Mindaugas (kb. 1203 – 1263 ősze) Litvánia első ismert nagyfejedelme és első – és egyetlen megkoronázott – királya. Származása, ifjúsága, hatalomra jutásának módja ismeretlen; egy 1219-es szerződésben már tekintélyes fejedelemként, 1236-ban pedig már a litvánok uralkodójaként említik. Az 1230-as és 1240-es években délkeleti irányban terjeszkedett. 1250-ben vagy 1251-ben, amikor állama belső problémákkal küszködött, felvette a katolikus kereszténységet és szövetséget kötött a litvánok régi ellenségével, a Livóniai Lovagrenddel. 1253 nyarán Litvánia királyává koronázták; alattvalói száma elérte a 300–400 ezret.

Uralkodása alatt elkezdte kiépíteni az államszervezetet, de le kellett küzdenie rokonai és a többi fejedelem ellenállását. Államát délkelet felől az Arany Horda tatárjai is támadták. 1261-ben felmondta szövetségét a Livóniai Lovagrenddel és feltehetően visszatért pogány vallásához. 1263-ban unokaöccse, Treniota és Daumantas fejedelem a fiaival együtt meggyilkolta őt bosszúból, mert utóbbi feleségét erővel magához vette.

Az utókor csak a 19. század végén és a 20. században kezdte a litván állam megalapítójaként tisztelni. Jelentős tettei közé sorolják a tatár előrenyomulás megállítását, Litvánia nemzetközi elismertetését és nyugati orientációját. Megkoronázásának napja (július 6.) nemzeti ünnep Litvániában.

Mindaugas volt Litvánia egyetlen királya. Bár Jagelló után a litván nagyfejedelmek többségét lengyel királlyá is koronázták, a két cím különálló maradt.

Származása és nevének eredete thumb|180px|left|Mindaugas megkeresztelése (17. sz.) Mindaugas uralkodásáról a legfontosabb korabeli források a német Livóniai verses krónika (Livländische Reimchronik) és az orosz Ipatyjev-krónika. Mindkettőt a litvánok ellenségei írták, így hangnemük elfogult (különösen az orosz krónika) és pontatlanok is, hiányoznak belőlük az események időpontjai és helyszínei. A Livóniai verses krónika például 125 verssort szentel a koronázás leírásának, de nem említi, hogy hol vagy mikor történt. Fontos forrás a király megtéréséről és koronázásáról szóló pápai bulla is. Maguk a litvánok semmilyen korabeli írásos emléket nem hagytak ránk Mindaugasról (kivéve néhány rendeletet, amivel birtokokat adományoznak a Livóniai Lovagrendnek, de ezek eredetisége vitatott). A forráshiány miatt a király személyét vagy uralkodását illetően sok a megválaszolatlan kérdés.

Az egyik ilyen kérdés Mindaugas származása és családfája. A 16–17. században írt Bychowiec-krónika a római eredetű Polemonidákra vezeti vissza a litván fejedelmek családfáját, de állításait megcáfolták. Születésének idejét 1200 körülre teszik, de erős bizonyíték ezt sem támasztja alá. A Livóniai verses krónika azt írja apjáról, hogy egy nagy fejedelem (ein kunic grôß) volt, de nevet nem említ; a későbbi krónikák szerint apját Ryngoldnak hívták. Az 1219-es szerződés szövege megemlíti bátyját, Dausprungast és annak fiait (Mindaugas unokaöccseit), Tautvilast és Gedvydast. Volt két nővérük is, egyik Szamogitia fejedelméhez, Vykintashoz, a másik Danyiil Romanovics halicsi fejedelemhez ment feleségül. Vykintas és fia, Treniota fontos szerepet játszott a későbbi hatalmi harcokban. Mindaugasnak legalább két felesége volt: egy testvérpár, akik közül az egyiket Mortának hívták, a másik [neve nem ismert] Daumantas Nalsani fejedelem felesége, Agna, akit Morta (Marta?) temetésén Mindaugas elragadott. Lehetséges, hogy volt korábbi felesége is, mert Vaišelga nevű fia és lánya (aki Svarnhoz, a későbbi nagyfejedelemhez ment feleségül) már felnőtt volt, amikor Morta gyermekei még kicsik voltak. Két másik fiát, Ruklyst és Rupeikist vele együtt meggyilkolták. Elképzelhető, hogy több gyermeke is született, de a krónikások azokról nem adtak hírt.

