II. Károly (angolul Charles II; 1630. május 29. – 1685. február 6.)A dátumok a cikkben a julián naptár szerint vannak megadva. Skócia királya 1649-től 1651-ig, valamint Anglia, Skócia és Írország királya az 1660-as Stuart-restaurációtól 1685-ös haláláig.
I. Károly és Bourbon Henrietta Mária legidősebb, a felnőttkort megért fia volt. Apját az angol polgárháború lezárásaként 1649. január 30-án kivégezték; ezt követően a skót parlament Skócia királyává nyilvánította, az Oliver Cromwell vezette angol köztársaság azonban ezt nem fogadta el. Károly az 1651-es worcesteri csatában vereséget szenvedett Cromwelltől és Franciaországba menekült; itt, valamint Hollandiában és Spanyol-Németalföldön töltötte a következő kilenc évet. Cromwell halálát követően Londonban politikai válság lépett fel és 1660-ban a parlament visszahívta Károlyt az angol trónra.
A javarészt királypárti "gavallér parlament" elfogadta a clarendoni törvényeket, hogy a vallási radikálisok ellenében megerősítse az anglikán egyház pozícióit. Károly aláírta a törvényeket, bár maga inkább a vallási toleranciára hajlott. Az angolok gyarmati és kereskedelmi terjeszkedésük miatt összeütközésbe kerültek a hasonló vallású hollandokkal, megvívták a második, majd a franciákkal szövetkezve a harmadik angol-holland háborút. Az utóbbi során Károly a XIV. Lajossal kötött titkos szerződésben kötelezte magát, hogy a katonai és pénzügyi segítségért cserébe a jövőben áttér a katolikus vallásra. Károly próbálta enyhíteni a katolikusokat és radikális protestánsokat sújtó megkülönböztető intézkedéseket, de a parlament ellenállása miatt nem járt sikerrel. 1679-ben hamis összeesküvés-elméletek miatt katolikusellenes hisztéria tört ki és a parlament ki akarta zárni az örökösödésből Károly katolikus öccsét, Jakabot. A válság során vált szét az angol politikát hosszú ideig meghatározó tory és whig párt. Miután 1683-ban a kizáráspárti whigek összeesküvést szőttek Károly és Jakab meggyilkolására, a király nyomást gyakorolt a bíróságokra, hogy végeztessék ki vagy száműzzék a whigek vezetőit. A kizárási válság során Károly négy alkalommal is feloszlatta a parlamentet, majd egészen haláláig parlament nélkül kormányzott.
Barátságos, közvetlen modora miatt Károly igen népszerű volt alattvalói körében. Képzett volt a természettudományok (és az alkímia) terén, saját laboratóriuma volt a palotájában. Ő alapította meg a Royal Societyt. Felesége, Bragança Katalin minden terhessége során elvetélt, de Károlynak számos szeretőjétől tucatnyi törvénytelen gyereke született, akiknek hercegi és grófi címeket adományozott. 1685-ös halála után a trónon öccse, II. Jakab követte.
Ifjúkora, száműzetése
Károly 1630. május 29-én született a londoni St James's Palace-ban I. Károly angol és skót király, valamint felesége, a francia Henrietta Mária második fiaként (bátyja, Károly Jakab egy évvel korábban koraszülöttként jött a világra és egy napig sem élt). William Laud leendő canterburyi érsek keresztelte meg a whitehalli Királyi kápolnában június 27-én. Keresztszülei között volt anyai nagybátyja, a katolikus XIII. Lajos francia király és annak anyja, Medici Mária.; . Nevelését a protestáns Mary Sackville dorseti grófnő felügyelte. Károly születésekor automatikusan Cornwall és Rothesay hercegévé vált és megkapott néhány, ezekhez kapcsolódó egyéb címet is. Nyolcévesen apja kinevezte Wales hercegévé, bár formális beiktatására soha nem került sor.
Az I. Károly és a londoni parlament között régóta fennálló és egyre inkább elmérgesedő konfliktus 1642 augusztusában polgárháborúvá fajult. Októberben Károly herceg és öccse, Jakab maga is jelen volt az edgehilli csatában. A következő két évet a royalista párt főhadiszállásán, Oxfordban töltötték. 1645 januárjában Károly – majdani uralkodására felkészítendő – saját államtanácsot kapott és kinevezték a délnyugat-angliai királypárti csapatok formális parancsnokává.; . 1646 tavaszára a régió nagy részét elfoglalták a parlamenti erők, a hercegnek menekülnie kellett. A cornwalli Falmouthból előbb a Scilly-szigetekre, majd Jerseyre hajózott; végül pedig Franciaországba vonult önkéntes száműzetésbe, ahol csatlakozott anyjához unokatestvére, a 8 éves XIV. Lajos udvarában.; . 1646 májusában apja megadta magát a parlamentieknek.
