Alfred Forke (Schöningen, 1867. január 12. – Hamburg, 1944. július 9.; kínai neve pinjin hangsúlyjelekkel: Fó Ěrkè; magyar népszerű: Fo Er-ko; hagyományos kínai: 佛爾克; egyszerűsített kínai: 佛尔克) német sinológus.

Élete és munkássága Alfred Forke középiskolai tanulmányait Magdeburgban végezte, majd Genfben és Berlinben folytatott jogi tanulmányokat. 1889-ben szerzett doktori fokozatot Rostockban, de ekkor már a berlini keleti nyelvek szemináriumának is hallgatója volt, ahol a kínai mellett arabul és szanszkritul is tanult. 1890-ben diplomáciai szolgálatra rendelték a pekingi német nagykövetségre, majd a sanghaji konzulátuson dolgozott 1903-ig. Első, kínai tárgyú publikációi is ekkoriban jelentek meg. 1903-ban megörökölte Carl Ardent helyét a Frigyes Vilmos Egyetemen működő keleti nyelvek szemináriumának élén, amelyet 1935-ig irányított. 1933-ban egyike volt azon német professzoroknak, akik támogatásukról biztosították Adolf Hitlert és náci rezsimet.

Forke elsősorban a kínai filozófia terén végzett kutatásaival szerzett érdemeket, az 1. században íródott Lun-heng (《論衡》), vagyis Mérlegelések című ókori filozófiai mű fordításáért és elemzéséért 1908-ban Stanislas Julien-díjjal jutalmazták.

Főbb művei Blüten chinesischer Dichtung Mê Ti Lun-Hêng Gedankenwelt des chinesischen Kulturkreises Geschichte der alten chinesischen Philosophie Geschichte der mittelalterlichen chinesischen Philosophie Geschichte der neueren chinesischen Philosophie

Hivatkozások Megjegyzések

Források

Irodalom Erich Haenisch: Alfred Forke, In: ZDMG, Band 99 (1945-49) ULB Halle Erich Haenisch. Alfred Forke siebzig Jahre alt. Ostasiatische Rundschau 18, 1937: 51. Bergit Korschan-Kuhle: Forke, Ernst Conrad Alfred. In: Horst-Rüdiger Jarck, Günter Scheel (Hrsg.): Braunschweigisches Biographisches Lexikon. 19. und 20. Jahrhundert. Hahn, Hannover 1996, , S. 182. Fritz Jäger, Erwin Rousselle. Herrn Professor Dr. jur. et phil. h.c. Alfred Forke zu seinem 70. Geburtstag gewidmet. Sinica-Sonderausgabe, 1937: 1-3. Fritz Jäger. Bibliographie der Schriften von Professor A. Forke. Sinica-Sonderausgabe, 1937: 3-14. Eduard Erkes. Alfred Forke. Artibus Asiae 9 (1946): 148-149. Hartmut Walravens. Alfred Forke. Briefe aus China 1890-1894. Hamburg: C. Bell Verlag, 1985

További információk Alfred Forke – Sinological Profiles

Kategória:1867-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Német sinológusok Kategória:Stanislas Julien-díjasok