Abraham Mateo Chamorro, művésznevén Abraham Mateo (San Fernando, 1998. augusztus 25.) spanyol énekes és színész. Eddig négy albuma és nyolc kislemeze jelent meg.

A kezdetek 2006-ban robbant be a köztudta, 8 éves korában lépett először színpadra Andaluciaban, egy különdíjat nyert el akkoriban a zsűritől.

2008-ban pedig újra megjelent egy Országos Versenyen, amit meg is nyert, s vokálját dicsérték. Még ugyan ebben az évben egy tévés tehetségkutató show-ban is felbukkant, a "Menuda Noche"-ban, majd egy andalucai csatornán a "Canal Sur"-ban. Ennek a fellépésének köszönhetően nemzetközileg elismert spanyol tehetségekkel is duettezett: Raphael, David Bisbal, David Bustamante és Juan Luis Guerra.

Pályafutása 2009-ben 10 éves korában egy lemezszerződést írt alá az EMI Music Spain-nel. Majd ez év decemberében megjelent első albuma, Abraham Mateo címmel. Madridban vették fel, és Jacobo Calderón volt az album zeneszerzője. Ezen az albumon duettet énekelt a francia tini-tehetséggel Caroline Costaval. Az album első kislemeze az Vuelve conmigo volt.

2012-ben lemezszerződést írt alá az Sony Music Spain-nel. Négy évvel később, 2013. november 12-én megjelent negyedik stúdióalbuma, a AM, melynek bemutatkozó kislemeze az Señorita.

Harmadik nagylemeze 2014 őszére készült el, hiszen november 3-án megjelent a Who I AM. Hasonló sikereket ért el vele Spanyolországban, mint a bemutatkozó albumával, ám ezzel az lemezzel már Latin-Amerikában is akkora sikereket ért el.

Mateo 2 alkalommal csillogtatta meg színészi képességeit először a "Días sin Luz"-ban, ami 2009-ben jelent meg, majd 1 évvel később 2010-ben pedig a "Raphael"-ben színészkedett.

Diszkográfia

Albumok 2009: Abraham Mateo 2013: AM 2014: Who I AM 2015: Are you ready? 2018: A cámara lenta

Maxik 2009: Vuelve conmigo Without you

2011: Desde que te fuiste

2012: Señorita

2013: Girlfriend

2014 Lánzalo All the girls

2015 Todo terminó Old School

2016 Mellow Yellow

Jegyzetek

További információk

Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Spanyol énekesek Kategória:Spanyol gyerekszínészek Kategória:Youtuberek