmvilágban jelentek meg írásai. Fő kutatási területe a 20. század eszmetörténete, a magyar legitimizmus és az amerikai konzervativizmus története. Eddig öt önálló könyve jelent meg; a legutóbbi 2016-ban Gerillaháború címmel. További hét kötetet szerkesztett, másik két könyvet pedig társszerzőkkel jegyez.

A 2017-es 88. Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Gerillaháború. A fegyveres felkelés elmélete és gyakorlata című kötete, melyet a Terror Háza Múzeumot is fenntartó közalapítvány adott ki. A könyv előszavának szövege megjelent Schmidt Mária blogján, a Látószög blogon is. A kötetről a Pesti Srácok Polbeat című vlogjában Huth Gergellyel és Szarvas Szilveszterrel beszélgetett 2017. július közepén. Itt Szarvas kérdésre azt a véleményt fejtette ki, hogy amíg az ISIS terroristái civil célpontok ellen intéznek támadást Európában, addig ezek az akciók terrortámadásnak nevezhetők, de ha már a Közel-Keleten harcolnak, akkor az már gerilla-háborúnak minősíthető.https://www.youtube.com/watch?v=_s2kC00VPCY 23. perc. Békés szerint a globális klímaváltozás és a különböző közel-keleti (polgár)háborúk elől a globalizáció hatására egyre nagyobb számban elmenekülők, illetve a különböző ázsiai országokból érkező gazdasági bevándorlók ugyanannak a nagy világpolgárháborúnak a résztvevői.https://www.youtube.com/watch?v=_s2kC00VPCY&t=2358s

A Kommunizmuskutató Intézet élén Markó Györgyöt követte az Intézet élén.

Politikai nézetei Békés Márton több nyilatkozatában jellemezte magát jobboldalinak, Orbán-hívőnek vagy Fidesz-szavazónak. Békés Márton a Pesti Srácok Polbeat c. vlogjában határozza meg magát jobboldaliként, kormánypártiként. https://www.youtube.com/watch?v=_s2kC00VPCY

Vita Stefano Bottonival Stefano Bottoni, az MTA munkatársa 2018 januárjában vitába keveredett Békéssel. Itt Bottoni megkérdőjelezte Békés azon állítását, miszerint Közép–Kelet-Európa szellemi vagy kulturális tartalékokkal bírna Nyugat-Európához képest. Szerinte vitatható, hogy Közép- és Kelet-Európa vallásosabb vagy erősebb családmodellű lenne, erősebb volna ott a civil társadalom vagy a polgári öntudat, önszerveződés. Békés erre válaszában kiemelte, hogy Orbán Viktornak és kormányának hatalmas az előnye a nyugattal szemben a migrációs politika terén. Békés szerint Orbán erős és karizmatikus vezető, és ezért rá nem négy, hanem még 12-16 évig lenne szükség.

Könyvei A becsület politikája – Gróf Sigray Antal élete és kora (2007)Magyar Nyugat Könyvkiadó, 2007 Amerikai neokonzervativizmus – Egy kisiklott ellenforradalom (2008)Századvég Kiadó, 2008 A hagyomány forradalma – Németh László politikája (2009)Kortárs Kiadó, 2009 (Kortárs tanulmány sorozat) Az utolsó felkelés (2014)Századvég Kiadó (2014) Kilencvenizmus. Vissza a 90-es évekbe! (2014)Békés Márton, Böszörményi Nagy Gergely, Dobos Csaba, Kollár Dániel, Sápi Zsófi. Jaffa Kiadó, 2014. Békés Márton–Böcskei Balázs: Ki!; L'Harmattan, Budapest, 2015 Szabadság/harcosok. Hidegháborús írások. Válogatás a Commentary antikommunista írásaiból; vál. Joshua Muravchik, szerk. Békés Márton; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2015 Gerillaháború. A fegyveres felkelés elmélete és gyakorlata; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2017 Fordul a szél; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2019 Békés Márton–Gyarmati István–Takács Tamás Péter: Budapest hegei, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2019 Kulturális hadviselés – A kulturális hatalom elmélete és gyakorlata; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2020https://www.xxiszazadintezet.hu/megjelent-bekes-marton-uj-konyve/ Az új világrend 1918-1923; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2020 A nagy terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában; szerk. Békés Márton; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2021 (Új idők) Tihanyi Jobboldal – Közösség, hagyomány, szabadság; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2022 Békés Márton–Molnár Tamás: Európa zárójelben; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2022 Nemzeti blokk – A Nemzeti Együttműködés Rendszere; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2022 Konzervatív forradalom; Kommentár Alapítvány, Budapest, 2023 (Kommentár könyvek)

Megjegyzések

Díjai Magyar Arany Érdemkereszt (2021)https://magyarkozlony.hu/hivatalos-lapok/GPlcf3o0otAZ201DdTmI6116a0bed33fd/dokumentumok/c06449165f923116c3b9a9d1be13e266529abd6e/letoltes

Jegyzetek

Források XX. Század Intézet – Békés Márton Békés Márton könyvei a bookline.hu oldalán

További információk A képzelet rókái kiharapják a kezedből az Iphone-t 25 ember haláláért felelősek, mégis vígan élnek közöttünk Békés Márton: "Che Guevara ma Viktor-pólót hordana" Budapest elesett, megölte a rozéfröccs Elment alóluk a város – Páros interjú Békés Mártonnal és Böcskei Balázzsal, Ki! című könyvükről Szabadság, egyenlőség–esztelenség? Európa nem vallja be, hogy háborúban áll Be­szél­ge­tés Bé­kés Már­ton tör­té­nésszel „A háború kellős közepén vagyunk” – Interjú a Hetekben Velünk élő kommunizmus – Interjú a Figyelőben Sötét globalizáció Szép új világvége A politikai erőszakról 1956-ban Antikibernetika Fordul a szél (utószó Schmidt Mária Nyelv és szabadság című könyvéhez) Az utolsó idők tanúi (apokaliptikus filmekről) A lázadás profitja A lemaradás előnye Bibliofil kiáltvány Rendszer és korszak Új jobboldal Nemzeti forradalom, 1956 A NER-ideológus Kultúrharcos, akit Orbán idézett Gerillának lenni Mi vagyunk a forradalom Értékharc, szuverenitásküzdelem A fegyelem zendülése Mi magunk A természet alapvetően konzervatív

Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Magyar történészek Kategória:Élő személyek Kategória:Szombathelyiek Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei Kategória:Nemzeti radikalizmus Magyarországon