Gyón 1966 óta Dabas része (1989 óta városrésze) Pest vármegye Dabasi járásában, azelőtt ugyanezen járás egyik községe volt. Még korábban, az 1950-es megyerendezést megelőzően Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Alsódabasi járásához tartozott.

Fekvése Budapesttől délkeletre fekszik, a Pesti-síkságon. Dabashoz való hozzácsatolása óta e település délkeleti részét képezi.

Megközelítése, közlekedése Gyón központján végighalad, annak főutcájaként, nagyjából északnyugat-délkeleti irányban a Taksonytól Dabas központján át egészen Kecskemétig húzódó 5202-es út, így ez a legfontosabb közúti megközelítési útvonala. Az ország távolabbi részei felől az 5-ös főúton érhető el a legegyszerűbben, amely az északi határában halad el; a főút felől az 52 108-as vagy az 52 109-es számú mellékutakon közelíthető meg.

A hazai vasútvonalak közül Gyónt a érinti, melynek egy megállási pontja van itt; Gyón megállóhely az 5-ös főút és az 52 108-as út keresztezése mellett helyezkedik el.

A Volánbusznak az alábbi helyközi és távolsági buszjáratai érintik a települést: .http://www.volanbusz.hu/files/public/terkepek/vonalak/dabas.pdf

Története

A Pallas nagy lexikona így ír róla: nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye pesti közép j.-ban, (1891) 2194 magyar lak., vasuti megállóval. Itt hajdan római telep volt.

Nevezetes gyóniak Itt született Bábel Balázs (1950) kalocsa-kecskeméti érsek Balogh Sándor (1920–2000) labdarúgó Gyóni Géza (1884–1917) író Harmincz István (1928–1957) munkás, az 1956-os forradalom helyi eseményeinek egyik vezető szereplője és kivégzettje. Kovács Pál (1940–2000) politikus Lakos János (1920–1957) földműves, az 1956-os forradalom helyi eseményeinek egyik szereplője és kivégzettje; emlékét utcanév is őrzi a településen. László Alajos Antal (1793–1878) piarista áldozópap Mitták Ferenc (1949) történész, pedagógus Murányi László (1937–2023) műsorvezető Vay Sándor (Vay Sarolta) (1859–1918) gróf(nő) Vay Péter (1863–1948) gróf

Itt élt Balla Pál (1919–1959) fakitermelő, az 1956-os forradalom helyi eseményeinek egyik szereplője és kivégzettje; emlékét utcanév is őrzi a településen. D. Szabó Károly (1924–1959) földműves, az 1956-os forradalom helyi eseményeinek egyik vezető szereplője és kivégzettje; emlékét utcanév is őrzi a településen.

Itt hunyt el Back Bernát (1871–1953) üzletember, politikus, műgyűjtő, mecénás Biksza Miklós (1924–1956) politikai funkcionárius, az 1956-os forradalom utáni „rendteremtés” legmagasabb pártbeosztású kommunista áldozata Takács Ádám (1733–1797) református lelkész, prédikátor

Látnivalók Katolikus plébániatemplom Evangélikus templom Klasszicista kúriák

Jegyzetek

Források

Kategória:Dabas Kategória:Magyarország megszűnt települései Kategória:Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye települései Kategória:Magyarországi települések városrészei