Michael Parensen (Bad Driburg, 1986. június 24. –) német labdarúgó, 2024 óta az SK Sturm Graz sportigazgatója.
Játékos pályafutása A Bad Driburgban született Parensen pályafutását a szomszédos Nieheimban kezdte, a VfL Eversen csapatánál. Onnan került a TuS Bad Driburg és az SC Paderborn 07 csapatát érintve 2002-ben a Borussia Dortmund ifjúsági csapatához. 2004-ben Dortmundban bekerült a felnőtt csapatba is, azonban csak a német harmadosztályban szereplő második csapatban játszott. Bemutatkozó szezonjában kiesett a BVB-vel a negyedosztályba, azonban a következő évben ismét feljutottak a harmadosztályba. Ezt követően a Dortmund második csapata bent tudott maradni a bajnokságban.
A 2006–2007-es szezont követően Parensen az 1. FC Köln csapatához igazolt, ahol először csak a második csapatban játszott. Ahogy korábban már a BVB-vel, ezzel a csapattal is sikerült feljutnia a negyedosztályból a harmadosztályba. 2008 nyarán felkerült az 1. FC Köln felnőttcsapatához, azonban fél évvel később elhagyta a klubot, és a téli szünetben az akkor 3. ligában szereplő 1. FC Union Berlinhez igazolt. A szezonból hátralévő 18 mérkőzésen kezdőjátékos volt, így segítve a csapatot a Bundesliga 2-be való feljutásban.
A következő évben balszélsőként szerepelt a magasabb osztályban, amíg egy belső szalagszakadás miatt idő előtt véget ért a szezonja. A 2010–2011-es szezonban továbbra is térdproblémákkal küzdött. A kihagyott szezonkezdetet követően három meccs után teljesen elszakadt a belső szalagja, és csak a szezon második felében volt ismét bevethető. Azonban csak április elejéig, mivel tartós panaszok miatt térdműtétnek kellett alávetnie magát. Az eredetileg 2013-ig szóló szerződését 2011. október 27-én két évvel, a 2014–2015-ös szezon végéig meghosszabbították.
Profi karrierjének első gólját az 1. FC Unionnak a Karlsruher SC elleni másodosztályú meccsén szerezte (a végeredmény 2–0 lett). Parensen a legtöbbször pályára lépett játékos a Bundesliga 2-ben az Union Berlin színeiben. 2019 nyarán a klub történetében először feljutott az Union Berlinnel a Bundesligába. Ott a nyolcadik játéknapon, az SC Freiburg ellen 2–0-ra megnyert meccsen mutatkozott be a Bundesligában, 33 évesen. A 17. játéknapon, a Fortuna Düsseldorf ellen 1–2 arányban elvesztett mérkőzésen talált be először a Bundesligában.
A 2019–2020-as szezon végén, melynek során kilenc alkalommal lépett pályára a Bundesligában, és négyszer a német kupában, Parensen befejezte profi karrierjét. Ezt követően is az egyesület alkalmazásában maradt. Ugyanezen év őszén Parensen csatlakozott a Polar Pinguin csapatához, amely feljutott a berlini területi ligába.
Parensen összesen 17 alkalommal lépett pályára a német utánpótlás-válogatottakban.
Sportvezetőként
Miután 2020 nyarán befejezte pályafutását profi játékosként, Parensen különböző pozíciókban dolgozott a Union Berlinnél, majd 2022 nyarától 2024 áprilisáig sportigazgató volt a Bundesligában szereplő csapatnál. 2024. november végén a címvédő, osztrák bajnok SK Sturm Graz sportigazgatója lett.
Sikerei, díjai Játékosként 1. FC Union Berlin 3. liga: 2008–09
Sportvezetőként SK Sturm Graz Bundesliga: 2024–2025
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk Michael Parensen adatlapja az Union Berlin oldalán
Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Borussia Dortmund II labdarúgói Kategória:Az 1. FC Köln labdarúgói Kategória:Az 1. FC Köln II labdarúgói Kategória:Az 1. FC Union Berlin labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:Élő személyek