Tuzson Bence Balázs (Budapest, 1972. január 31. –) magyar politikus, jogász. 2014 óta a Fidesz országgyűlési képviselője, 2023 és 2026 között Magyarország igazságügyi minisztere.
Pályafutását ügyvédként kezdte, kormányzati munkája 2015-ben indult: 2018-ig a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, 2018-tól 2020-ig a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, 2020 és 2023 között pedig ismét a Kabinetiroda kormányzati államtitkára volt. 2022-ben a deregulációért felelős kormánybiztosi kinevezést kapott.
Varga Judit lemondását követően, 2023 augusztusában vette át az Igazságügyi Minisztérium vezetését. Hivatali ideje alatt kiemelt szerepet vállalt a jogrendszer egyszerűsítésében, a mesterségesintelligencia-alapú jogi információkereső elindításában, valamint a heves vitákat kiváltó szuverenitásvédelmi törvénycsomag parlamenti képviseletében. A 2026-os választás óta országgyűlési képviselőként folytatja a törvényhozói munkáját az Országgyűlésben.
Életútja 1991-ben tett érettségi vizsgát a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. Jogi diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán szerezte.
1997-ben az Amerikai Egyesült Államokban tett tanulmányút keretében az ottani államszervezetet és önkormányzati rendszert tanulmányozta; ekkor lett Houston város tiszteletbeli polgára és jószolgálati nagykövete.
2003-ban alapító partnere lett a Biczi és Tuzson Ügyvédi Irodának. A cég a következő évtizedben jelentős megbízásokat kapott fideszes vezetésű önkormányzatoktól (például a Rogán Antal vezette belvárosi önkormányzattól, valamint Dunakeszitől is), ami politikai pályafutásának indulásakor többször is a sajtó érdeklődésének középpontjába került. Országgyűlési képviselővé választását követően, 2014-től ügyvédi tevékenységét szüneteltette, és politikai szerepvállalása miatt megvált az irodától.
Politikai pályafutása A pártpolitikába a rendszerváltás idején, 1989-ben kapcsolódott be a Magyar Demokrata Fórum (MDF) tagjaként, ahol Antall József miniszterelnök ifjúsági tanácsadójaként is dolgozott. 1996-ig a párt budapesti I. és XII. kerületi szervezetének tagja, választmányi titkára és elnökségi tagja volt. Ezt követően, 1996 és 1999 között a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) soraiban politizált kerületi alelnökként, majd a Fidelitas tagja lett.
Önkormányzati szinten 1998 és 2006 között a Fidesz színeiben volt Budapest XII. kerületének képviselője. 2013-ban a kormánypárt dunakeszi székhelyű Pest megyei 5. számú választókerületének elnökévé választották. A 2014-es választáson országgyűlési képviselői mandátumot szerzett, és még az év őszétől 2015 októberéig a Fidesz-frakció szóvivői feladatait látta el.
Kormányzati karrierje 2015. október 21-én indult, amikor Áder János köztársasági elnök a Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációs államtitkárává nevezte ki. A 2018-as választást követően, május 22-én a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, majd 2020. január 3-ától a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára lett. Államtitkári feladatai mellett 2022. május 28-ától deregulációért felelős kormánybiztosként is tevékenykedett.
Varga Judit lemondását követően, 2023. augusztus 1. és 2026. május 12. között Magyarország igazságügyi miniszteri posztját töltötte be. Miniszteri tevékenységének kiemelt eleme volt a jogrendszer egyszerűsítése és a korábban megkezdett deregulációs folyamat folytatása. Ennek keretében 2026 márciusában az ő vezetésével indították el a kormányzat mesterségesintelligencia-alapú jogi információkereső rendszerét, amely az állampolgári tájékozódást és a jogszabályok átláthatóságát hivatott segíteni. Hivatali ideje alatt aktívan részt vett a nemzetközi és hazai szinten is heves politikai vitákat kiváltó szuverenitásvédelmi törvénycsomag parlamenti képviseletében és megvédésében.
A 2026-os országgyűlési választáson dunakeszi választókerületében vereséget szenvedett. Ennek ellenére a Fidesz országos listájáról ismét mandátumot szerzett, így képviselői munkáját a parlamentben folytathatta.
Családja Egyik felmenője Tuzson János honvéd alezredes, aki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Bem József seregében harcolt, és ő parancsnokolt a székelyföldi nyerges-tetői csatában. Nagyapja Tuzson János botanikus, egyetemi tanár.Nógrád Megyei Hírlap, 2017. május 29., 1–3. oldal
Édesanyja építészmérnök, édesapja gépészmérnök. Házas, öt gyermek édesapja.
Jegyzetek
Források Rogán Antal jobbkeze, TikTok-influenszer: bemutatjuk az új igazságügyi minisztert telex.hu, 2023. június 28. Tuzson Bence lesz az új igazságügyi miniszter index.hu, 2023. június 28.
Kategória:Fidesz-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (2014–2018) Kategória:Országgyűlési képviselők (2018–2022) Kategória:Országgyűlési képviselők (2022–2026) Kategória:Országgyűlési képviselők (2026–2030) Kategória:Országgyűlési képviselők (Fidesz) Kategória:Az MDF korábbi tagjai Kategória:Az MDNP korábbi tagjai Kategória:Magyar jogászok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyarország államtitkárai Kategória:Magyarország miniszterei Kategória:Az ötödik Orbán-kormány tagjai