Események Határozott dátumú események február 14. – Az USA annektálja Hawaiit. március 4. – Beiktatják hivatalába az Egyesült Államok 24. elnökét, Grover Clevelandet, aki 1885 és 1889 között már irányította egyszer az országot. június 18. – A siófoki strandfürdőt megnyitják a nagyközönség előtt. szeptember 8. – Angliában megbukik az ír önkormányzati törvény (Home Rule). november 25. – A Madártani Intézet (a világ első ilyen állami intézetének) megalapítása. (Első vezetője Herman Ottó, utódja Chernel István.)

Határozatlan dátumú események május: Kolozsváron elkezdődik a memorandum-per. október – Elkezdődik az első matabele háború. az év folyamán – Az 1893-as pénzügyi pánik. A délkelet-ázsiai Laosz is francia protektorátus lesz.

Az év témái Államok vezetőinek listája 1893-ban 1893 az irodalomban Jókai Mór megírja a Sárga rózsa című kisregényt. 1893 a filmművészetben Thomas Alva Edison megépíti a Black Maria stúdiót május 9. – Bemutatják William K. L. Dickson A patkolókovács című rövidfilmjét, mely a legrégebbi teljes egészében fennmaradt film, valamint az első, melyben színészek szerepelnek. 1893 a sportban 1893 a tudományban február 11. – Csonka János és Bánki Donát szabadalmaztatják a porlasztót. február 15. – Megkezdi a működését a telefonhírmondó Magyarországon. Budapest-Pozsony-Győr-Szeged-Arad bekapcsolásával megindul a helyközi telefon forgalom. 1893 a vasúti közlekedésben Az Arad–Körösvölgyi Vasút és az Arad–Csanádi Vasút egyesítésével létrejön az Aradi és Csanádi Egyesült Vasutak (ACsEV).

