Dóczi Tamás Péter (Szeged, 1949. szeptember 25. –) Széchenyi-díjas magyar orvos, idegsebész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe az idegsebészet, ezen belül az agyi térfogat-szabályozás és a minimálisan invazív sebészeti eljárások. 1992 és 2014 között a Pécsi Tudományegyetem (2000-ig Pécsi Orvostudományi Egyetem) Idegsebészeti Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára.
Életpályája
1967-ben érettségizett, majd felvették a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karára, ahol 1973-ban szerzett orvosi diplomát. Ezt követően az egyetemen a II. számú Sebészeti Klinikáján kapott állást, ahol 1977-ben általános sebészeti szakvizsgát tett. 1978–79-ben a londoni, idegi betegségekre specializált National Hospital for Nervous Diseases orvosa. Hazatérése után visszatért a szegedi II. számú Sebészeti Klinikára, immár adjunktusként. 1980-ban szerezte idegsebészeti szakvizsgáját. 1990–91-ben a Zürichi Egyetemi Klinikán idegsebész főorvos volt. 1992-től a Pécsi Orvostudományi Egyetem Idegsebészeti Klinikájának tanszékvezetőjévé nevezték ki, egyetemi tanári beosztásban. A tanszéket az egyetem 2000-es reorganizációja (a Janus Pannonius Tudományegyetemmel való összevonás) után is megtartotta. A tanszék vezetését 2014 végén adta át, így összesen huszonkét évig irányította az Idegsebészeti Klinika munkáját. 2015-től a klinikán egyetemi tanár. 1997 és 2000 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott.
1982-ben védte meg az orvostudomány kandidátusi, 1994-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Klinikai Idegtudományi Bizottságának lett tagja, ezenkívül a Klinikai Műtéti Bizottság és a Klinikai Bizottság tagja. 2001 és 2004 között az akadémia közgyűlési képviselője volt. 2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2013-ban rendes tagjává választották. Akadémiai tevékenységén túl a tudományos közélet más területein is aktív: 1990 és 1995 között a Magyar Idegsebész Társaság főtitkára, 2003 és 2005 között a Magyar Gerincgyógyászati Társaság elnöke volt, emellett 2006-ban a Magyar Idegsebészeti Társaság elnökévé választották. Nemzetközi színtéren a European Association of Neurossurgical Societies kutatási bizottság tagja (1987–1995), majd 1999-ig elnöke, 2003-ig pedig alelnöke volt. 2007 és 2010 között pedig a tagi bizottság elnökeként tevékenykedett. 1984-ben az amerikai Congress of Neurological Surgeons, 1994-ben az Academia Eurasiana Neurochirurgica, 1996-ban a német Arbeitsgemeinschaft der deutschprachigen neurointensiv Therapeuten tagja lett. Emellett az Acta Neurochirurgia és a Neurosurgical Reviews című folyóiratok szerkesztőbizottságaiba is bekerült. Több mint százhúsz tudományos közlemény szerzője vagy társszerzője. Publikációit magyar, angol és német nyelven adja közre.
Főbb publikációi
Successful removal of an intrapontine haematoma (társszerző, 1979) Syndrome of inappropriate secretion of antidiuretic hormone after subarachnoid hemorrhage (társszerző, 1981) Brain water accumulation after central administration of vasopressin (társszerző, 1982) The pathogenetic and prognostic significance of blood-brain barrier damage at the acute stage of aneurysmal subarachnoid haemorrhage (1985) Blood-brain-barrier damage during the acute stage of subarachnoid hemorrhage, as exemplified by a new animal-model (társszerző, 1986) Tumors of the limbic and paralimbic systems (társszerző, 1992) Significance of the rate of systemic change in blood pressure on the short-term autoregulatory response in normotensive and spontaneously hypertensive rats (társszerző, 1993) Az agy térfogatszabályozása (akadémiai doktori értekezés, 1994) Biportal endoscopic management of third ventricle tumors in patients with occlusive hydrocephalus: Technical note (társszerző, 1997) Increased aquaporin-4 immunoreactivity in rat brain in response to systemic hyponatremia (társszerző, 2000) Delayed onset of brain edema and mislocalization of aquaporin-4 in dystrophin-null transgenic mice (társszerző, 2002) Preinjury administration of the calpain inhibitor mdl-28170 attenuates traumatically induced axonal injury (társszerző, 2003) In vivo brain edema classification: New insight offered by large b-value diffusion-weighted MR imaging (társszerző, 2007) Nanophase separation in segmented polyurethane elastomers: Effect of specific interactions on structure and properties (társszerző, 2008) Genome-wide association study of intracranial aneurysm identifies three new risk loci (társszerző, 2010) Update on protein biomarkers in traumatic brain injury with emphasis on clinical use in adults and pediatrics (társszerző, 2010) Brain injury biomarkers may improve the predictive power of the IMPACT outcome calculator (társszerző, 2012)
Díjai, elismerései
Európai Idegsebészeti Társaságok Szövetségének Upjohn-díja (1984) Kiváló orvos (1984) Pro Communitate díj Pécs (1994) Szentágothai János-díj (2000) Ipolyi Arnold-díj (2008) Szent-Györgyi Albert-díj (2010) A Magyar Érdemrend középkeresztje (2015) Széchenyi-díj (2017) Prima-díj (2024)
Tüke-díj (2024)
Jegyzetek
Források
37. o.
32. o.
32. o. Professzori arcképcsarnok. [közreadta a] Pécsi Tudományegyetem. [ötlet és fotó Mánfai György fotóművész] Felelős kiadó Tóth József rektor [szerkesztette a PTE Marketing osztály. Dezső Krisztina, Glass Beáta]. 2003. 38.
Életrajz saját honlapján 2009-es adatlap a Pécsi Tudományegyetem honlapján
Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar sebészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Szent-Györgyi Albert-díjasok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Szegediek Kategória:Élő személyek Kategória:Pécsi orvosok Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Pécsi tudósok Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:Prima díjasok