bélyegkép|Apszis és oltár bélyegkép|Freskók a falakon A római San Vitale-templom (olasz nyelven: Basilica di Santi Vitale e Compagni Martiri in Fovea, latinul: Ss. Vitalis, Valeriae, Gervasii et Protasii) az 5. század elején épült. A San Vitale címtemplom, rangja basilica minor. Ma a Viminalis dombra vezető Via Nazionale főút mentén helyezkedik el, de az út szintjétől mintegy 6 méterrel mélyebben.
Története A templomot I. Ince pápa építtette 408 és 412 között egy Vestina nevű özvegy hagyatékából. Bussagli (Hrsg.): Rom - Kunst & Architektur, S. 170. A dedikáció, amely a milánói Szent Vitális és felesége, Szent Valéria, valamint fiaik, Szent Gervasius és Protasius tiszteletére szenteli a templomot, 412-re van datálva. Szümmakhosz pápa 499-es szinódusának feljegyzéseiben a templom Titulus Vestinae néven szerepel és a dokumentum három presbitert is felsorol.
A templomot sokszor felújították, ezek közül a legjelentősebb a IV. Szixtusz pápa által megrendelt munka volt, amikor az addig három hajós épületből egyhajós templom lett 1475-ben. További felújítási munkálatokra került sor 1598-ban, 1938-ban és 1958-1960-ban, amikor már nagy figyelmet fordítottak a korai állapotok visszaállítására.
Az épület A templom oszlopos előcsarnoka, a portico a legrégebbi épületrészek közé tartozik, valószínűleg 5. századi. A 16. század végén került a felirat IV. Szixtusz pápa címerével. IX. Piusz pápa építtette a bejárathoz ereszkedő lépcsősort 1859-ben.
Az egyhajós belső tér falait freskók díszítik. Az legrégebbi korból származó apszist Andrea Commodi korai barokk stílusú Kálváriája ékesíti.
Bíborosok A címtemplom tituláris bíborosai közül ismert Gennaro Cesio neve, akit 494-ben nevezett ki I. Geláz pápa, valamint Fisher Szent János, akit 1535-ben VIII. Henrik angol király végeztetett ki. A 21. század elején a San Vitale Adam Maida egyesült államokbeli bíboros címtemploma.
A templom bíborosainak listája 1500-tól
Jaime Serra (1500–1502) Giovanni Stefano Ferrero (1502–1505) Antonio de Ferreri (1505–1508) René de Prie (1509–1511) Antonio Maria Ciocchi del Monte (1511–1514); in commendam (1514–1517) Francesco Conti (1517–1521) Marino Grimani (1528–1532) Esteban Gabriel Merino (1533–1534) John Fisher (1535) Gasparo Contarini (1535–1537) Giovanni Maria Ciocchi del Monte (1537–1542) Giovanni Girolamo Morone (1542–1549) Filiberto Ferrero (1549) Giovanni Ricci (1551–1566) Luigi Pisani (1566–1568) Luigi Cornaro (1568–1569) Gaspar Cervantes (1570) Pietro Donato Cesi (1570–1584) Costanzo da Sarnano (OFMConv) (1587) Antonio Maria Sauli (1588–1591) üresedés (1591–1596) címtemplom szüneteltetése (a templom a jezsuiták birtokába került) 1596 címtemplom visszaállítása 1880 Andon Bedros Hassunian (1880–1884) Guglielmo Massaia (OFMCap) (1884–1889) Albin Dunajewski (1891–1894) üresedés (1894–1902) Jan Puzyna de Kosielsko (1902–1911) Louis-Nazaire Bégin (1914–1925) Vicente Casanova y Marzol (1925–1930) Karel Kašpar (1935–1941) Manuel Arce y Ochotorena (1946–1948) Benjamín de Arriba y Castro (1953–1973) František Tomášek (1973–1992) Adam Joseph Maida (1994 óta)
Jegyzetek
Források
A címtemplom bíborosai 1294–1591 A címtemplom bíborosai 1880-tól
Kategória:Róma katolikus templomai, kolostorai Kategória:Címtemplomok Kategória:Olaszország középkori építményei