Nevének pontos formája is vita tárgya volt. A korabeli források sok, saját nyelvük szerint eltorzított formában írták le a nevét: latinul Mindowe; németül Mindouwe, Myndow, Myndawe, Mindaw; lengyelül Mendog, Mondog, Mendoch, Mindovg; oroszul pedig Mindovg, Mindog vagy Mindovh formák ismertek. Mivel életéről az orosz források tudósítanak legrészletesebben, a nyelvészek ezeket tartják legmegbízhatóbbnak Mindaugas eredeti litván nevének rekonstruálásában. A leggyakoribb orosz forma a Mindovg, amit litvánul Mindaugasnak vagy Mindaugisnak lehet átírni. Kazimieras Būga litván nyelvész 1909-es tanulmányában javasolta az -as toldalék használatát, és álláspontja azóta általánosan elfogadott. A Mindaugas kéttagú név, részei a min és a daug, melyek a "daug menąs" (sok bölcsesség) vagy "daugio minimas" (sok hírnév) kifejezésekre vezethetőek vissza.

Hatalomra jutása

A 13. század elején a litvánok számos törzsre oszlottak és mindegyiknek megvolt a maga független fejedelme. Egymás közötti kapcsolataikat a közös vallás és szokások, kereskedelem, rokonság, közös hadjáratok jellemezték. A 12. században megjelentek a térségben a nyugat-európai kereskedők és hittérítők, akik 1201-ben a lettek földjén megalapították Riga városát. A kereszteslovagok balti hódításait ideiglenesen megakasztotta 1236-os vereségük a saulei csatában, de a fegyveres lovagrendek továbbra is komoly fenyegetést jelentettek. Miután a mongolok megdöntötték a Kijevi Ruszt, a litvánok földjén is mindennapossá váltak a tatár betörések.

Az első egyértelmű bizonyíték arra, hogy a balti törzsek egyesítették erőiket a külső fenyegetéssel szemben, a Halics-Volhíniai fejedelemséggel kötött 1219-es szerződésük. A szerződést litván részről húsz fejedelem és egy özvegy fejedelemasszony írta alá, közülük öten elsőbbséget élveztek a többi tizenhat előtt. Fiatal kora ellenére Mindaugas, valamint bátyja, Dausprungas is a tekintélyes ötök közé tartozott, vagyis feltehetően örökölték pozíciójukat. Tizenhét évvel később a Livóniai verses krónika már egész Litvánia urának nevezi, de nem egyértelmű, hogyan jutott el odáig. A kijevi krónikák szerint több fejedelmet meggyilkoltatott vagy száműzött, köztük saját rokonait is. A brit történész, Stephen C. Rowell megfogalmazása szerint hatalomra jutása "az ismerős módszerekkel, házasság, gyilkosság és fegyveres hódítás révén történt".

Az 1230-as, 1240-es években Mindaugas megerősítette és kiterjesztette hatalmát a szomszédos balti és szláv területekre. A térséget ekkoriban eluralták a fegyveres konfliktusok; míg a litvánok Kurlandban a németekkel csatáztak, a mongolok 1240-ben elpusztították Kijevet, 1241-ben feldúlták Lengyelországot és felgyújtották Krakkót, (majd csatlakoztak a Magyarországot pusztító Batu kánhoz). A saulei csatában aratott győzelem megállította ugyan a teuton lovagok előrenyomulását, de a balti tengerparton tovább terjeszkedtek és megalapították Memel (Klaipėda) városát. Mivel északon és nyugaton a németek útját állták, Mindaugas kihasználta a kijevi állam összeomlását és délkelet felé terjeszkedett, elfoglalva Navahrudak, Hrodna, Vavkaviszk városokat, valamint a Polocki Fejedelemséget, bár az ezekért a városokért folyó csatákról a krónikák nem adnak hírt. A Gusztinyai krónika szerint 1246-ban Navahrudak templomában ortodox rítus szerint felvette a keresztséget; ennek ellenére később politikai okokból újból megkeresztelkedett, ezúttal katolikusként. 1239-ben fiát, Vaišelgát bízta meg az újonnan meghódított, Fekete Ruténiának nevezett terület kormányzásával. 1248-ban elküldte unokaöccseit, Tautvilast és Edivydast, valamint sógorát, Vykintas szamogitiai fejedelmet Szmolenszk meghódítására, de nem jártak sikerrel. 1249-ben megpróbálta megszerezni unokaöccsei és Vykintas birtokait, mire kitört a belháború.

Királlyá koronázása

Tautvilas, Edivydas és Vykintas szövetségét támogatták a nyugat-litvániai szamogétok, a Livóniai Lovagrend, Danyiil halicsi (aki felesége révén volt rokona a lázadóknak) és Vaszilkó volhíniai fejedelem is. A két orosz fejedelem elfoglalta Fekete Ruténiát és elűzte Vaišelgát. Tautvilas a németek szövetségéért cserébe Rigába ment és ottani érsek megkeresztelte. 1250-ben a lovagrend betört Litvániába és végigpusztította Mindaugas támogatóinak földjeit. Mindaugas igen nehéz helyzetbe került, egyszerre támadták északról és délről és gondolnia kellett a megmaradt területein fellángoló lázadás lehetőségére is. Sikerült azonban kihasználnia a lovagrend és a rigai érsek közötti konfliktust és gazdag ajándékaival megbékítette Andreas von Stierland nagymestert, aki még mindig neheztelt Vykintasra a saulei vereség miatt.

