A Real McCoy (eredeti nevén M.C. Sar & The Real McCoy) német eurodance együttes.
Története 1989-ben alakultak. Legismertebb slágereik az „Another Night”, a „Love And Devotion” és a „Run Away”.
A kezdetek 1992-ig 4 kislemezt („Don’t Stop”, „Make A Move”, „Let’s Talk About Love” és „No Showbo”) adnak ki de nem jön meg a várva várt siker. A kiadó úgy ítélte meg hogy Patsy Petersen vokálja nem megfelelő, ezért az „Another Night” dalt újra felvették de immáron Karin Kasar vokálozott a dalban. A videóban viszont Patsy látható. Ez a dal meghozta az első sikereket a Real McCoy-nak. Később új énekesnő érkezett Patsy mellé Vanessa Mason személyében. A soron következő dalok az „Automatic Lover” és a „Run Away” voltak, mindkettő sikeres lett.
1995-ben megjelent a „Love and Devotion”. Még ebben az évben Patsy Petersen távozott a csapatból, helyére Lisa Cork érkezett. 1997-ben kiadták a „One More Time” című albumukat, amelyen már Vanessa Mason és Lisa Cork énekelt. De mivel nem tudták megismételni az első album sikereit nem sokkal ezután az együttes feloszlott. 1999-ben újra visszatértek de már egy teljesen más felállásban, majd piacra dobták az „It’s On You 99” 1999-es verzióját. Több év sikertelenség után 2009-ben hallattak ismét magukról. Tagjai Olaf „O-Jay”" Jeglitza (producer/rapper) Shampro (rapper/énekes) Patsy Petersen (énekesnő) Karin Kasar (énekesnő) Vanessa Mason (énekesnő) Frank Hassas (rapper) Gemma J (rapper) Lisa Cork (énekesnő) Gabriele Koopmans (énekesnő) Ginger Maria Kamphuis (énekesnő) Jason’JAM’ON’ Ammon (rapper)
Diszkográfia
Albumok
Megjelenés Album címe Legjobb helyezés Minősítés CAN UK US AUS"Real McCoy - Australian chart history". Australian-charts.com. Hozzáférés ideje: 24 May 2009. NZ 1990 On the Move! Released: 1990 Label: Galaxis Formats: CD, Cassette, Vinyl — — — — —1994 Space Invaders Released: August 24, 1994 Label: Hansis Formats: CD, Cassette, Vinyl Re released in 1998 under the name "Love And Devotion" — — — — —1995 Another Night Released: March 14, 1995 Label: Arista Records Formats: CD, Cassette 20 6 13 6 1CAN: Platinum1997 One More Time Released: March 25, 1997 Label: BMG Formats: CD, Cassette, Vinyl 55 — 79 — — "—" kiadványok amelyek nem értek el helyezést vagy nem kerültek kiadásra.
Kislemezek Megjelenés Dal Legjobb helyezés Minősítés(sales threshold) Album AUS AUT CAN CANDance FRALescharts.com International peak positions GER IRL NED NZ SUI SWE UK US[ Billboard Hot 100 peaks] USDance[ Chart Listing of the Real McCoy singles on USA Billboard Charts]1989"It's on You"—4——811—3—8————FRA: SilverFrench certifications + sales See: "Les Ventes" => "Toutes les certifications depuis 1973" => "MC SAR & REAL McCoy" Infodisc.fr (Hozzáférés ideje: January 12, 2009)On the Move!"Pump Up the Jam"—————16—100——————"Don't Stop"————1941—18——————"Make a Move"—————————29————1992"Let's Talk About Love"—————————————— csak kislemezek"No Showbo"——————————————1993"Another Night"1305512018613164222231UK: Silver US: Platinum Another Night1994"Automatic Lover (Call for Love)"18——93820——44321958523"Run Away"4243310—2253862511633US: Gold1995"Love & Devotion"716———37162628—1611——"Come and Get Your Love"18—424—5322378——19191"Sleeping with an Angel/Ooh Boy"————————————101191997"One More Time"3—81—85—————812714AUS: PlatinumAustralian certification One More Time"I Wanna Come (With You)"82——12————————105—"(If You're Not in It for Love) I'm Outta Here"————————————102—1998"Pump Up the Jam '98"—————————————— csak kislemezek1999"It's on You '99"———14——————————2000"Hey Now"——————————————2006"Follow My Heart"——————————————2007"People Are Still Having Sex"Registration of "People are still having sex" (Real McCoy) in the catalog of the national German Music Archive—————————————— "—" helyezés nélküli dalok
Jegyzetek
Kategória:1989-ben alakult együttesek Kategória:Német popegyüttesek Kategória:Eurodance-együttesek