A Golgota Gyülekezet az amerikai eredetű Calvary Chapel magyarországi gyülekezete. Magyarországon 1991 óta működő protestáns felekezet, amely Magyarországon Calvary Chapel néven is be van jegyezve 1994 óta. A Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) tagja.
A magyarországi gyülekezet alapítása 1990-ben egy másik magyarországi felekezet (bajai baptista gyülekezet) meghívására evangelizációs körúton vett részt Brian Brodersen (Calvary Chapel, Costa Mesa) egy keresztény rockegyüttessel. Szolgálatuk után kapott meghívást Greg Opean (aki akkor a Calvary Chapel, Redlands ifjúsági pásztora volt), hogy a megkezdett bibliaköröknek segítséget nyújtson. Magyarországra jövet csatlakozott hozzá Rod Thompson, aki az ausztriai „Kastélyban” szolgált. Először Baján alapítottak egy helyi gyülekezetet, majd egy évig szolgáltak a volt Jugoszlávia területén, Szabadkán. Meghívásra elindították a szegedi bibliakört, melyből az ottani gyülekezet jött létre. Ezzel párhuzamosan elindított egy bibliakört Esztergomban, ahova dicsőítésvezetőt és pásztort kért az USA-ból. Amikor a felkért szolgálattevők három hónapra visszautaztak, Greg Opean helyettesítette őket – de átmenet helyett az esztergomi gyülekezet pásztora lett két évig. Az esztergomi szolgálat alatt indult el a budapesti bibliakör 5-6 fővel, melyből a budapesti gyülekezet jött létre.
Szervezeti felépítés Magyarországon 22 gyülekezetet működtetnek, ebből hatot külföldi lelkész vezetésével. A magyarországi misszióért felelős vezető 1991 és 2007 között Greg Opean volt. 2007 júniusától Phil Metzger a magyar missziós vezető.
Magyarországi gyülekezetek Golgota Gyülekezet Baja Golgota Gyülekezet Békásmegyer A békásmegyeri gyülekezet honlapja: http://www.bekas.golgota.hu Golgota Gyülekezet Biatorbágy Golgota Gyülekezet Budapest A budapesti gyülekezet alkalmainak archívuma a http://www.golgota.tv oldalon található videó és mp3 formátumban. Golgota Gyülekezet Dél-Pest A dél-pesti gyülekezet honlapja: http://delpest.golgota.hu/ Golgota Gyülekezet Debrecen Golgota Gyülekezet Eger Az egri Golgota formálisan 2005 márciusától tartja rendszerességgel istentiszteleteit. Azt megelőzően a debreceni gyülekezet egyik szolgálójának, Nick Cadynek a vezetésével volt Egerben házicsoport, 2002-től. 2012 januárjában Hernádi János átvette a gyülekezet vezetését.Golgota Eger: Kik vagyunk? Golgota Gyülekezet Esztergom Golgota Gyülekezet Győr Golgota Gyülekezet Kaposvár A kaposvári Golgota Gyülekezet 1998 márciusában indult el. A gyülekezet lelkipásztora Kolesnikov György, aki Szabadkáról jött Magyarországra szolgálni.Golgota Keresztény Gyülekezet, Kaposvár Golgota Gyülekezet Kistarcsa A kistarcsai gyülekezet egy hétközi bibliaóraként indult 2014 elején, a vasárnapi istentiszteletek 2015 nyarán kezdődtek. Honlap: http://golgotakistarcsa.hu Golgota Gyülekezet Miskolc Golgota Gyülekezet Nyíregyháza Golgota Gyülekezet Pécs Golgota Gyülekezet Sárbogárd Golgota Gyülekezet Szeged A szegedi Golgota Gyülekezetet meghívásra 1992-ben alapította Greg Opean és néhány helybéli. Greg Opean esztergomi elhívását követően több misszionárius fordult meg náluk. A gyülekezet pásztora Kyle Eckhart, aki korábban a bajai Golgotában volt segédpásztor. Golgota Gyülekezet Szombathely Golgota Gyülekezet Sopron Golgota Gyülekezet Tatabánya Golgota Gyülekezet Tompa Golgota Gyülekezet Vác Golgota Gyülekezet Vése A vései Golgota Gyülekezet 2002 augusztusában indult el, a kaposvári gyülekezet missziójaként.Golgota Keresztény Gyülekezet – Kaposvár: Vései gyülekezet
Vezetőség Lelkészek
A gyülekezetet vezetők közül minden pásztor teljes időben az egyháznak dolgozik. A magyar pásztorok a hazai és a külföldi egyházak támogatásából élnek. A misszionáriusokat az USA-beli gyülekezetek fizetik. Elsődleges feladatuk a tanítás, lelki gondozás.
Házicsoport-vezetők A kisebb gyülekezeti csoportokat, „házicsoportokat” a „vének” vezetik.
Vajtai Bibliaiskola és Konferenciaközpont A Vajtai Bibliaiskola és Konferenciaközpont 2002 óta üzemel. A képzés folyamatos, a tanulók létszáma 100-120(?). Évente pár száz fős konferenciát is tartanak a vajtai központban.