Két évvel később I. Károlynak sikerült maga mellé állítania a skótokat és kitört a második polgárháború. A herceg ekkor Hágába költözött Mária húgához és sógorához, II. Vilmos orániai herceghez, akik Lajosnál jelentősebb segítséget nyújtottak az angol royalista pártnak. A parlamenti hajóhad egy része átállt a király oldalára, azonban a royalisták így is döntő vereséget szenvedtek Cromwelltől a prestoni csatában.
Károly Hágában rövid viszonyt folytatott Lucy Walterrel, aki később állította hogy titokban össze is házasodtak.; ; . Törvénytelen fiuk, James Crofts (később Monmouth és Buccleuch hercege) az első volt Károly házasságon kívül született gyerekeinek hosszú sorában. 1649 januárjában I. Károlyt (fia diplomáciai erőfeszítéseinek ellenére) lefejezték és Anglia köztársasággá vált. Február 5-én a skót parlament "Nagy-Britannia, Franciaország és Írország királyává" kiáltotta ki II. Károlyt; azonban csak akkor voltak hajlandóak beengedni őt Skóciába ha Angliában és Írországban is államvallássá teszi a skótoknál dívó presbiteriánus protestantizmust.
Mikor a skótokkal való tárgyalások patthelyzetbe jutottak, Károly utasította Lord Montrose-t, hogy egy kisebb sereggel szálljon partra az Orkney-szigeteken, azt remélve, hogy a katonai fenyegetéssel sikerül előnyösebb megegyezést kicsikarnia. Montrose a szigetekről átkelt Skóciába is, hogy fellázítsa a klánokat, de legyőzték, elfogták és felakasztották. Károly így kénytelen volt elfogadni a skótok feltételeit és a bredai szerződésben elkötelezte magát a presbiteriánus egyház támogatására egész Nagy-Britanniában. 1650. június 23-án megérkezett Skóciába, bár a skót egyház elveinek elfogadásával veszített angliai népszerűségéből. Uralkodói mivoltának megfelelő udvart szerveztek a számára (Perthben és a Falklandi palotában fennmaradtak udvartartásának számlái).David Stevenson, 'Minute Book of the Board of Green Cloth', Miscellany of the Scottish History Society, XV (Edinburgh, 2013), pp. 55–132.
Károly visszahívása miatt Anglia hadat üzent és 1650. szeptember 3-án a dunbari csatában a létszámhátrányban lévő Oliver Cromwell látványos győzelmet aratott. A skótok soraiban széthúzás uralkodott, a mérsékelt és radikális (Kirk Party) erők egymás torkának estek. A csalódott Károly a mérsékeltekhez akart szökni, de a radikálisok – szinte fogolyként – visszavitték magukhoz.; . Azonban még ilyen helyzetben is a skótok biztosították Károlynak az egyetlen lehetőséget apja trónjának visszaszerzésére. 1651. január 1-én a scone-i apátságban megkoronázták. Elhatározták, hogy megtámadják Cromwell hátországát és betörnek Angliába, azonban a hadjárat megszervezése nem volt megfelelő: a radikálisok vallási alapon elutasítottak számos tapasztalt katonát, de saját vezetőik között is volt aki elutasította a részvételt az akcióban (mint pl. Archibald Campbell, Argyll márkija). Az angol royalisták nem akartak egy skót sereghez csatlakozni, amely így végül 1651. szeptember 3-án a worcesteri csatában döntő vereséget szenvedett. Károlynak sikerült elmenekülnie és bár ezer fontos vérdíjat tűztek ki a fejére és minden segítőjét halálbüntetéssel fenyegették, hat héttel később, október 16-án átkelt Normandiába.; .Ezer font hatalmas összegnek számított, egy átlagos munkás egész életében nem keresett ennyit.
