A győztes Géczy Dávid kisjátékfilmje, amit 2014-ben mutattak be a MOM Kulturális Központban. Egy fiktív történet Kovács István úszóbajnokról, a győzelemről, sikerről és annak időskori megéléséről.

A film 2013-ban elnyerte a NMHH Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjának keretében a Huszárik Zoltán kisjátékfilmes és kísérleti filmes pályázat gyártási támogatását is.

2015 májusában beválogatták az augusztusban 40. alkalommal megrendezett OFF15 A-kategóriás dán filmfesztivál programjába. A Dán Filmintézet a fesztivállal együttműködésben egy évre szabadon elérhetővé tette A győztes című filmet a mindössze 11 alkotást tartalmazó, a "fesztivál legjobb rövidfilmjeit bemutató" válogatásában, elsősorban a dán oktatási intézmények és filmkultúra támogatásának céljából.

A történet Kovács István úszóedző, a moszkvai olimpia valamikori aranyérmes bajnoka fiatal tehetségekkel foglalkozik. Sem a gyerekeket, sem a munkáját nem szereti. Csak akkor érzi jól magát, ha a vízbe beugorva újra átélheti élete legnagyobb diadalát, az olimpiai bajnoki döntőt. Bár a víztől már eltiltották, számára semmi másnak nincs értelme... Egy ember portréja ez, mely lerántja a fátylat az idősekben megbújó nosztalgiáról és arról az életerőről, ami még mindig bennük szunnyad.

Szereplők

Lukáts Andor – Kovács István Kamarás Iván – Kovács István 1980-ban Földes Eszter – feleség Racsek Tamás – Tomi Szemző Simon – Simon Veczel Máté – Máté Lux Ádám – orvos Takács Koppány – gyerek Mikola Gergő – Ivan Popov, orosz úszó Askar Shalov – mongol úszó Dóka Tamás – Kovács István régi edzője Zinner László – politikus Vámos Ottó – politikus Bihari László – politikus Kovács László – politikus Grega Bernadett – politikus feleség Hábermann Lívia – politikus feleség Henriette Hubertova – politikus feleség Bodnár Tünde – riporternő Eperjesi Marcell – fotós Regula Richárd – fotós Balázs Olivér – orvos Szántó András – orvos Wittmann Miklós

Háttér Farkas Dániel operatőr ajánlotta Géczy Dániel rendező figyelmembe Podmaniczky Szilárd Szép magyar szótár című művének egyik szócikkét. Laska Pál forgatókönyvíró akkor csatlakozott a koncepció kidolgozásához, amikor az alaptörténet már megvolt – az idős úszóról, aki éjszakánként úszik, s fiatal énjével versenyez, le akarja győzni azt. Az már a közös gondolkodás gyümölcse volt, hogy az eredmény elérése minden generáció motivációja, s e mentén jött a történetbe a harmadik szál, a gyerekek.

Lukáts Andort is Farkas Dániel javasolta. A színésznek számos rendezői és színészi ötlete volt a filmmel kapcsolatban, melyek közül többet be is építettek – mint például az edzésről elkéső gyerekek ruhában vízbe parancsoló büntetését, ami egy a valóságban is létező szankció. Kamarás Iván személyiségével tudott a főszereplő (Lukács Andor) fiatal énje életre kelni a vásznon. Már többször dolgozott együtt Géczy Dáviddal azelőtt és a film kedvéért az Egyesült Államokból utazott haza a forgatásra. A 100 méteres olimpiai döntő jelenetében hivatásos úszókkal versenyzett, de nem akarta, hogy dublőr helyettesítse, ezért sokat készült.

A legnagyobb technikai kihívást az idős úszó haláljelenete jelentette. Búvár operatőrrel és több kamerával forgatták. Lukáts Andorra súlyokat raktak, hogy hitelesen és hanyatt merüljön, ráadásul a jelenetet kétszer vették fel.

A megfelelő zenei világ megteremtése hosszú és nehéz folyamat volt. A film zeneszerzője Vojnits Márton volt, aki a rendező állandó alkotótársa.

A film egyik fele ugyan napjainkban játszódik, de másik fele több mint 30 éve, egy emelkedett hangulatú eseményen. Divatvilága nehezen meghatározható, de igyekeztek hűen visszaadni, így már kosztümös filmnek számít. A ruhákért és a stylingért Cynthia Cheik Asaad, míg a látványért Digi Kővári Attila volt a felelős. Mivel mégis egy fiktív történet, az eredményjelző táblán az elmúlt 100 év olimpiai bajnokait montírozták össze, a Stephan Weissmüller névvel például a Tarzan-filmekből ismert Johnny Weissmuller emléke előtt is tisztelgett a stáb.

A film nagy részét a BVSC-, a moszkvai jeleneteket a Császár-Komjádi Béla Sportuszodában forgatták éjjelente öt napon át, napi 10 órát dolgozva.

Fesztiválok 2016. március 7–17 – 12. Akbanki Rövidfilm Fesztivál, Törökország 2015. december 9–15. Bogoshorts bogotái rövidfilmfesztivál, Columbia 2015. november 12–15. – 31. Interfilm nemzetközi rövidfilmfesztivál, Berlin 2015. szeptember – 11. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 2015. augusztus – 40. Odensei Nemzetközi Filmfesztivál (OFF15), fő versenyébe (The Main Competition) kerülés, Odense 2015. április – 25. MEDIAWAVE Fesztivál 2015, Komárom 2014. október – Magyar Filmhét 2014, Budapest

Megjegyzések

Jegyzetek

Források Győzelem 21 percben, Divatikon.hu – 2014. szeptember 10. A Médiatanács 1133/2013. (VII. 10.) számú döntése a Huszárik Zoltán 2013 pályázati eljárás bírálóbizottsági ajánlásáról, mediatanacs.hu – 2013. június 27. Nemzeti Audiovizuális Archívum: A győztes – 2014. augusztus 30. Magyar Média Mecenatúra: A győztes – 2014. (hozzáférés: 2015. március 24.) Sz. Z. J.: Kamarás Iván úszóbajnok lett, blikk.hu – 2014. január 11.

Petőfi live: Interjú A győztes alkotóival (Lukáts Andor, Géczy Dávid), M2 Petőfi TV – 2015. május 25. 22:21 (hozzáférés: 2015. június 7.) Várkonyi Andrea: Két újabb film ért el nemzetközi sikert (Géczy Dávid, Kis Sándor), Ma este – 2015.05.30-i adás (online: a mediaklikk.hu-n 9:28–15:16-ig, hirado.hu-n)

További információk Marjai Judit blogja A Győztes Rendezte Géczy Dávid (fotók) – 2014. január 9. Napsugár Anna: Sorozat A győztes című kisjátékfilm Díszbemutatóról 33. Magyar Sajtófotó Pályázat · 04. Emberábrázolás, portré (sorozat), sajto-foto.hu – 2014. Matalin Dóra: Ezért a filmért edzett Kamarás Iván hetekig (plakát) – 2014. szeptember 11. zoopop: Győztes /The Winner, 2014/, celluloidmaster.blogspot.hu – 2015. október 2.

Kategória:2014 filmjei Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:Magyar rövidfilmek