Petneházy Attila (Budapest, 1966. június 14. –) magyar színművész, politikus, országgyűlési képviselő (2014–2018), a magyar–magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztos (2018–2022).
Életpályája
Színházi pályafutása A Nemzeti Színház Színiakadémiáján 1987-ben végzett. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatához a diploma megszerzését követően csatlakozott, s Nyíregyházára költözött, ahol az 1988-1989-es évadtól rendszeresen szerepelt színpadi előadásokban.
A nyíregyházi társulati munkája mellett részt vett a Déryné-hadművelet tájolószínházi program előadásaiban is.
Közéleti szerepvállalása A 2010-es önkormányzati választásokon Nyíregyháza-Sóstóhegy választókerületében önkormányzati képviselővé választották, és 2010–2014 között Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Kulturális és Sportbizottságában dolgozott.
2014 és 2018 között Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1. számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselője volt. Az Országgyűlésben a Nemzeti összetartozás bizottságának tagja, 2014. október 15-től 2018. május 7-ig alelnöke volt.
Közéleti-kulturális rendezvényeken moderátorként is közreműködött; a Nyíregyházi Polgári Szalon programjain több alkalommal konferált.
Miniszteri biztosi megbízatása 2018. november 1-jétől több egymást követő kinevezéssel 2022. április 30-áig a magyar–magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztos volt.
Rendezései Rendezőként jegyzi az Árnyéksors című előadást, valamint a Borbála című színpadi adaptációt, amely Nádasdy Borbála naplóregény-trilógiája alapján készült, és a Veres 1 Színház repertoárján szerepelt.
Színpadi szerepei Petneházy Attila színpadi szerepeiről több színházi adatbázis is nyilvántartást vezet. Az alábbi felsorolás válogatás a szerepeiből, nem teljes körű.
Tamási Áron: Énekes madár... Próba Máté Büchner: Danton... Hermann Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok... Milos Hrma Szigligeti Ede: Liliomfi... Adolf Romhányi József–Fényes Szabolcs: Hamupipőke... Gáspár királyfi Petőfi Sándor-Bakonyi Károly-Heltai Jenő-Kacsóh Pongrác: János vitéz... Kukorica Jancsi Goldoni: Terecske... Zorzetto William Shakespeare: Rómeó és Júlia... Rómeó O’hirson-Schwarz: Pippin... Lajoska Nóti Károly: Nyitott ablak... Őrmester Nemes Nagy Ágnes-Novák János: Bors néni... Titilla Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem... Kasznár Higgins: Maude és Harold... Bernard felügyelő Zágon-Nóti-Eisemann Mihály: Hyppolit, a lakáj... Nagy András George Bernard Shaw: Szent Johanna... Poulengey Dürrenmatt: Ötödik Frank... Heini Zuhrmühl Shakespeare: A velencei kalmár... Aragónia hercege Grünwald-Beda-Ábrahám-Romhányi: Bál a Savoyban... Henry Williams: A vágy villamosa... Steve Reményik Zsigmod: Vén Európa Hotel... Albert Shakespeare: Hamlet... Rosencranz Kesselring: Arzén és Levendula... Mortimer Strauss: A viszontlátás trilógiája... Peter Galambos Péter: Senki földje... Berger Tóth Ede: A falu rossza... Feledy Lajos Molière: Tartuffe... Damis Csukás István-Bergendy István: Süsü, a sárkány... Királyfi Marriott-Foot: Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk... Peter Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona... Királyfi Vajda-Valló-Fábri: Anconai szerelmesek... Lucrezio Shakespeare: Szentivánéji álom... Demetrius Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve... Akela Hrabal: Harlekin milliói... Fiatal Francin
Alfonso Paso: Hazudj inkább, kedvesem!... Lorenzo Dosztojevszkij: Ördögök... Mavrikij Nyikolajevics Presser-Sztevanovity-Horváth: A padlás... Barrabás B. Barrabás, a gengszter; Révész, aki külsőleg azonos Barrabással Szophoklész: Oidipusz... Korinthoszi pásztor Ivan Kusan: Galócza... Adam Zsazsics, csendőrtizedes Móricz Zsigmond-Kocsák-Miklós: Légy jó mindhalálig... Bárhori tanár úr Urs Widmer: Top dogs... Pascal Csehov: Platonov... Szergej Vojnyicev Molnár Ferenc: Az üvegcipő... Rendőrtanácsos Goldoni: Chioggiai csetepaté... Beppe Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről... Író Shakespeare: Szeget szeggel... Úriember; Bunkó rendőr Bertolt Brecht–Paul Dessau: A szecsuáni jólélek... Fény fia Németh Ákos: Vörös bál... Landler Manuel Buňo: Esztrád sokk Moldvai Márk–Tasnádi István: Rovarok... Hernyó Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság... Dr. David Mortimore Neil Simon: Furcsa pár... Roy Bernard Slade: Jövőre veled ugyanitt... George Yasmina Reza: Művészet... Yvan Tasnádi István: Finito... Bicke B. László, költő Vinnai András–Bodó Viktor: Fotel Henrik Ibsen: Peer Gynt... A vőlegény apja; Manó II.; Master Cotton; Begriffenfeldt; Sovány Gabriel García Márquez: Száz év magány... Apicius Egressy Zoltán: Fafeye, a tenger ész... Zöldséges Szörényi Levente–Bródy János: Kőműves Kelemen... Kelemen Ödön von Horvath: Kasimir és Karoline... Tulaj Reginald Rose: Tizenkét dühös ember... Első esküdt Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita... Berlioz; Kajafás Tasnádi István: Annuska (Móricz 2009)... Orvos Gádor Béla–Tasnádi István: Othello Gyulaházán... Katona doktor, ideggyógyász
Filmjei Játékfilmek
Napló szerelmeimnek (1987)
Televíziós szerepei
Kisváros – televíziós sorozat (2001–2003)
Jegyzetek
Kategória:Magyar színészek Kategória:Országgyűlési képviselők (2014–2018) Kategória:Országgyűlési képviselők (Fidesz) Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek