Louis Pierre Hyppolite Ricard (Caen, 1839. március 17. – Rouen, 1921. március 2.) francia jogász és politikus.
Életpályája Jogot végzett és utána ügyvéd lett Rouenban, ahol később polgármesterré, 1885-ben pedig képviselővé választották. A képviselőházban a köztársasági balpárthoz csatlakozott. 1892 februárjában igazságügyi és közoktatási miniszter lett Loubet kormányában, ahol erélyesen lépett fel a főpapság ellen. A Panama-válság kitörése után Ricard saját felelősségére utasította az államügyészt, hogy a csalók ellen a vádkeresetet megindítsa; Reinach báró tetemének boncolását és az öngyilkos papírjainak lefoglalását ellenben megakadályozta. A képviselőház emiatt 1892. november 28-án az egész kormánynak bizalmatlanságot szavazott, mire az Ricard-ral együtt lemondott. Loubet megmaradt ugyan az új kormány élén, de Ricard tárcáját Bourgeois kapta meg. Ricard csak 1895 novemberében lett újra miniszter, amikor a Bourgeois-kormányban az igazságügyi tárcát bízták rá. A délivasút-társaság szindikátusa által elkövetett csalárd üzelmek dolgában nagy erélyt fejtett ki. 1896 áprilisában az egész kormány és vele együtt Ricard is visszalépett.
Jegyzetek
Források
További információk Dictionnaire des parlementaires de Haute-Normandie sous la Troisième 298-302. old.
Kategória:Franciaországi politikusok Kategória:Francia jogászok Kategória:Franciaországi polgármesterek Kategória:1839-ben született személyek Kategória:1921-ben elhunyt személyek Kategória:A Becsületrend lovagjai