A tangutológia a tangut nép kultúráját, történelmét, művészetét, és nyelvét vizsgáló tudomány, amely különös tekintettel a tangut által saját írásukkkal lejegyzett dokumentumok, művek filológia kutatásán alapul.
A tangutok 1038-ban Nyugati néven önálló dinasztiát alapítottak Északnyugat-Kínában, amely egészen 1227-ig, a mongol hódításokig fennmaradt. A tangut írást 1036-ban fejlesztették ki és vezették be általános használatra. A könyvnyomtatásnak köszönhetően az írásrendszer széles körben elterjedt, és a dinasztia bukását követően szórványosan még a mongol - (1271–1368) és a Ming-dinasztia (1368–1644) idején is létezett. A legutolsó tangut írással lejegyzett emlék, az 1502-ből származó buddhista felirat, amely a tartománybeli templomának, két, úgynevezett „dharani oszlopán” olvasható. A mandzsu -dinasztia (1644–1911) idejére a tangut nyelv az írással együtt kihalt, emléke elveszett. A -, a - és a Ming-kori kínai könyvekben nem maradt nyoma a tangut írásnak. Majd csupán a 19. században fedezték fel újra.
A tangutológia kezdetei
A tangut írás legkorábbi azonosítása thumb|right|220px|A 14. század közepéről származó tangut nyelvű buddhista szöveg a Peking közelében található i kapu belső oldalán A tangut írás legkorábbi modern azonosítása a kínai tudós, (张澍; 1781–1847) nevéhez fűződik, aki 1804-ben a tartománybeli ben, a templom (護國寺) sztúpájának kétnyelvű feliratát tanulmányozva állapította meg, hogy a szöveg a kínai mellett az egykori Nyugati -dinasztianyelvén íródott. Ekkor nyert bizonyosságot az is, hogy a Peking közelében húzódó nagy fal i (居庸關) kapujának belső oldalán olvasható, addig ismeretlen nyelvű felirat, ugyancsak tangut nyelven íródott.
felfedezése szinte a század végéig visszhang nélkül maradt és nem vált széles körben ismertté. Jól lehet, a „Felhő-terasz” ( 雲臺) néven ismert kapu – amely eredetileg 1343–1345-ben egy pagoda alapjaként épült – belső oldalán olvasható hat különböző írással (kínai, szanszkrit, phagpa, tibeti, régi ujgur és tangut) feljegyzett buddhista tartalmú szöveg közül addig mind a kínai, mind pedig a nyugati tudósok csak az első ötöt azonosították. A brit misszionárius Alexander Wylie (1815–1887) 1870-ben az "An ancient Buddhist inscription at Keu-yung Kwan" című tanulmányában az ismeretlen írást még dzsürcsiként azonosította. Az ugyancsak brit orientalista, Stephen Wootton Bushell (1844–1908) volt az első nyugati tudós, aki 1899-ben megjelent tanulmányában adta közre az akkor már 95 éve ismert tényt, miszerint a kapubélésen olvasható hatodik, ismeretlen írás nem más mint a tagut.
A tangut írás megfejtésére tett első kísérletek thumb|right|150px|37 tangut írásjegy Bushell-féle megfejtési kísérlete Bushell, aki 1868-tól 1900-ig orvosként tevékenykedett a pekingi brit nagykövetségen, szenvedélyes numizmatikus volt, s gyűjteménye számos, a Nyugati -dinasztia idejéből származó, tangut írásjegyekkel is jelzett pénzérmét tartalmazott. Kutatási anyagát elsősorban ezek az érmék képezték, s a 37 tangut írásjegy megfejtését tartalmazó tanulmányát 1896-ban jelentette meg.
Bushell tangut numizmatikai tevékenységével nagyjából egyidőben, a pekingi francia követség egyik tolmácsa, Georges Morisse a Lótusz szútra tangut nyelvű, háromkötetes fordítása alapján próbálta megfejteni a tangut írást. Az 1901-ben megjelentetett munkájában Morisse mintegy 160 tangut írásjegyet azonosított és bizonyos nyelvtani szabályokat is képes volt felismerni.