1653-ban a londoni parlament Lord Protectorrá nevezte ki Cromwellt, gyakorlatilag katonai diktatúrát vezetve be ezáltal. Károly a Párizs melletti Saint-Germain-en-Laye-ben húzta meg magát, ahol XIV. Lajostól kapott havi 600 livre-s apanázsból tartotta fenn magát.Charles II of England. Encyclopedia Britannica, 11th Ed. Vol XV. Cambridge: Cambridge University Press, 1910. 142. Újabb katonai akcióra azonban sem pénze, sem megfelelő támogatása nem volt. Ráadásul Párizs (és Hollandia) 1654-ben szövetséget kötött Cromwell-lel, így kénytelen volt átköltözni Spanyol-Németalföldre. 1656-ban Brüsszelben megállapodott a spanyolokkal, miszerint segít nekik a Franciaországgal szembeni háborújukban; cserébe azok támogatják majd a trónja visszaszerzését. Károly megmaradt híveiből és száműzöttekből összeállított egy kis, rosszul felszerelt, fegyelmezetlen csapatot: angliai visszatérését követően ez képezte hadseregének a magját. Az angol–skót royalista erőnek Károly öccse, Jakab volt a parancsnoka.Childs, John. Army of Charles II. Routledge, 2013 p. 2 Az 1658-ban vívott dűnék csatájában a spanyol oldalon küzdő royalisták összecsaptak a szemben álló angol republikánusokkal és mintegy kétezres létszámuk a felére csökkent. A vereség után Károly minden reménye elúszott arra, hogy egy katonai expedícióval megdönthesse Cromwell uralmát.Tucker, S Battles That Changed History: An Encyclopedia of World Conflict p. 212
A restauráció Oliver Cromwell azonban még 1658-ban meghalt. Károly visszatérésének esélye így is csekélynek látszott; a Lord Protectori címet fia, Richard Cromwell örökölte. Neki azonban nem volt sem katonai, sem kormányzati tapasztalata vagy tekintélye; a következő évben lemondott és visszahívta a Csonka parlamentet. Az ezt követő zűrzavaros időszakban a teljes anarchiától tartó George Monck skóciai kormányzó bevonult Londonba és kényszerítette a Csonka parlamentet, hogy vegye vissza a Hosszú parlament azon tagjait, akiket még az 1648-as politikai tisztogatások során zártak ki. A parlament feloszlatta magát és – közel 20 év után először – új választásokat írtak ki;Diary of Samuel Pepys, 16 March 1660. annak szabályait azonban úgy határozták meg, hogy megmaradjon a presbiteriánus többség.
A gyakorlatban viszont a royalista jelöltek és szavazók korlátozását előíró rendelkezésekkel nagyrészt nem törődtek és így olyan alsóház ült össze, ahol nagyjából egyenlően oszlottak meg a képviselők a royalista és parlamentariánus, vallásilag pedig a presbiteriánus és anglikán táborok között. Az ún. Konvenciós parlament 1660 áprilisában ült össze és röviddel később üdvözölték Károly bredai kiáltványát, melyben a király politikai toleranciát és megbocsátást hirdetett. Király kinyilvánította, hogy visszahívása esetén bevezeti a lelkiismereti szabadságot és az elnéző anglikán valláspolitikát. Korábbi ellenségeinek (kivéve az apja halálért felelős "királygyilkosoknak") megbocsát, nem száműzi őket és nem kobozza el vagyonukat. Mindenekelőtt azonban azt ígérte, hogy a parlamenttel együttműködve kíván uralkodni A londoni parlament ezt követően megszavazta Károly visszahívását; ennek híre 1660. május 8-án ért el a Bredában tartózkodó Károlyhoz. Írországban már korábban összehívták a nemzetgyűlést, amely szintén megszavazta a királyság visszaállítását és május 14-én uralkodóvá kiáltották ki Károlyt.
A leendő király 1660. május 25-én szállt partra Doverben és május 29-én, a harmincadik születésnapján ért Londonba. Bár Károly és a parlament amnesztiát adott Cromwell legtöbb támogatójának, 50 személlyel azonban kivételt tettek. Kilenc "királygyilkost" akasztással és felnégyeléssel kivégeztek, másokat életfogytig tartó börtönnel vagy hivataloktól való örökös megfosztással büntettek. Oliver Cromwell, Henry Ireton (Cromwell veje) és John Bradshaw (az I. Károlyt halálra ítélő bíró) holttesteit exhumálták és posztumusz lefejezték.
A londoni parlament évi 1,2 millió fontot (alapvetően vámokból és fogyasztási adókból) biztosított Károlynak a kormányzat működtetésére, ez azonban a gyakorlatban kevésnek bizonyult. A király tényleges jövedelme jóval kisebb volt a megítéltnél, ezért sokszor takarékoskodnia kellett az udvar kiadásaival, valamint népszerűtlen új adókat (mint pl. a tűzhelyadó) kellett kivetnie.