Békésy György (Georg von Békésy) (Budapest, 1899. június 3. – Honolulu, 1972. június 13.) magyar–amerikai biofizikus. 1961-ben elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat „a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért”.

Tanulmányai bélyegkép|balra|170px|Békésy György 1918 körül Dr. Békésy Sándor (1860–1923) és Mazaly Paula (1877–1974) három gyermeke közül elsőként született. Kolozsvári születésű apja eredetileg bölcsészdoktor volt, majd közgazdaságtannal foglalkozott és a Kereskedelmi Minisztérium iparfelügyelőjeként külföldön volt szaktudósító; az első világháború alatt pedig a svájci magyar nagykövetség alkalmazottjaként dolgozott. A gyerekek apjukkal magyarul, anyjukkal németül beszéltek, így György magyar beszéde mindig is német hatásról árulkodott. Húga, Lola később Passuth Lászlóhoz ment feleségül; öccse, Miklós pedig 1954-ben agrármérnökként kapott Kossuth-díjat.

Apja kiküldetései miatt György az elemi iskolát Münchenben (1904–1909) végezte, de a nyolcosztályos gimnáziumot már Konstantinápolyban, egy francia nyelvű jezsuita tanintézményben kezdte el. Négy év után a család 1913-ban az ifjútörökök államcsínye okozta felfordulás elől hazaköltözött, György pedig a budapesti Attila úti gimnáziumban folytatta tanulmányait. Néhány hónap múlva, 1913 végén azonban Svájcba utaztak, így Zürichben érettségizett a Minerva Intézetben 1916-ban, 17 éves korában. Mivel a svájci egyetemek csak 18. életévüket betöltött hallgatókat vettek fel, így fél évig egy analitikai mérlegeket készítő műhelyben dolgozott műszerésztanoncként.

1917 őszén beiratkozott a Berni Egyetem kémiai szakára, de már októberben behívták katonának. Néhány hónappal később, 1918 tavaszán visszaengedték tanulmányaihoz. 1921-ben vegyész oklevelet szerzett. Hazaköltözött Magyarországra és 1923-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen Tangl Károlynál fizikából doktorált. Témája a határfelületen át történő diffúzió vizsgálata volt interferométerrel. Ahogyan később nyilatkozott : „Olyasmit csináltam, amit ma interferencia-mikroszkópnak neveznek, de sajnos nem publikáltam”.

Tudományos munkássága A háborúk és a társadalmi felfordulás után igen nehéz volt Magyarországon kutatói munkát találni. Békésyt végül a Posta Kísérleti Állomás igazgatója, Paskay Bernát alkalmazta, aki bátorította, hogy hivatali teendői elvégzése után bátran kísérletezzen. Két év megszakítással (1925–26-ban a Siemenshez kapott ösztöndíjat) egészen 1948-ig a Posta Kísérleti Állomáson dolgozott, ahol a távközléssel kapcsolatos kutatásokat végzett. Kezdetben a telefonkészülék hallgatójának fejlesztését kapta feladatául. Ennek megértéséhez meg kellett ismernie a fül mechanizmusát. Biológiai és anatómiai tanulmányokat végzett.

Magyari Endrével közösen dolgoztak ki egy teljes akusztikai rendszert, amely a terem utózengési idejének meghatározásától kezdve az elektroakusztikai eszközök jellemzőinek meghatározásáig és elhelyezésüknek módjáig terjedt. Ez a kutatás keltette fel az érdeklődését a fül működésével kapcsolatban. Az 1930-as években a Magyar Rádió stúdióinak akusztikus tervezését is ő végezte el. 1933-ban a Tudományegyetem magántanárává habilitálták, 1940-ben ugyanitt kinevezték a Gyakorlati Fizikai Intézet professzorává. 1939-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1946-tól rendes tagja volt.

Békésy megmutatta, hogy a belsőfülben, a csigában lévő alaphártya ugyanúgy feszítetlen, ahogyan a középfület határoló dobhártya is az. Így a hangmagasság érzékelése nem történhet az alaphártya rezgésének rezonanciájával. Bebizonyította, hogy a csigában a hang érzékelésekor nem szabályos állóhullámok alakulnak ki, hanem egy – ma úgy mondanánk: nemlineáris – hullám halad végig, amelynek amplitúdója a frekvenciától függően a mintegy 30 mm hosszú járat más-más helyén éri el maximumát. Azt is megmutatta, hogy e hullám csak a gyújtó szerepét tölti be a hangérzetet közvetítő idegsejtek működésében, amihez az energiát a csigában elektrokémiai források szolgáltatják.

Az emberi hallószerv működésére vonatkozó kutatások jelentős részét, amelyekért végül is Nobel-díjat kapott, Magyarországon végezte az 1930-as években és az 1940-es évek első felében. Az Egyesült Államokban kiszélesítette kutatási területét: a látás és általában minden érzékelés közös tulajdonságait, például az úgynevezett oldalirányú gátlást tanulmányozta.