Születések január 6. – Endresz György pilóta, repülőoktató († 1932) január 19. – Zygmunt Bohusz-Szyszko lengyel tábornok († 1982) január 20. – Gyergyai Albert író, műfordító († 1981) január 21. – Csoór Lajos magyar író, újságíró, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő († 1963) február 2. – Lánczos Kornél matematikus, fizikus († 1974) február 12. – Omar Bradley amerikai tábornok a második világháborúban és a koreai háborúban († 1981) február 13. – Schaffer Alfréd magyar labdarúgó és edző († 1945) február 15. – Blattner Géza festő, grafikus és bábművész († 1967) február 16. – Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij szovjet marsall, katonai reformer, diplomata († 1937) február 17. – Habsburg–Toscanai Ferenc Károly Szalvátor főherceg osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg († 1918) február 21. – Honthy Hanna Kossuth-díjas magyar operettprimadonna, színésznő, érdemes és kiváló művész († 1978) március 1. – Nagy Iván magyar ügyvéd, tiszteletbeli vármegyei tiszti főügyész, országgyűlési képviselő († ?) március 9. – Jacobi Roland négyszeres világbajnok asztaliteniszező († 1951) március 11. – Szondi Lipót magyar származású svájci pszichiáter († 1986) március 23. – Vecsey Ferenc hegedűművész († 1935) március 25. – Czillich Anna festőművész († 1923) március 27. – Mannheim Károly szociológus, pedagógus, filozófus († 1947) március 28. – B. Szabó István kisgazdapárti politikus, miniszter († 1976) április 5. – Szabó Pál író, politikus († 1970) április 7. – Lakner Artúr író, filmdramaturg, színházigazgató, Lakner Bácsi Gyermekszínházának alapítója († 1944) április 7. – Békássy Ferenc magyar költő, író, esszéista († 1915) április 9. – Glykais Gyula, kétszeres olimpiai bajnok kardvívó († 1948) április 20. – Joan Miró festő († 1983) május 15. – Thuránszky Pál magyar katonatiszt, főispán, országgyűlési képviselő († 1965) május 19. – Bajor Gizi Kossuth-díjas, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja († 1951) május 23. – Gábor Jenő festő és grafikus († 1968) május 30. – Arányi Jelly hegedűművésznő († 1966) június 6. – Szalay Sándor Európa-bajnok műkorcsolyázó († 1965) június 12. – Németh Imre magyar újságíró, író, politikus, országgyűlési képviselő († 1970) június 14. – Vay Miklós magyar földbirtokos, mezőgazdász, vállalkozó, országgyűlési képviselő († 1982) július 3. – Bortnyik Sándor festő, grafikus († 1976) július 5. – Habsburg–Tescheni Leó Károly főherceg osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg, cs. és kir. lovassági százados, majd a Lengyel Köztársaság hadseregének tisztje, földbirtokos († 1939) július 19. – Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij orosz(szovjet) költő († 1930) július 25. – Nagy Imre, festőművész († 1976) augusztus 5. – Vera Holodnaja – filmszínésznő, az egyik első oroszországi filmsztár († 1919) szeptember 13. – Vörös Géza magyar levéltáros, vármegyei tisztviselő († 1946?) szeptember 16. – Korda Sándor (Sir Alexander Korda), magyar származású brit filmrendező, producer († 1956) szeptember 16. – Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas kémikus († 1986) szeptember 22. – Lahner Emil, festőművész († 1980) szeptember 23. – Boér Ágoston magyar földbirtokos, követségi titkár, országgyűlési képviselő († ?) szeptember 23. – Simon Ferenc magyar gazdálkodó, országgyűlési képviselő († 1951) október 10. – Niedermann Imre magyar történész, levéltáros († 1948) október 13. – Kölcsey István magyar földbirtokos, jogász, országgyűlési képviselő († 1974) október 15. – Uhlyárik Jenő, olimpiai ezüstérmes vívó, sportvezető, honvédtiszt († 1974) október 28. – Farkas Imre politikus, országgyűlési képviselő († 1955) november 2. – Battista Pininfarina (er. Giambattista Farina), olasz sportkocsitervező és -építő († 1966) november 2. – Byssz Róbert, magyar festő, karikaturista, grafikus, újságíró († 1961) november 13. – Edward Adelbert Doisy, Nobel-díjas amerikai biokémikus († 1986) november 20. – Ábrahám Ambrus Andor, zoológus, ideghisztológus, az MTA tagja († 1989) november 22. – Lazar Moiszejevics Kaganovics, ukrán zsidó származású bolsevik forradalmár, népbiztos, szovjet kommunista politikus, az SZKP PB tagja, miniszterelnök-helyettes († 1991) december 3. – Torma Imre festőművész († 1954) december 11. – Váczy György magyar ügyész, ügyvéd, országgyűlési képviselő († 1964) december 26. – Mao Ce-tung, tanító, forradalmár, Kína első elnöke († 1976)

Halálozások január 2. – John Obadiah Westwood, brit entomológus (* 1805) január 7. – Josef Stefan, szlovén fizikus, matematikus és költő (* 1835) január 25. – Forró Elek honvéd ezredes (* 1813) február 6. – Reinoudina de Goeje holland írónő február 7. – Erődi Dániel József gimnáziumi tanár, lapszerkesztő (* 1844) március 16. – Puskás Tivadar, feltaláló (* 1844) március 27. – Edelsheim-Gyulai Lipót császári és királyi lovassági tábornok (* 1826) április 21. – Markusovszky Lajos orvos, egészségügyi reformer (* 1815) június 15. – Erkel Ferenc zeneszerző, a magyar „Himnusz” zeneszerzője, karmester, zongoraművész, pedagógus, sakkmester, a Pesti Sakk-kör első elnöke (* 1810) július 2. – Aschermann Ferenc honvéd ezredes (* 1821) július 2. – Georg Daniel Teutsch erdélyi szász történész, evangélikus püspök (* 1817) november 1. – Jan Matejko lengyel festő (* 1838) november 6. – Pjotr Iljics Csajkovszkij orosz zeneszerző (* 1840) november 12. – Alexander Bach osztrák politikus, belügyminiszter (* 1813) november 18. – Charles Force Deems amerikai egyházi személy (* 1820) november 21. - Majer István pedagógus (* 1813) november 25. – Pápai Károly néprajzkutató, az obi-ugor népek kutatója (* 1861)

Jegyzetek

Kategória:19. század