1250-ben vagy 1251-ben Mindaugas beleegyezett abba, hogy felad bizonyos nyugat-litvániai területeket és megkeresztelkedik, ha cserébe a pápa elismeri királynak. IV. Ince örömmel fogadta a mongolok határvidékén létrejövő új keresztény királyságot; cserébe Mindaugas a segítségét kérte a lovagrenddel és a rigai érsekkel szembeni konfliktusában. 1251. július 17-én a pápa kiadott két bullát: az egyikben utasította Kulm püspökét, hogy koronázza Mindaugast Litvánia királyává, nevezzen ki egy litván püspököt és építtessen egy katedrálist, a másikban pedig kinyilvánította, hogy a litván püspök nem a rigai érsek, hanem közvetlenül a Szentszék alá lesz rendelve. Mindaugas megkeresztelkedésének pontos időpontja nem ismert. Vele együtt kereszténnyé lett felesége, két fia és udvartartása is; Ince pápa később úgy írt hogy a király alattvalóinak sokasága is megkeresztelkedett.

A koronázás előkészületei és az egyházi hivatalok létrehozása két évet vettek igénybe. A belháború közben folytatódott; 1251 nyarán Tautvilas és megmaradt szövetségesei megtámadták Vorutát, melyet Mindaugas emberein kívül a lovagrend számszeríjászai is védtek. A támadás meghiúsult, a lázadók pedig visszavonultak Tviremet várába (talán Tverai). 1251-ben vagy 1252-ben meghalt Vykintas, Tautvilas pedig a halicsi fejedelemmel egyesítette erőit.

A Litván Királyság Mindaugas birtokadományai a Livóniai Lovagrendnek Időpont Birtok 1253. július Szamogitia egy része (Raseiniai, Betygala, Ariogala és Laukuva fele, a másik felük a püspöké lett 1254 márciusában), Dainava fele és Nadruva 1255. október Szelónia 1257 Karšuva, Nadruva, Szamogitia egy része 1259. augusztus 7. Dainava része, egész Skalva és Szamogitia 1260. június egész Litvánia (ha Mindaugas örökös nélkül hal meg) 1261. augusztus 7. egész Szelónia

Mindaugast és feleségét, Mortát 1253 nyarán koronázták meg. Heinrich Heidenreich kulmi püspök felügyelte a ceremóniát, a koronát pedig Andreas Stirland adta át. Július 6. ma az államiság napja (Valstybės diena) Litvániában. Az Edvardas Gudavičius litván történész által támogatott fenti dátum ellenére, a koronázás pontos időpontja és helye ismeretlen.

A következő nyolc évben az országban viszonylagos nyugalom honolt. A király arra használta ki a békét, hogy megszervezze állama intézményrendszerét és folytassa keleti terjeszkedését. Megerősítette hatalmát Fekete Ruténiában, Pinszkben és a Daugava-folyónál fekvő fontos kereskedelmi központban, Polockban. Békét kötött Haliccsal és lányát férjhez adta Danyiil fejedelem fiához, Svarnhoz (aki később maga is litván nagyfejedelem lesz egy időre). Megerősítette kapcsolatait a nyugati keresztény országokkal és a Szentszékkel. 1255-ben IV. Sándor pápa engedélyezte számára hogy fiát is litván királlyá koronázza. Elkezdték megszervezni a királyi udvart, a közigazgatás rendszerét és a követségeket, valamint bevezették az ezüstpénzt. Mindaugas támogatta egy vilniusi katedrális építését is, a melyet feltehetően a mai székesegyház helyén emeltek.

thumb|left|Mindaugas pecsétje 1255-ös birtokadományozó oklevelén (feltehetően a Teuton Lovagrend későbbi hamisítványa) Közvetlenül koronázása után Mindaugas nyugat-litvániai birtokokat (Szamogitia egy részét, Nadruvát és Dainavát) adományozott a Livóniai Lovagrendnek, bár itteni fennhatósága még mindig bizonytalan volt. Lehetséges, hogy 1255 után további adományokat is juttatott a német lovagoknak, de a történészek egy része az erre vonatkozó okleveleket hamisítványnak tekinti; a király olyan területeket is átadott, amelyeknek nem volt birtokában, a tanúk felsorolása és a pecsétek sem szabályosak.