Amerikai tevékenysége 1944-ben bombatalálat elpusztította Békésy laboratóriumát, műszereit és feljegyzéseit. Budapest ostromakor, majd az utána következő nehéz időben a kutatás gyakorlatilag lehetetlenné vált. 1946-ban fizetetlen kutatói szabadságot vett ki és Svédországba, a Karolinska Intézetbe utazott, hogy a füllel kapcsolatos munkáját folytathassa. A következő évben (budapesti munkáltatójának engedélyével) itt fogadta el az amerikai Harvard Egyetem meghívását. Szabadságának lejártakor kérte annak meghosszabbítását, amit 1948-ban elutasítottak. Békésy nem tért vissza Magyarországra, gyakorlatilag emigrált (1949-ben akadémiai tagságát megszüntették) és a Harvardon maradt a következő 16 évben.

1961-ben a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos fölfedezéseit orvosi Nobel-díjjal jutalmazták.

1965-ben az az épület, amelynek alagsorában laboratóriuma volt, leégett. „Életemben háromszor veszítettem el mindenemet”, írta később Békésy (a másodszor az emigrációjakor hagyott hátra mindent). A Harvardon ekkor már nem érezte jól magát, és a következő évben elfogadta a Hawaii Egyetem meghívását, hogy legyen a Hawaii Telefontársaság által felszerelt Érzékszervi Kutatólaboratórium (Laboratory of Sensory Science) vezetője. Élete hátralévő részét Honoluluban töltötte érzékszervi kutatásainak és ázsiai művészettörténeti gyűjteményének élve. Soha nem házasodott meg, s gyermekei sem születtek.

Békésy György 1972. június 13-án halt meg Honoluluban, 73 éves korában. Végakaratának megfelelően hamvait a Csendes-óceánba szórták.

Díjai, elismerései bélyegkép|jobbra|170px|Emléktáblája Budapesten, a I. kerület Fő utca 19. alatt 1931: a Német Fülorvos Társaság Denker-díj 1937: a Porosz Tudományos Akadémia Leibnitz-érme 1939: a Groningeni Egyetem Guyot-díja 1946: az MTA Marczibányi-mellékjutalma 1950: Shambaugh-díj 1955: a Kísérletes Pszichológiai Társaság Howard Crosby Warren-érme 1957: az Amerikai Fülorvos Társaság aranyérme 1961: az Amerikai Akusztikai Társaság aranyérme 1961: Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj 2002: Magyar Örökség díj (posztumusz)

A Münsteri (1955), a Berni (1960), a Padovai (1962), a Pennsylvania (1965), a Buenos Aires-i (1968), a Córdobai (1968), a Hawaii Egyetem díszdoktora (1969), ill. a Semmelweis Egyetem (akkor Budapesti Orvostudományi Egyetem) tiszteletbeli doktora (1969).

Jegyzetek

Források

Fóti Mihály: Az orvostudomány és az élettan Nobel-díjasai 1901–1973. Budapest: Medicina, 1975 A Nobel-díjasok kislexikona. Szerk.: Vészits Ferencné. 2. jav. és bőv. kiadás. Budapest: Gondolat, 1985 Dániel József: Békésy György. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1990 Nagy Ferenc: Magyar származású Nobel-díjas tudósok. Budapest, MTESZ, 1994 (3. kiad. Budapest, 1995) Nobel Prize Winners from Hungary for Humanity. Edited by Ferenc Nagy. Budapest: Federal Chamber of Technical and Scientific Societies, 1994 Békésy György emlékezete. Szerk.: Nagy Ferenc és Kiss Csongor. Budapest, Better, 1999 A Nobel-díjas Békésy György. Szerk.: Nagy Ferenc. Budapest, Better, 1999 The Nobel Foundation and Georg von Békésy. Collected, selected and edited by Ferenc Nagy. Budapest, Better, 1999 Georg von Békésy – Biographical Nobelprize.org Tarnóczy Tamás: Kiegészítések Békésy György életrajzához, Fizikai Szemle 1992/6. 201. o. My Experiences in Different Laboratories, Fizikai Szemle, 1999/5 Radnai Gyula: A megfigyelés öröme, Természet Világa, 130. évf. 6–7. sz. 1999. június-július Marx György: Békésy György kulturális gyökerei, Fizikai Szemle 1999/10. 354. o. A Békésy Neurobiológiai Laboratorium (Hawaii) honlapja (a honlapon elérhető a Békésy-féle belsőfül modell ábrája és leírása) Békésy György művészeti gyűjteménye Magyarokról elnevezett kráterek a Holdon – Békésy György - muszakiak.hu – híres magyar fizikusok Békésy-emléktábla Pécsett, egykori iskoláján Békésy György Békésy György Névpont.hu

Kategória:Magyar biofizikusok Kategória:Orvosi-fiziológiai Nobel-díjasok Kategória:MTA-tagok Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1972-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:A Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagjai Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Amerikai egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Karolinska Intézet kutatói