A tangutológia fejlődése (1908-tól az 1930-as évekig) A fennmaradt tangut nyelvű szövegek gyér száma igen csak megnehezítette a Bushell és Morisse által megkezdett, közvetlenül a tangut íráson alapuló további filológiai kutatások kibontakozását. Ez a megtorpanás azonban csak 1908-ig tartott, amikor is Belső-Mongóliában, a Góbi sivatag szélén Pjotr Kozlov (1863–1935) felfedezte az egykori Nyugati -dinasztia erődvárosát, Kara-hotót. A tangutok híres „fekete városa” a sivatagból előretörő homok miatt a Ming-dinasztia idejére elnéptelenedett, és mintegy félévezreden át a homokba temetve, érintetlenül áll. Kozlov a város falain kívül álló hatalmas sztúpát berobbantatta, és annak belsejében mintegy kétezer nyomtatott könyvet, kéziratot fedezett fel, melyek zöme kínai és tangut nyelven íródtak, de a tangut buddhista művészet számos páratlan emlékei is innen került elő. Kozlov a leletet Szentpétervárra az Orosz Földrajzi Társasághoz szállíttatta. Innen a teljes anyag átkerült a Tudományos Akadémia Ázsia Múzeumába, amely később az Orosz Tudományos Akadémia Orientalisztikai Kutató Intézetének szentpétervári tagozata lett, a mai neve pedig Keleti Kéziratok Intézete. Kozlov páratlan felfedezésének volt köszönhető, hogy a tangutológia az orientalisztikán belül önálló tudományággá válhatott. Az orosz tangutológia thumb|right|150px|Kara-hotóból származó tangut buddhista festmény Miután a kara-hotói lelet 1909 őszén Szentpétervárra érkezett, a sinológus Alekszej Ivanov (1878–1937) látott neki a hatalmas anyag katalogizálásához, és előzetes tudományos vizsgálatához. A tangut írás megfejtéséhez vezető jelentős áttörést a kínai–tangut nyelvű szójegyzék, jelentette, amely a „Gyöngy a tenyérben” ( 番漢合時掌中珠) címet viseli. A khara-hotói anyagból később olyan tangut egynyelvű szótárak és glosszáriumok is előkerültek, mint a „Homofónok” ( 音同), az „Írásjegyek tengere” ( 文海), vagy a „Vegyes írásjegyek” ( 雜字).
Ivanov 1909 és 1920 között számos, a tangut írással kapcsolatos tudományos cikket adott közre, amely nagy segítséget és egyben bátorítást is jelentett más tudósok számára a tangut nyelv tanulmányozásához. 1916-ban a német orientalista, Berthold Laufer (1874–1934), épp Ivanov tanulmányainak nyomán jelentette meg az a publikációját, amelyben elsőként kísérelte meg néhány tangut írásjegy hangtani rekonstrukcióját, amely alapján arra a feltételezésre jutott, hogy a tangut nyelv genealógiailag a tibeto-burmai nyelvcsalád lolo-moszo (ma: lolo-burmai) ágához tartozhatott.
A „Gyöngy a tenyérben” és más szótárak, glosszáriumok alapján Ivanov össze tudta állítani az első rövid, mintegy 3 000 tangut írásjegyet tartalmazó szótárat. Szótárával már 1918-ra elkészült, ám az országban kialakult bizonytalan politikai állapotok miatt ekkor még nem jelentette meg. A csupán kéziratban létező szótárat az Ázsia Múzeumban hagyta, és 1922-ben visszatért szülővárosába. 1937-ben azonban Ivanov a sztálini „nagy tisztogatás” áldozata lett, és a tangutológia mérföldkövévé válható munkájának nyoma veszett.
Ivanov munkáját Nyikolaj Nyevszkij (1892–1937) folytatta. Nyevszkij 1915 óta Japánban élt és elsősorban a japán, az ainu, valamint Tajvan őslakosságának a knak (鄒) a nyelvét kutatta. Miután 1925-ben találkozott Ivanovval Kínában, érdeklődését felkeltették a kara-hotói tangut írásos szövegek, és úgy döntött maga is vállalkozik az írás megfejtésére. Nyevszkij 1929-ben tért vissza a Szovjetunióba és kezdte meg munkáját Leningrádban az Orientalisztikai Intézetben. 1937 késő őszén az általa összeállított szótár készen állt a kiadásra, amikor japán feleségével együtt letartóztatták és kivégezték. Ezzel majd három évtizedre megtorpantak a tangut tárgyú kutatások a Szovjetunióban.