A Bibliaiskola 2010 szeptemberétől Golgota Teológiai Főiskola néven teológia szakon nyújt államilag elismert (akkreditált) képzést BA szinten.
Dicsőítőcsoport Az egyház Kórussal is rendelkezik. A dicsőítőcsoport feladata a gyülekezeti énekek gyakorlása és betanítása a közösségnek, valamint az istentisztelet zenei szolgálata. A dicsőítésben részt vevő zenészek az előbbieken túl szerepet vállalnak – az egyházhoz szorosabban-lazábban kapcsolódó – különféle zenei projektekben is.
Hitnézetek és gyakorlat Teológia, tanítás A Golgotának nincsen „saját” tanítása. Tanításuk alapja a Biblia teljes végigmagyarázása, felkészüléshez pedig az úgynevezett induktív bibliatanulmányozási módszert alkalmazzák. Az induktív annyit tesz, következtető, „gerjesztő”, tehát a Bibliából kiinduló. Ennek lényege, hogy mivel a Biblia mondatainak nyelvtanát és a szövegösszefüggéseit elemzi, megpróbálja a minimálisra csökkenteni az előzetes teológiai ismeretek és előítéletek ráhúzását a vizsgált szakaszra. Négy pontja van:
Megfigyelés: ismétlődő szavak, ok-okozati összefüggések, ellentétek, hasonlatok, felsorolások – csoportosítások, történeti szálak Kérdezés: a megfigyelés alapján, adott szerkezeti szabályoknak megfelelő kérdőszavakkal Válaszolás: szigorúan a vizsgált szövegből Alkalmazás: a válaszok átültetése a mai napra, helyes és helytelen dolgok összehasonlítása a Biblia mérlegén
A Golgota Gyülekezet szerint „tanításuk annyira helyes, amennyire a Biblia tanítása helyes”, illetve, amennyire a tanító „helyesen alkalmazza ezen elveket”. Az elv alapja: Nehémiás könyve 8, 5-8, illetve az, hogy „az ember minden igével él, amely Isten szájából származik”.
Alapvető hitnézetek A Golgota Keresztény Gyülekezet alapvető hitnézetei a következők: A Nicea-konstantinápolyi egyetemes keresztény hitvallásGolgota Keresztény Gyülekezet alapvető hitnézetei)
Adományozás A GKGy-t a tagok adományaikkal támogatják. Adakozásra való felszólítás nincs. Adomány névtelenül, erre a célra kiállított dobozban helyezhető el. Az adományozási bevételekért és felhasználásukért a gyülekezet munkatársai felelnek. A GKGy számos misszionáriust és néhány nonprofit szervezetet anyagilag is támogat. Ilyen többek között a Válságterhesség központ.Kiáltás az életértVálságterhesség központ Hajléktalanmisszió.
Működési módszerek Istentisztelet A GKGy istentiszteletein a Biblia ószövetségi és újszövetségi részeinek fejezetről fejezetre való felolvasása történik, közbeékelt bibliaértelmezésekkel. Az istentiszteletet rögzítik, valamint (a budapesti gyülekezet esetében) élőben is hallgatható az interneten. Az összejövetelek alatt a gyermekekre való felügyelet a GKGy vasárnapi iskola feladata.
Evangéliumhirdetés Istentisztelet után alkalomszerűen (leginkább négyszemközt), valamint a legtöbb tag főként a magánéletében (családtagok közt, munkahelyi, iskolai környezet) keretén belül igyekszik megosztani a hitét.
Könyvek terjesztése A modern technika használata, tantételek terjesztésre: internetes honlapok, a Chuck Smith, valamint egyéb Calvary Chapel-vezetők által írt könyveket több nyelvre lefordítva terjeszti. A GKGy saját internetes rádióállomást üzemeltet. A GKGy istentiszteletein található „könyvasztalnál” kiadványaik megvásárolhatóak.
Összejövetelek A GKGy vasárnaponként az ország több pontján tartja istentiszteleteit, amelyeknek fő célja a dicsőítés, a Biblia tanulmányozása, valamint az evangelizáció. A budapesti gyülekezet vasárnaponként az Újszövetséget, szerda esténként a Biblia ószövetségi részeit tanulmányozza. A GKGy tagjai számára évente nyári konferenciát, illetve a hazai és közép európai gyülekezetek vezetői/szolgálói számára „foundations” (alapok) konferenciát szervez.
Karitatív tevékenysége A GKGy szervezett keretek között szeretné felkarolni és segíteni a társadalomból kivetett rétegeket (hajlékmisszió). Támogatja a válságterhességi központot, amely abortuszra készülő nőknek igyekszik támogatást nyújtani (anyaotthon).
Források Golgota Teológiai Főiskola
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek Bejegyzett egyházak Magyarországon Calvary Chapel Jézus-mozgalom
További információk
GKGy Budapest hivatalos honlap GKGy országos hivatalos honlap Calvary Chapel Bible Colege Europe (CCBCEHU magyar honlap ) GKGy internet rádió GKGy budapesti ifi Egri GKGy Pécsi GKGy GKGy Szeged
Kategória:Magyarországi protestáns egyházak Kategória:Jézus-mozgalom