Kína 1912-ben a neves kínai antikvárius, (1866–1940) találkozott Ivanovval Szentpétervárott, és engedélyt kapott tőle, hogy a „Gyöngy a tenyérben” című glosszárium kilenc oldaláról másolatot készítsen, amelyet még ebben az évben megjelentetett Kínában. 1922-ben ismét találkozott Ivanovval, ezúttal ben, és rábeszélte az orosz tudóst, hogy a teljes művet lemásolhassa. Ezt később, 1924-ben legidősebb fia, (羅福成; 1885–1960) jelentette meg. 1935-ben ugyancsak jelentette meg a „Homofónok” fakszimile kiadását is. harmadik fia, (羅福萇; 1896–1921) folytatta a tangut művek iránt családi elkötelezettség hagyományát, és 18 éves korában írt egy kézikönyvet a tangut írásról.
1917-ben a tartománybeli ban öt cserépkoró került elő, amelyekbe egykor elrejtett tangut nyelvű buddhista szövegeket találtak. Az anyagot Pekingbe küldték, és a Kínai Nemzeti Könyvtár tangut gyűjteményének első első kincseivé lettek. A lelettel kapcsolatos tudományos vizsgálatok eredményeit 1932-ben a Bulletin of the National Library of Peiping különszámában adták közre. Az anyag tudományos feldolgozásában olyan kínai, japán és orosz szakemberek vettek részt, mint , (王靜如; 1903–1990), Isihama Dzsuntaró (石滨纯太郎), Ivanov és Nyevszkij.
Máshol Az 1920-as és 1930-as években néhány tudós, mint például Nyevszkij a Szovjetunióban, Laufer Németországban, Kínában és Stuart N. Wolfenden (1889–1938) az Egyesült Államokban (a kaliforniai Berkeley Egyetemen) arra a néhány, Kara-hotóból előkerült, tangut szövegekhez íródott tibeti szójegyzékre összpontosította a figyelmét, amelyek segítségével lehetőség nyilt a tangut nyelv hozzávetőleges fonetikai rekonstrukciójára is.
Mindeközben Angliában Gerard Clauson (1891–1974) hozzálátott a Stein Aurél által, 1913–1916-ban Kara-hotóban feltárt és a londoni British Museumban őrzött tangut nyelvű kézirattöredékek feldolgozásához. 1937–1938-ban Clauson elkészítette a nyelv vázlatos szótárát (Skeleton dictionary of the Hsi-hsia language), amely azonban soha sem jelent meg.
A Távol-Keleten dúló második kínai–japán háború, valamint a Szovjetunióban kibontakozó politikai diktatúra miatt az 1930-as évek második felében megtorpantak a kínai, a japán és az orosz tangutológiai kutatások. A második világháború kitörését követően pedig Európában és az Egyesült államokban is szünetelt a tangutológia.
A tangutológia újjáéledése (az 1950-es és 1990-es évek között) thumb|right|220px|Az Avatamszaka szútra tangut változata Japán A második világháborút követően majd egy teljes évtizedre volt szükség, hogy a tangutológiai kutatások újra induljanak. Elsőként Nisida Tacuo (西田龍雄; 1928–2012) a Kiotói Egyetem kutatója jelentkezett említésre méltó eredményekkel az 1950-es évek közepén. A ma már korábban is ismert, úgy nevezett „Felhő-terasz” felirat vizsgálatát követően a kiváló japán szakember figyelme a tangut nyelv hangtani rekonstrukciója felé terelődött. 1964–1966-ban jelentette meg monumentális művét a tangut nyelv fonológiai rekonstrukciójával kapcsolatban, amely egy 3000 írásjegy jelentését is tartalmazó szótárat is magában foglalt. A későbbiekben Nisida tanulmányozta a tangut nyelvű Avatamszaka szútrát (1975–1977) és a tangut szertartási verseket is (1986).
Szovjetunió thumb|right|220px|A háború művészetének tangut változata A Szovjetunióban a tangutológia újjáéledése 1960-ra tehető, amikor is megjelentették a 23 évvel korábban kivégzett Nyevszkij monumentális, Tangut filológia című művét, amelyért két évvel később, 1962-ben posztumusz Lenin-díjjal tüntették ki. A két kötetben megjelentetett, mintegy ezer kéziratos oldalt tartalmazó mű a tangut írás első modern szótárának tekinthető, amely a kutatók új nemzedékének nyitott utat a tangut nyelvű szövegek vizsgálatához. Az 1960-as években a leningrádi Keleti Kéziratok Intézetében, Jevgenyij Kicsanov (1932–2013) vezetésével egy fiatal tudósokból verbuválódott csoport látott neki az akkor már több mint fél évszázada feldolgozatlan kara-hotó tangut nyelvű szövegek tudományos vizsgálatához és fordításához.